Klasszikus

A Nemzeti Filharmonikus Zenekarral nyit a Müpa autós koncertmozija

2020.07.01. 15:00
Ajánlom
Az online közvetítések után ismét formabontó megoldást kínál a Müpa azoknak, akik szerint zene nélkül nem igazi a nyár. A Müpa Autósmoziban a nézők saját autójuk kényelmében élvezhetik a Fesztivál Színházban élőben zajló koncerteket.

Az elmúlt hónapok eseményei hatással voltak a kulturális intézmények működésére is, amelyek a rendkívüli helyzethez alkalmazkodva újabb formákat kerestek, hogy a megváltozott körülmények ellenére is színvonalasan ki tudják szolgálni a kultúrára éhező közönség igényeit. Július 1-től a Müpa épülete melletti parkolóban a nézők egy óriási kivetítőn, autójuk biztonságában követhetik figyelemmel a házban élőben zajló koncerteket. A vetítés hangját egy, a helyszínen megadott FM-sávon lehet majd hallgatni az autók rádióján keresztül.

A kezdeményezés kapcsán Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója elmondta: „hisszük, hogy ez a különleges formátum egyszerre nosztalgikus és aktuális, ám ami talán a legfontosabb, alkalmat teremt kiváló művészeinknek arra, hogy újra színpadra álljanak, a közönségnek pedig, hogy rendhagyó módon ugyan, de ismét átélhesse a Müpa-élményt, számtalan műfajban.” 

20200630_Mupa_Autosmozi_Kael_Csaba_c_PosztosJanos_Mupa-151820.jpeg

Káel Csaba (Fotó/Forrás: Posztós János / Müpa)

Kosztolánczy Gábor, a Müpa vezérigazgató-helyettese kiemelte, a Müpa Autósmozi nemcsak az élő zene varázsára szomjazó közönségnek kínál izgalmas alternatívát a szórakozásra, de

a karanténidőszak alatt pihenőre kényszerült zenekaroknak is lehetőséget biztosít a fellépésre, így is támogatva a hazai zenei életet.

 

Műfaji sokszínűség

A komolyzene rajongóit a nyitóestén a Nemzeti Filharmonikus Zenekar várja, akik július 1-jén a legnépszerűbb nyáresti zeneműveket, többek közt Vivaldi, Dvořák, Bach, Grieg és Mozart egy-egy ismert darabját tűzik műsorra, majd július 8-án latin dallamokkal tüzelik fel az estét. A világhírű csellista – nem mellesleg a 2020/21-es évad művésze a Müpában – Várdai István és remek partnerei a kamarazene ezerféle arcát mutatják majd meg Mozarttól Ligetin át Brahmsig. Madaras Gergely és a Magyar Állami Operaház Zenekara két korszakos operaremeket állít egymással szembe egyazon estén: Rossini és Mozart Figarója néz majd képletes farkasszemet egymással, az ütközet győztese pedig kétséget kizáróan a közönség maga lesz, hiszen a két ikonikus mű részleteit többek közt olyan kiváló szólisták előadásában élvezheti, mint Baráth Emőke, Bretz Gábor, Fodor Beatrix vagy Haja Zsolt. Az élő koncertek mellett két csütörtök estén a Metropolitan Opera közvetítéseinek ismétlését – Puccini Bohéméletét és Lehár A víg özvegy című operettjét – láthatják felvételről a látogatók.

20200630_Mupa_Autosmozi_Nemzeti_Filharmonikusok_c_PosztosJanos_Mupa-151819.jpeg

Nemzeti Filharmonikus Zenekar (Fotó/Forrás: Posztós János / Müpa)

A könnyedebb műfajok kedvelői is számos koncertből válogathatnak majd, hiszen a hazai könnyű- és világzene, illetve a jazzszcéna színe-java adja majd egymásnak a színpadot egész júliusban. A Budapest Bár koncertjén garantált a remek hangulat, ehhez pedig hozzájárul, hogy ezen az estén lesz hallható először élőben új lemezük címadó dala. Fergeteges bulira készül az örökmozgó rapper Saiiddal és a zenekar életében fontos szerepet játszó Lovasi Andrással kiegészült Péterfy Bori & Love Band, Delov Jávor és DJ Q-Cee vezetésével Föld körüli utazásra hív a Random Trip, az erre az egy estére szitárral, kavallal és dudukkal kiegészült The Qualitons pedig egzotikus világba invitálja a nézőket. A Lóci játszik néhány év alatt lett országszerte népszerű zenekar; a csapat ezúttal a Csík Zenekarral kiegészülve mutatja meg a dalaiban lakozó folkos elemeket, Barabás Lőrinc pedig ismert és vadonatúj, kifejezetten erre a koncertre írt dalokból válogatott műsorát tárja a Müpa előtt parkoló rajongói elé.

Jazzrajongóknak kihagyhatatlan lesz a Hungarian All Star Big Band koncertje, ahol a magyar jazzélet legjelesebb szereplői várják a közönséget: itt lesz többek közt Szakcsi Lakatos Béla, Berkes Balázs, Friedrich Károly és Charlie is, míg a fiatalabb generációt többek közt Koós-Hutás Áron, Ávéd János és Csízi László képviselik.

