Klasszikus

Elismerő kritikát közölt a Concerto Budapest londoni koncertjéről a Times

2022.06.09. 10:35
Ajánlom
„Csípjék el őket a turnén, amíg lehet” – így ajánlja a Times szakírója a budapesti együttest, akiket felállva ünnepelt a londoni közönség június 6-án a Cadogan Hallban.

Ahogy az elmúlt napokban hírt adtunk róla, brit turnéra indult a Concerto Budapest, aminek első állomása a londoni Cadogan Hall volt. A mintegy ezer főt befogadó koncertterem – ahogy arról a színes, díszes üvegablakok is tanúskodnak – korábban templomként funkcionált, és egy több mint száz éves orgonával is rendelkezik. A kétezres években alakították át hangversenyteremmé, és azóta is a brit főváros komolyzene-rajongóinak egyik kedvenc helye.

A Concerto Budapest Bartók, Mozart és Beethoven műveivel lépett fel hétfő este, az együttest Keller András vezette, a szólista Angela Hewitt volt. A közönség nagy lelkesedéssel ünnepelte őket, a ráadásszám után – Brahms V. magyar tánc – felállva tapsoltak.

A londoni Times szakírója, Rebecca Franks négycsillagos kritikájában elismerően szólt a zenekarról:

„Sohasem hallott róluk? Jegyezze meg a nevüket. A magyar zenekar igazán jó, és az izgatott csevegés alapján, amit a sorok közt hallottam, ezzel a Cadogan közönsége is egyetért.”

A kritikus megemlíti, hogy az egykori Postazenekar – névváltoztatás és megújulás után – Keller András vezetése alatt vált jelentős tényezővé, aki „80 fős kamaraegyüttesként” gondolta újra a szimfonikus zenekart. Kiemeli a hangzás intenzitását, az örömteli atmoszférát és a zenészek egymás közötti élénk interakcióit.

A koncertről ugyancsak négycsillagos kritikát közölt a nagynevű összművészeti portál, a The Arts Desk. Bernard Hughes kritikus szerint Bartók Concertójának zárótételében „kirobbanó energiák” szabadultak fel, a tagok arcain pedig folyamatosan öröm és izgalom tükröződött. Az írás név szerint említi a brácsaszólam első pultját, és méltatja a hegedűsből karmesterré váló Keller Andrást, aki „gondosan kidolgozott” mozdulatokkal vezényel.

A koncert után nyilatkozott nekünk Dr. Edvi Péter, a zenekar főigazgatója: „A sikernek mindig örülünk, de ennél többet jelentenek a jó kritikák, hiszen ezek a jövőben is megnyithatják majd az utat a jövőbeli meghívások előtt. Már most ígéretet kaptunk egy Egyesült Államokbeli turnéra. Úgy gondolom, a Concerto Budapest sikere egyben Magyarországé is, a magyar kultúráé.” 

Szabó Stein Imre, a Concerto Budapest nemzetközi stratégiai tanácsadója szerint „London áttörés volt, és beteljesítette az álmainkat.” Hozzátette: a turné folytatódik, de az első állomáson, a brit fővároson különösen sok múlott. Úgy tűnik, Londonnak valóban tetszett a magyar szimfonikus zenekar.

A Concerto Budapest június 9-én már Birminghamben zenél, a koncertet este fél 9-től a Bartók Rádió élőben közvetíti.

Fejléckép: Keller András (fotó/forrás: Cseke Csilla / Concerto Budapest)

Brit turnéra indult a Concerto Budapest, és velük megyünk mi is

Kapcsolódó

Brit turnéra indult a Concerto Budapest, és velük megyünk mi is

Keller András szimfonikus együttese Londontól Edinburgh-ig utazik Angela Hewitt világhírű zongoraművésszel, Mozart, Beethoven és Bartók műveit játsszák a brit közönségnek.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Életörömre hangolunk! – Szeptemberben jön a Zsidó Kulturális Fesztivál

Könnyű- és komolyzenei koncertek, irodalmi és gyermekprogramokkal, hazai és nemzetközi művészekkel várja a látogatókat a 24. Zsidó Kulturális Fesztivál szeptember 4. és 12. között. A programokat hét fővárosi helyszínen rendezik meg.
Zenés színház

Traviata a fellegekben – a Fokvárosi Opera flashmobja

A dél-afrikai operatársulat tagjai repülőútjuk közben rövid produkcióval örvendeztették meg utastársaikat, a Brindisit adták elő, Verdi Traviatájából. Videó a cikkben!
Klasszikus

„Abban bízunk, hogy a mi lelkesedésünk a közönségre is átragad” – Hornyák Balázs és Várdai István a Kaposfestről

Idén augusztus 13. és 16. között kerül sor az immár tizenhárom éves múltra visszatekintő kamarazenei fesztiválra, a Kaposfestre. A tervekről és a programról Hornyák Balázs fesztiváligazgatóval és Várdai Istvánnal, az eseménysor egyik művészeti vezetőjével beszélgettünk.
Vizuál

Megkezdődött a Lefkovicsék gyászolnak forgatása

Keserédes, abszurd dramedynek ígérkezik Breier Ádám első nagyjátékfilmje, a Lefkovicsék gyászolnak. A rendezőt elsősorban saját családja identitásának konfliktusai inspirálták. A film premierjére várhatóan jövő ősszel kerül sor.
Színház

Érkezik a Darázs – Az iskolai zaklatásról láthatunk előadást a Margitszigeten

A Delta Produkció és a Kristály Színtér közösen mutatja be szeptember 30-án a Darázs című krimit. Az előadás Kiss-Végh Emőkével és Sodró Elizával a főszerepben, Ördög Tamás rendezésében debütál a Margitsziget új játszóhelyén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„Abban bízunk, hogy a mi lelkesedésünk a közönségre is átragad” – Hornyák Balázs és Várdai István a Kaposfestről

Idén augusztus 13. és 16. között kerül sor az immár tizenhárom éves múltra visszatekintő kamarazenei fesztiválra, a Kaposfestre. A tervekről és a programról Hornyák Balázs fesztiváligazgatóval és Várdai Istvánnal, az eseménysor egyik művészeti vezetőjével beszélgettünk.
Klasszikus kritika

Történetek dallamokban, képekben, szavakban – ilyen volt a Fesztivál Akadémia Budapest

A hangszeres zene kiemelkedő jelentőségű előadói idén is felkeresték Budapestet, július 15. és 24. között került sor a Fesztivál Akadémia Budapest idei koncertsorozatára, amely során változatos karakterű hangversenyeken ismerkedhetett meg a hallgatóság a kamarazene gyöngyszemeivel.
Klasszikus kritika

Egyik szemem sír…

Megtartották Peter Caelen zongoraművész szólóestjét Keszthelyen, a Klassz a pARTon! Fesztivál keretében. Gyenge Enikő beszámolója.
Klasszikus ajánló

Fantasztikus látványvilággal vár az Attila opera a Margitszigeten

Legendák, titkok, múlt és jövő. 400 nm ledfal, 21. századi látványtechnika, filmes hatás. Varázslatos animációs környezet idézi meg a kor hangulatát Verdi monumentális és szenvedélyes zenéjével a magyar vonatkozású operában augusztus 12-én és 14-én a Margitszigeti Színház hatalmas színpadán.
Klasszikus ajánló

Vonósnégyesek Eszterházán

Haydnt játszani és hallgatni Eszterházán egyaránt egyedülálló élmény. A Haydneum sorozatában ezúttal kiemelkedő vonósnégyeseink muzsikálnak a fertődi Esterházy-kastély Apolló-termében augusztus minden hétvégéjén.