Klasszikus

Különleges film nyújt bepillantást a Budapesti Filharmóniai Társaság életébe

2020.11.19. 09:45
Ajánlom
Ünnepi hangverseny helyett online, egy különös hangulatú művészfilmmel ünnepli fennállásának 167. évfordulóját a Budapesti Filharmóniai Társaság.

Az Egyéniségek összhangban 1853 óta című filmet, amely a zenekari összjáték és a zenekari tagok személyiségének összefüggésére világít rá, pénteken mutatják be a szervezet YouTube-csatornáján.

A BFT még januárban forgatta az imázsfilmet Kovács János Kossuth-díjas karmester vezényletével.

A képkockákon az együttes tagjai láthatók különböző élethelyzetekben, egy szimfonikus zenekar életének kulisszái mögé engedve betekintést.

A film zenéjét, Schubert f-moll fantáziáját Dohnányi Ernő - a társaság történetének egyik legfontosabb elnök-karnagya - írta át zenekarra.

6_-112153.jpg

A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara, 1903, (Fotó/Forrás: Strelisky Sándor/Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

A Budapesti Filharmóniai Társaságot 1853-ban Erkel Ferenc indítottja útjára. Első koncertjüket 1853. november 20-án, a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezték meg.

A társaság az elmúlt évben célul tűzte ki, hogy olyan minőségi online tartalmakat hozzon létre, amelyek segíthetik a klasszikus zenei kultúra népszerűsítését. A Társaság YouTube-csatornáján található egyebek mellett dokumentumfilm Csáth Gézáról és koncertszínházi felvétel Mosonyi Mihály zeneszerzőről. A KameraZene-sorozat Mona Dániel zenetörténész segítségével szórakoztató módon enged bepillantást a zene világába, az ősszel indult ZeneHorizont sorozat pedig kortárs zeneszerzők műveihez társít izgalmas vizuális tartalmat.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Jön az Üvegcipő, az Apák és fiúk, Spiró György Kádár-darabja - Évadot zárt a Katona

Kilenc bemutatóval készül a 2021/2022-es évadra a fővárosi Katona József Színház, amelynek társulata két új taggal bővül ősztől. Az idei szezon utolsó új online előadásaként a Mennyekbe vágtató prolibuszt mutatják be június 22-én.
Színház

Öt új bemutató lesz idén Gyulán

A Gyulai Várszínházban az elmúlt években láthatóan egyre nagyobb figyelmet fordítanak a saját bemutató előadásokra, még ha többnyire, szükségszerűen, más színházakkal koprodukcióban is hozzák létre azokat. Ráadásul minden évben kortárs magyar szerzők műveiből készült ősbemutatót, sőt ősbemutatókat is tartanak. Idén öt új bemutatóval várják a nézőket, és közülük három lesz ősbemutató.
Zenés színház

Figaro3 – Mozart, Rossini, Milhaud operái és a családállítás

Figaro3 címmel különleges színházi élményt ígérő produkciót mutat ben az Opera, Dömötör András rendezésében. A bemutatót június 26-án tartják az Eiffel Műhelyházban, és ezzel párhuzamosan élő közvetítés formájában az Opera Otthonra sorozatban.
Színház

Ian McKellen újra Hamletet játszik

A biztonságos távolságtartást figyelembe véve kezdik el játszani Sean Mathias rendezését június 21-én, melynek címszerepét Ian McKellen játssza.
Vizuál

Ilyen az égbolt szerte a nagyvilágban

A nyári napforduló alkalmából világszerte élő videón keresztül közvetítik az égboltot a Getty Research Center you tube csatornáján. A 24 órán át tartó különleges művészeti eseményt Yoko Ono inspirálta, magyar résztvevője az Artpool Művészetkutató Központ. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

"Gyógyuljunk a zene erejével!” - Évadot hirdetett a Nemzeti Filharmonikusok

A Nemzeti Filharmonikusok "Vidd tovább a dallamot!" szlogennel hirdette meg a 2021/2022-es évadot, melyben megtalálható hét színes műsort kínáló bérlet, egy régóta sikeres, közkedvelt beavató koncertsorozat és több izgalmasnak ígérkező bérleten kívüli hangverseny is.
Klasszikus ajánló

Bogányi Gergely szólójával tér vissza a Müpa színpadára a MÁV Szimfonikus Zenekar

Június 24-én Ligeti András vezényletével a MÁV Szimfonikus Zenekar Bartók, Schumann és Csajkovszkij műveit tolmácsolja, a zeneszerző és zongoravirtuóz Bogányi Gergely szólójával.
Klasszikus ajánló

Nyáresti koncertek Budapest egyik legszebb történelmi emlékhelyén

Nyolc koncert, a szimfonikus zenekarok mellett a 100 Tagú Cigányzenekar és a Budapest Bár fellépése is várja az érdeklődőket a 29. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon július 1. és 29. között.
Klasszikus Nők a zenében

A magyar zenetanárnő, aki generációkat tanított meg szorongás nélkül hegedülni

Havas Kató a saját bőrén tapasztalta meg, milyen káros hatással van egy muzsikusra a szorongás, a megfelelési kényszer és a lámpaláz. Egy balatoni cigányprímás, egy amerikai találkozás és egy majdnem félbeszakadt karrier hatására dolgozta ki hegedűoktatási módszerét, amelynek központi jelszava volt a természetesség, a könnyedség és a belülről fakadó elegancia.
Klasszikus ajánló

Szabadtéri programokkal indul újra az Óbudai Társaskör

Július 9-én a Budapesti Vonósok háromnapos sorozatával nyit az Óbudai Társaskör, majd koncertekkel és zenés összeállításokkal várja a közönséget az Óbudai Nyár keretében. Vendégük lesz többek közt Bősze Ádám, Dés László és a Sárik Péter Trió.