Klasszikus

A mobiltelefonok csörgéséről koncerten (és egyéb bölcsességek)

2019.03.05. 15:40
Ajánlom
Cikkecske, amelyben a médiapiaci színtéren nem elhanyagolható súlyú művészeti portál tollnokát mobilringtón zökkenti ki Bachból.

Izzadtság csorgott a falakon, megnyíltak kelyhei az emberi szívnek, béköltözött a Zeneakadémia nagytermébe a kutyaólak csöndje, a zene ritmusára emelkedett s enyhült Lollim barna szemöldöke, ahogy David Fray masszírozta a billentyűket. (Izzadtak a billentyűk is, törölgette őket rendesen, hogy ha már a játéka nem egészen az, legyen a keze és az elefántcsont makulátlanul suvickolt.) Bach Goldbergje szólt, szlúsálta a közönség serényen, ó Testvéreim. (Lábjegyzet: persze, tudom én, hogy ez másik filmhős, a Goldberget Hannibal szerette, a gépnarancsos Alexé volt Beethoven. Írtam mindkettőről korábban cikket itt és itt, fogyassza az Olvasó bátran, jut is, marad is.)

David Fray nagyon mélázik, de fejből ám, mintha őt nem is kínozná a tornázó vágyak tora (na de a zongora, az fekete zongora).

Félúton rájövünk, hogy végig fogja játszani a 80 perces művet, nem lesz szünet, pedig biztos vannak, akik már várják, akik már írják fejük belső krétatáblájára a betűket, hogy ó, ió, ció, áció, Goldberg-variáció. Oda is súgja egy hölgy az előttem lévő sorban, hogy „végigjátssza, Klárikám, ez végigjátssza, esküszöm”. Kicsit fárad a közönség, na persze nekünk könnyebb, mert David Fray-nek még zongoráznia is kell, ő munkavégzés céljából jelent meg a Zeneakadémián, mi meg csak, hogy úgy mondjam, passzióból.

S akkor mozgásba lép, ki tudja, hol áll meg, a brit kutatók által feltalált globális statisztika.

Miszerint egy átlagos európai (sötét vagy szőke haj, fehér bőr, esetleg álomfogós tetoválás) naponta 14 telefonhívást kap, s ha ehhez még hozzászámoljuk a cukor aktuális tőzsdei árát, és azt, hogy Ady épp 100 éve született, és egyéb számunkra nem látható tényezőket (például: a vízibiciklizés rohamos népszerűsödését), akkor fejben is kiszámolható, amiről brit tudósok beszámolnak (s vice versa: számolnak be): 16,3. A Zeneakadémián kicsit kevesebb mint kilencszáz hallgató hallgat, s van, aki dumál, trécsel, cukrot bont, sóhajtozik és krákog, szóval számoljunk itt 1000, azaz egyezer fővel. Ha az ezerből a telefont kikapcsolni elfelejtők mennyisége eléri az egy százalékot, ami nem sok, jobb helyeken ez messze van az alkotmányozó többségtől is, a Zeneakadémián ez az egyszázalék mégis törvényt módosít – mindent megváltoztat. Mert az a búzasörnél is világosabb, hogy ebből a tízből valakit fel fognak hívni a koncert alatt, s még valószínűbb, hogy a csengőhang ocsmány lesz. Egyáltalán nem fog passzolni Bachhoz.

S képzeljük el, mintegy terápiás célból, a folyamatot. Valaki szívében, a földgolyó egy másik pontján, lehet, hogy Budapesten, de lehet, hogy Ouagadougou banánérlelő napsütésében, megszólal a vágy, hogy beszélni szeretne rég nem látott ismerősével, szeretőjével, a szeretője férjével, a férje egykori szobatársával, akivel vad kalandba keveredett, az egykori pedellusával, egy banki szerződés lehetséges aláírójával, a garnélarákellenes liga egykori támogatójával, akinek utalásai elmaradtak az utóbbi időben, és a többi et cetera.

Az előbbi okok mivégett a távoli illető kezében lévő mobil rákapcsolódik a kommunikációs sejthálózatra, amely mit sem sejt Bachról, sem arról, hogy David Fray mennyit gyakorolta a hangszertestben rezgő imitációs szakaszt.

Mint gátját áttépő áradat: csöng a telefon. David Fray épp kecsesen görnyed a zongoránál, csak a széphangzás mián.

Szól a csengőhang. A Goldberg egy csendesebb részénél tartunk, ilyenkor a művelt, minőségében Béccsel, Berlinnel, Londonnal veteksző (s még inkább: vetekedő) közönség odadörrent, de csak a pillantásával, hogy a retkes fenének nem lehet kikapcsolni a telefont. Van itt egy másik érzés is, Nádas Pétert kéne megkérni, hogy írja le: a megkönnyebbülés hitvány szenzualitása, a fülledt jóérzés, hogy nem az én telefonom cseng. Csöng.

