Klasszikus

Kivételes az akusztikája az üvegfalú Magyar Zene Házának – VIDEÓ

2021.10.26. 10:25
Ajánlom
Hamarosan a közönség előtt is megnyitja kapuit a Magyar Zene Háza, melyben a napokban lezajlott az akusztikai tesztelés és eredmények minden elképzelést felülmúltak.

A Magyar Zene Háza falai egyedülálló módon üvegből készültek, ezért nagy várakozás előzte meg az első zenemű megszólalását. Mivel az intézményben többféle műfaj képviselteti magát, a teszt fontos részét képezte, hogy a klasszikusokon túl – ezúttal a Korossy Quartet szólaltatta meg Beethoven egyik késői vonósnégyesét – felcsendüljenek populárisabb dallamok is. Erre azért volt szükség, mert míg egy vonósnégyes homogén hangzást ad a legmagasabbtól a legmélyebb regiszterekig, addig másképp szól a popzene. Hiszen ha a pop nincs jól hangosítva, akkor nem lesz elég transzparens.

„Történelmi pillanatokat élünk, mert ezekben a napokban hallottunk először zenét a Magyar Zene Háza már befejezett nagyteremében, az eredmény pedig minden várakozásomat felülmúlta” – mondta Batta András, a Magyar Zene Háza ügyvezetője.

A Városliget fái között megbújó Magyar Zene Háza a tervek szerint év végére készül el teljesen, hármas felosztása pedig a ház három fő funkcióját szolgálja: kiállítások, koncertek és a zenetanulás helyszíne lesz.

Az intézmény kialakításának köszönhetően zenei kísérletezésre is alkalmassá válik, a süllyeszthető színpadtechnikájú koncertterem ültetve 280 főt, állva 550 embert képes befogadni. Kapcsolódik hozzá egy szabadtéri színpad is, ahol nappali és esti koncertek, kisebb zenei programok kapnak helyet.

Az akusztikai tesztről készült felvétel:

Fejléckép: Korossy Quartet a Magyar Zene Háza akusztikai tesztelésén (forrás: Magyar Zene Háza)

Év végére elkészül a világ egyik legkülönlegesebb kortárs épülete, a Magyar Zene Háza – GALÉRIA

Kapcsolódó

Év végére elkészül a világ egyik legkülönlegesebb kortárs épülete, a Magyar Zene Háza – GALÉRIA

Szinte beleolvad a környezetébe Budapest új ikonikus épülete, amely a tervek szerint 2021 végére készül el. A megújuló Városliget különleges létesítményét a világ leginnovatívabbnak tartott építésze, a japán Sou Fujimoto tervezte, koncepciójának alapját pedig az építészet és a park harmonikus kapcsolata, valamint az intézmény funkcionális összetettsége adta.

Az idei év legjobban várt épületei közé sorolta a Magyar Zene Házát a CNN

Az idei év legjobban várt épületei közé sorolta a Magyar Zene Házát a CNN

A világ legjobban várt, 2021-ben elkészülő épületei közé sorolta a CNN amerikai hírtelevízió a Liget Budapest projekt keretében Budapesten épülő Magyar Zene Házát.

Ahol a hangok láthatóvá válnak – Interjú Batta Andrással a Magyar Zene Házáról

Ahol a hangok láthatóvá válnak – Interjú Batta Andrással a Magyar Zene Házáról

Hamarosan új kapuk nyílnak a zene birodalmára – szó szerint és átvitt értelemben is. A Magyar Zene Házában kiállításokon, zenepedagógiai programokon, koncertélményeken keresztül is közelíthetünk hozzá, de rácsodálkozhatunk a muzsika csillagtérképére és a saját magunk teremtette hangzásvilágra is. A várhatóan decemberben nyíló, páratlan intézményről és annak koncepciójáról Batta András ügyvezető igazgatóval beszélgettünk.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Wunderlich Józsefet két hétre felfüggesztette a Vígszínház

Ahogyan beszámoltunk róla, Wunderlich József a múlt héten többször is nyilvános Facebook-posztban kritizálta a Vígszínház vezetőségét, bírálta a Covid-ellenes intézkedéseket, illetve egy kolléganőjével szembeni bánásmódot. A színház belső vizsgálat lefolytatása mellett döntött.
Klasszikus

Magnificat, az örömteli várakozás himnusza

Számos zeneszerzőt megihletett a bibliai szövegre épült keresztény himnusz, a Magnificat, mely hagyományosan az adventi várakozás során szokott elhangozni.
Színház

„Az operettek a szüleim, a musicalek pedig a férjeim” – 90 éve született Galambos Erzsi

Balerinának készült, az operettek és musicalek koronázatlan királynője lett. Már gyerekkorában megtalálták a kisebb szerepek, később pedig olyan színészlegendákkal lépett színpadra, mint Somlay Artúr, Básti Lajos, Latabár Kálmán vagy Honthy Hanna. 1931. december 5-én született Galambos Erzsi.
Zenés színház

Különleges produkcióval álltak színpadra a Madách Színházban a Baltazár Színház művészei

Rendhagyó előadással tisztelgett a Madách Színház december 2-án a sérült emberek előtt a fogyatékossággal élő emberek világnapja alkalmából. A Szerencsejáték Zrt. „Tarts velünk egy akadálymentes jövőért!” kampányának részeként ugyanis a Mamma Mia! egyik betétdalát az előadás szereplői a Baltazár Színház színészeivel közösen adták elő.
Jazz/World

Elhunyt Kóbor János

78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega együttes frontembere. A zenészt hetek óta kórházban kezelték koronavírus-fertőzéssel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Fiatal karmestertehetség vezényli az Óbudai Danubia Zenekart

Holly Hyun Choe, az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramjának résztvevője lesz az Óbudai Danubia Zenekar december 7-i koncertjének karmestere. A műsoron a szintén mentorált zeneszerző, Donghoon Shin egy műve is elhangzik.
Klasszikus interjú

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt
Klasszikus magazin

Magnificat, az örömteli várakozás himnusza

Számos zeneszerzőt megihletett a bibliai szövegre épült keresztény himnusz, a Magnificat, mely hagyományosan az adventi várakozás során szokott elhangozni.
Klasszikus magazin

Bach és a létezés szakrális matematikája

Milyen zeneeszmény vezette Johann Sebastian Bachot odáig, hogy saját és Isten nevét egyetlen ütemben rejtse el a kottában? A lipcsei zeneszerzőt gyakran emeljük a legmagasabb piedesztálra, miközben merőben máshogy gondolkodott a zenéről, mint ahogy mi tesszük. Nem öncélú önkifejezésnek tartotta, hanem egy magasabb igazság keresésének.
Klasszikus ajánló

Decemberi kanapékoncertek a Bécsi Filharmonikusokkal

A koronavírus miatti lezárás következtében a Bécsi Filharmonikusok idén télen sem tud közönség előtt játszani, ezért az emberek otthonába viszi el a muzsikát.