20200630_Mupa_Autosmozi_001_c_PosztosJanos_Mupa-151836.jpeg

Müpa Autósmozi (Fotó/Forrás: Posztós János / Müpa)

Ritka alkalom, amikor a világzene két rangos hazai zenekara összeáll egy koncertre, ám a délszláv zenei hagyományokat felelevenítő Vujicsics és Söndörgő még rátesznek egy lapáttal: népzenei-könnyűzenei életünk olyan énekes csillagait kérték fel közreműködőnek, mint Sebestyén Márta, Tompos Kátya és Tolcsvay László.

„Zenekarmániás pacák vagyok” – Tolcsvay László 70 éves

Kapcsolódó

„Zenekarmániás pacák vagyok” – Tolcsvay László 70 éves

Születésnapját ünnepli a magyar zenei élet nagy doyenje: Tolcsvay László legendás énekesnőknek komponált a magyar beat hőskorában, a Fonográffal zenetörténetet írt, az utóbbi évtizedekben pedig olyan musicaleket írt, mint az Isten pénze vagy a Mária evangéliuma.

A parkolóban közel 130 autó fér el: járművenként 4000 forintért, kizárólag online lehet jegyet váltani az előadásokra az adott koncert kezdéséig. Egy kocsiban több utas is tartózkodhat, betartva a személyautó kapacitására vonatkozó szabályokat. A nézők ételt és italt is vásárolhatnak a helyszínen, hogy a nyáresti hangulat igazán tökéletes legyen.

További részletek itt olvashatók.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Olyan volt a teste, mint egy sámándob – 75 éve hunyt el Bartók Béla

Halála után három emberöltővel felidézzük Bartók utolsó éveit, és beleolvasunk Yehudi Menuhin nekrológjába. A zeneszerző iskolákat teremtett, hatalmas örökséget hagyott, amely egyszerre öröm és teher.
Jazz/World

Elhunyt Juliette Gréco, akinek Boris Vian, Albert Camus és Jean-Paul Sartre írt dalszöveget

Kilencvenhárom éves korában szerdán meghalt Juliette Gréco, a francia sanzon nagyasszonya, Léo Ferré, Jacques Prévert és Serge Gainsbourg dalainak előadója - közölte családja az AFP francia hírügynökséggel.
Zenés színház

A New York-i Metropolitan Operaház lemondta az egész szezont

Közel 140 éves történelmében először lemondta egész szezonját a New York-i Metropolitan Operaház (Met), amely csak jövő szeptemberben nyitja meg ismét kapuit a közönség előtt.
Vizuál

Fedezd fel Frida Kahlo életének helyszíneit!

Lehet-e még újat mondani arról a nőről, aki az életét és az érzéseit ilyen mélységben tárta a nyilvánosság elé, aki saját személyét is a művészete részévé változtatta? Az ikonikus képzőművészek életét bemutató filmek sorában ezúttal a mexikói festőművésznő nyomában járunk.
Színház

Hát én nem vagyok magyar? – Kondor Ernő, a pesti kabaré „feltalálója”

A magyar kabaré története szomorú históriákkal teli, a nagy nevettetők élete sokszor egyáltalán nem volt vidám. De talán az egyik legigazságtalanabb sors a honi kabaré alapítójának, Kondor Ernőnek jutott. Őt már az életében elfelejtették. Pedig pályatársa, Kellér Dezső joggal nevezte őt a műfaj feltalálójának, ugyanis az általa megteremtett irodalmi kabaré a világon egyedülálló volt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Olyan volt a teste, mint egy sámándob – 75 éve hunyt el Bartók Béla

Halála után három emberöltővel felidézzük Bartók utolsó éveit, és beleolvasunk Yehudi Menuhin nekrológjába. A zeneszerző iskolákat teremtett, hatalmas örökséget hagyott, amely egyszerre öröm és teher.
Klasszikus hír

3,5 millió dollárt fizettek a szexuális zaklatás miatt kidobott karmesternek

Miután kirúgta szexuális zaklatás miatt, még 3,5 millió dollárt fizetett a Metropolitan Opera James Levine-nak, írja a New York Times.
Klasszikus kritika

A hang szépsége – A Pannon Filharmonikusok Bécsi barátok című koncertjéről

Szeptember 19-én a pécsi Kodály Központban egy tavaszról elhalasztott hangversenyt hallhatott a közönség: a Pannon Filharmonikusok vendégeként Baráth Emőke adott elő Haydn- és Mozart-áriákból összeállított, súlytalannak nem mondható hangszeres számokkal gazdagított programot. A zenekart Vass András, a zenekar állandó karmestere vezényelte.
Klasszikus hír

Költözni kényszerül a Rádiózenekar

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez kerül a Magyar Rádió által használt három épület, a Rádiózenekar viszont még nem szolgál közzétehető információkkal az ügyben. Az biztos, hogy költözniük kell.
Klasszikus hír

Elmarad a Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó hangversenye

Nem tartják meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szeptember 25-i koncertjét a Müpában, miután több tag kontaktusba került fertőzött személlyel.