S akkor az én tollamban, pontosabban a csattogó billentyűzeten megszületik a kifejezés, amely végigvándorolt a családom anyai ágán, mert a politikailag korántsem tudatos dédanyám használta először, amikor be kellett szolgáltatni, és kiszolgáltatott volt, a nagymamám már csak az idegesítő szomszédokat illette vele, anyám a rendszerváltozás utáni bürokráciát, az űröket s a hozzájuk tartozó lapokat szidta így, s egy zongorakoncert után végre nálam is megtalálta helyét a generációkon átívelő, nem túl lírai, a halál elkerülhetetlenségét elemi erővel illusztráló, de komolyan sosem vett (sóhajnak is beillő) szózat, amelyet egyesek a Zala megyei Nagyrada településhez (é. sz. 46° 37′ 14″, k. h. 17° 07′ 06″) kötnek: vigye el a rosseb.

Hova üljünk egy koncertteremben?

Kapcsolódó

Hova üljünk egy koncertteremben?

Mindjárt kezdődik az új évad, a nyári szabadtéri esték után visszaköltözünk a hangversenytermekbe. Megvizsgáljuk, hogy hol érdemes ülni a hazai koncerteken.

Mikor tapsoljunk a hangversenyeken?

Mikor tapsoljunk a hangversenyeken?

A koncertlátogatók tízparancsolatának egyik fontos intése, hogy két zenei tétel között: Soha. Nem. Tapsolunk. De miért?

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Kórházba került Rost Andrea

„Szeretettel és együttérzéssel gondolok minden embertársamra, aki a fertőzéssel küzd!” – írta Facebook oldalán Rost Andrea, akit a bejegyzés tanúsága szerint néhány napja a Szent László Kórházban kezelnek koronavírussal.
Vizuál

Beintett a teknős a fotósnak, díjat ért

Átadták az idei Comedy Wildlife Photography díjakat, ami immár hat éve díjazza az év legviccesebb természetfotóit. A rangos megmérettetésre ebben az évben 44 döntős kép közül választották ki a legjobbakat.
Klasszikus

Korán megkapta Kocsis áldását – Berecz Mihály a Kult50-ben

„Születésem óta a zene állandó része életemnek”, írja az 1997-es születésű Berecz Mihály rövid önéletrajzában. Valóban így van. De a zene kezdetben nem a klasszikus műfaj köntösében volt jelen az életében, hanem a népművészet révén.
Klasszikus

Egmont-nyitány tízezer tüntető előtt – interjú Juhász Bence karmesterrel

Október 23-án hatalmas tömeg állt ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett. A Független Zeneakadémisták Szimfonikus Zenekara pedig egy olyan zeneművet vitt utcára, amellyel történelmi időket idézett: Beethoven forradalmi Egmont-nyitányát. Juhász Bence karmester beszélgetésünkben felelevenítette a különleges előadást.
Színház

Újabb házassági leckék középhaladók

Ősbemutatóra készül a Centrál Színház, ugyanis október 30-án mutatják be az évek óta nagy sikerrel futó Házassági leckék középhaladóknak folytatását. Florian Zeller francia író gondolta újra az eredeti előadás alaphelyzetét és még egy estére összehozta a szereplőket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Egmont-nyitány tízezer tüntető előtt – interjú Juhász Bence karmesterrel

Október 23-án hatalmas tömeg állt ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett. A Független Zeneakadémisták Szimfonikus Zenekara pedig egy olyan zeneművet vitt utcára, amellyel történelmi időket idézett: Beethoven forradalmi Egmont-nyitányát. Juhász Bence karmester beszélgetésünkben felelevenítette a különleges előadást.
Klasszikus videó

Cecilia Bartoli és Andrea Bocelli együtt énekelnek – VIDEÓ

Közös dalt adott ki Andrea Bocelli és Cecilia Bartoli. A Pianissimo klipje egy olasz villában forgott.
Klasszikus gyász

53 évesen elhunyt Stéphane Chapuis bandoneónművész

A tangóharmonikán és bandoneónon játszó virtuóz egyaránt otthon volt a jazzben, a klasszikus zenében és a világzenében. Rák okozta korai halálát.
Klasszikus kult50

Korán megkapta Kocsis áldását – Berecz Mihály a Kult50-ben

„Születésem óta a zene állandó része életemnek”, írja az 1997-es születésű Berecz Mihály rövid önéletrajzában. Valóban így van. De a zene kezdetben nem a klasszikus műfaj köntösében volt jelen az életében, hanem a népművészet révén.
Klasszikus lemezajánló

Éneklő apácák a klasszikus zenei listák élén

Az egyik legnagyobb zenekiadónál jelent meg a Poor Clares of Arundel kóruslemeze, az apácák pedig rögtön az eladási listák élére törtek.