Klasszikus

Indul a Zeneakadémia új évada: Liszt Fesztivált és Bartók Világversenyt rendeznek

2021.09.15. 16:40
Ajánlom
A Zeneakadémia koncertjei védettségi igazolvány nélkül látogathatók, de a maszk viselése ajánlott.

„Csaknem 150 éves intézményünk kiemelkedő eseménye lesz a Liszt Ferenc születésének 210. évfordulójára szervezett fesztivál október 9-től 22-ig és számos világsztár lép fel az elkövetkező hónapokban nálunk” – mondta Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora a szerdai sajtótájékoztatón. Mint kiemelte, a hagyományos október 22-i születésnapi hangversenyen a Cziffra Fesztivállal együttműködésben valósul meg: Balázs János és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara Liszt, Brahms és Bartók műveit játssza.

Csonka András, a koncertközpont igazgatója felidézte, hogy a tavaly március óta eltelt másfél évnyi koncertmentes időszak nagyon hosszú volt és a közönséghez hasonlóan a Zeneakadémia is optimistán, de óvatosan tekint a jövőbe. „Valamennyi tematikus sorozatunk folytatódik, de a kedvezményt nem bérleti rendszerben alakítottuk ki.

Az árengedmények kettőnél több jegy megvásárlásánál kezdődnek.”

A koncertek sorában a kamarazenei sorozat szeptember 29-én Baráti Kristóf, Várdai István és Fejérvári Zoltán Sosztakovics-estjével indul, ebben a szériában november 25-én Frankl Péter és a Kelemen Kvartett játszik. A barokk sorozatban Kelemen Barnabás és az Arcangelo szeptember 30-án lép közönség elé, Boldoczki Gábor és a Cappella Gabetta december 2-án tart lemezbemutató koncertet.

Foto_OraHasenfratz-145443.jpg

Kelemen Kvartett (Fotó/Forrás: Ora Hasenfratz)

A zenekari sorozatban Mozart áll a középpontban, a Manchester Camerata Várjon Dénessel, Takács-Nagy Gábor vezényletével október 15-én zenél, a Svéd Kamarazenekar Martin Fröst klarinétművész-karmesterrel január 27-én. Alekszander Melnyikov október 17-én különleges Liszt-műsort ad elő, hallható, Iveta Apkalna lett orgonaművész Bachot és balti szerzőket játszik október 2-án.

Csonka András beszámolt arról, hogy a Bartók Világversenyt október 26-tól 31-ig vonósnégyesek számára rendezik, tizenhárom kvartett áll pódiumra. A döntőben Bartók- és Schubert-kvartettet is játszani kell, de

a versenyen terítéken lesz a Zeneakadémia tavalyi zeneszerzőversenye egyik győztesének darabja is.

Körmendy-Ékes Judit, a Liszt Ferenc Kamarazene Alapítvány kuratóriumi elnöke kitért arra, hogy a 60 éves együttes tavaly újjáalakult. "Természetes volt, hogy a Zeneakadémiát kerestük meg a Mesterjáték tehetséggondozási program ötletével, amely egyedülálló lehetőséget biztosít az intézmény hallgatói számára. A program a tapasztalatok megszerzése mellett közös zeneakadémiai koncertet és külföldi turnét is ígér".

Várdai István, a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetője elmondta, hogy a Mesterjátékban tizenöt 20-23 év közötti kiválasztott zeneakadémiai diák szerezhet tapasztalatot zenekari játékban.

Fejléckép: Zeneakadémia / Felvégi Andrea

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Kiemelkedő alkotókat díjaztak a Magyar Operett Napján

A hagyományokhoz híven idén is átadták a Budapesti Operettszínházban az évad legjobb musical- és operettszínészének járó kitüntetéseket, valamint díjazták a legígéretesebb pályakezdőt. Emellett elismerést adott át a Musica Hungarica Kiadó képviseletében Éliás Tibor, a kiadó alapítója is.
Klasszikus

Kivételes az akusztikája az üvegfalú Magyar Zene Házának – VIDEÓ

Hamarosan a közönség előtt is megnyitja kapuit a Magyar Zene Háza, melyben a napokban lezajlott az akusztikai tesztelés és eredmények minden elképzelést felülmúltak.
Vizuál

„Ég a napmelegtől a kopár szík sarja” – Online nézhető Jankovics Marcell Toldi-sorozata

A Duna Televízió vetítéssorozatát követően a Médiaklikk oldalra költözött Jankovics Marcell nagyszabású, utolsó animációs sorozata, a Toldi. Az Arany János eposzából készült, festői látványvilágú animációs film igazi mestermű, amelyből már készül az egész estés változat is. 
Klasszikus

Lájkszámot a vérképleletbe

A Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének vezetője. Szólistaként megfordult Európa rangos koncerttermeiben, bemutatkozott Tokióban, Moszkvában, New Yorkban; turnézott Indiában; Vietnámban pedig az első magyar muzsikus volt, aki megszólaltatta Bartók műveit. A Liszt-díjas zongoraművésszel, Fülei Balázzsal, Liszt Ferenc születésének napján, október 22-én beszélgettünk.
Zenés színház

Traumatikus elbeszélések

Vajda Gergely Fuharosok című, Esterházy Péter regényéből készült operáját és George Benjamin Into the Little Hill című művét játszották egyetlen este, október 21-én a Liszt Ünnepen, a Müpában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Lájkszámot a vérképleletbe

A Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének vezetője. Szólistaként megfordult Európa rangos koncerttermeiben, bemutatkozott Tokióban, Moszkvában, New Yorkban; turnézott Indiában; Vietnámban pedig az első magyar muzsikus volt, aki megszólaltatta Bartók műveit. A Liszt-díjas zongoraművésszel, Fülei Balázzsal, Liszt Ferenc születésének napján, október 22-én beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Az ítélet harsonái – emlékezés Verdi gyászmiséjével

Halottak napjához közeledve Verdi nagyszabású gyászmiséjét, a Requiemet adja elő a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar a Müpában, a fiatal olasz karmester, Giacomo Sagripanti vezényletével.
Klasszikus videó

Kivételes az akusztikája az üvegfalú Magyar Zene Házának – VIDEÓ

Hamarosan a közönség előtt is megnyitja kapuit a Magyar Zene Háza, melyben a napokban lezajlott az akusztikai tesztelés és eredmények minden elképzelést felülmúltak.
Klasszikus interjú

Minden hangjegy közös érdek – interjú Kelemen Barnabással és Keller Andrással

Az ’56-os forradalom évfordulóján egész napos programmal tiszteleg a hősök előtt a Concerto Budapest. A Magyar Kincsek Ünnepén olyan zeneművek is elhangoznak, amelyekkel máskor nemigen lehet találkozni. Az érdeklődőket pedig talán kellemes meglepetésként éri, milyen gazdag a zeneirodalmunk.
Klasszikus ajánló

Díjnyertes női zeneszerzők az Óbudai Danubia Zenekar műsorán

Missy Mazzoli és Dobrinka Tabakova műve is szerepel azon a Zeneakadémiai koncerten, melynek karmestere és brácsaszólistája az Óbudai Danubia Zenekar visszatérő vendége, Maxim Rysanov lesz.