Klasszikus

Megütközéssel fogadta Bolyki György állításait a Liszt Ferenc Kamarazenekar

2019.11.12. 11:55
Ajánlom
A Liszt Ferenc Kamarazenekar egyelőre nem kíván érdemben reagálni Bolyki György lapunknak tett kijelentéseire, ám jelezték, megütközéssel fogadták az interjúban szereplő, a valóságnak nem megfelelő állításokat.

Bolyki György elsőként a Fideliónak mondta el a Liszt Ferenc Kamarazenekar éléről történő távozásának okait. A november 10-én megjelent interjúban arról beszél, hogy sikerült új lendületet adnia az együttesnek. A zenekar segítését felvállaló alapítvánnyal való közös munka kapcsán megjegyezte: „Fizetést sem kértem, jutalékért vállaltam a zenekar teljeskörű menedzselését és azt, hogy évente kétszer mindenre kiterjedően beszámolok az alapítványnak a munkámról. Óriási volt az öröm, hogy milyen korrekt és mindenki számára előnyös megállapodást kötöttünk,

és nem is volt probléma, amíg a kétmilliárd forintos kormányzati támogatás ténye ki nem derült.

Ezután azonban a kuratórium elnöke először úgy kezdett viselkedni, mintha kollégák lennénk, majd később, mintha a főnököm lenne. Persze, ilyenkor törvényszerűen következnek a hozzá nem értésből fakadó hibák, amelyek végül teljesen ellehetetlenítették a munkámat” – mondta el Bolyki György, aki végül kenyértörésig vitte a dolgot, majd lemondott, ám az interjúban megjegyezi: jobban járt volna a zenekar, ha marad az ügyvezetői pozícióban.

bolyki-foto-mohai-balazs-140758.jpg

Bolyki György (Fotó/Forrás: Mohai Balázs / Kaposfest)

A távozást követően Bolyki György állítása szerint a kuratórium elnöke, Dr. Lissákné Dr. Körmendy Ékes Judit levélben közölte: „sem szóban, sem írásban nem született olyan megállapodás, mely alapján akár csak egy fillér is járna nekem – így megtudtam, hogy egy évig ingyen dolgoztam a zenekarnak, sőt az idén szeptemberig gyakorlatilag fizetésképtelen projektnek megelőlegezett több tízmillió forint szervezési költségnek is kb. csak a harmadát kaptam meg” – nyilatkozta a leköszönt ügyvezető.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar az interjú megjelenése után az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünknek:

A Liszt Ferenc Kamarazenekar megütközéssel fogadta az interjúban szereplő, a valóságnak nem megfelelő állításokat, de tekintettel a helyzet jogi vonatkozásaira az együttes egyelőre nem kíván érdemben reagálni a kijelentésekre.

Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy Bolyki György 2019. június 30-a óta nem áll jogviszonyban a Liszt Ferenc Kamarazenekarral.

Számunkra megnyugtató, hogy a zenekar életében sok pozitív változás történt és történik, amelyekről hamarosan a nyilvánosságnak is beszámolunk.

Fejléckép: Liszt Ferenc Kamarazenekar (fotó: Pesti Vigadó)

Bolyki György elmondta: nem lesz tizenegyedik Kaposfest

Kapcsolódó

Bolyki György elmondta: nem lesz tizenegyedik Kaposfest

Tíz év után búcsúzik a Kaposfest, ahogy azt a társalapító igazgatótól megtudtuk. Bolyki György távozik a Liszt Ferenc Kamarazenekar éléről is, pedig tovább tervezett maradni. Eközben hangsúlyozza: nagyon büszke mindkettőre. Elsőként a Fideliónak beszélt a változásokról. FRISSÍTVE!

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Martha Argerich nem mondta le, hálistennek

A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjén az argentin zongoraművésznő ragyogó Beethoven-zongoraversennyel mutatta meg, hogy nem lehet megunni egy darabot akkor sem, ha 70 éve játssza.
Jazz/World

Zeneművet írt a „napalmos lánynak”, most végre élőben is előadhatta neki

1972-ben járta be a világot a vietnámi háború legsokkolóbb fotója, amin gyerekek menekülnek a bombázás elől. Tiszteletükre Hannibal Lokumbe még 1973-ban szvitet komponált, amit most élőben is előadhatott a képen meztelenül szereplő lánynak, Kim Phuc Phan Thi-nek.
Klasszikus

Szüts Apor: „A tökéletességet nem lehet, és nem is kell elérni”

Szüts Apor számára korán jött az ismertség a komolyzene világában. Több interjúban is beszélt eddigi munkásságáról, most viszont a belső munkafolyamatokról és szemléletmódjáról tudhatunk meg részleteket, amelyekről talán a lámpalázzal vagy maximalizmussal küzdő fiatal zenészek is szívesen olvasnának. Így került szóba a fejlődés, az önkritika vagy a tökéletesség nemlétének témája is.
Vizuál

Megfilmesítik a Mester és Margaritát

Bulgakov regényének mozis változatát A nagy Gatsby-t is rendező Baz Luhrmann forgatja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus kritika

Martha Argerich nem mondta le, hálistennek

A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjén az argentin zongoraművésznő ragyogó Beethoven-zongoraversennyel mutatta meg, hogy nem lehet megunni egy darabot akkor sem, ha 70 éve játssza.
Klasszikus interjú

Szüts Apor: „A tökéletességet nem lehet, és nem is kell elérni”

Szüts Apor számára korán jött az ismertség a komolyzene világában. Több interjúban is beszélt eddigi munkásságáról, most viszont a belső munkafolyamatokról és szemléletmódjáról tudhatunk meg részleteket, amelyekről talán a lámpalázzal vagy maximalizmussal küzdő fiatal zenészek is szívesen olvasnának. Így került szóba a fejlődés, az önkritika vagy a tökéletesség nemlétének témája is.
Klasszikus hír

Kecskés D. Balázs Istvánffy Benedek-díjat kapott

A fiatal zeneszerző Három románc című alkotása nyerte el a Magyar Zeneszerzők Egyesületének díját.
Klasszikus fidelio klasszik

Rost Andrea a Fidelio Klasszik vendége

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása december 14-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Elek Ányossal, ifj. Harangozó Gyulával és Rost Andreával.