Klasszikus

Mi van, ha a Tavaszi áldozat botrányos premierje meg sem történt?

2019.02.15. 17:25
Ajánlom
Lehet, hogy a bemutató karmestere terjesztette el, hogy összeverekedtek Sztravinszkij balettje közben a nézők? Úgy tűnik, a Sacre botránya csak egy jól csengő reklámszöveg.

A Tavaszi áldozat kapudrog a kortárs zenébe. Nekem legalábbis az volt tizenhárom évesen, emlékszem, a rádiót csavargatva hallottam először, és elég fülsértőnek tűnt. Szóval eltekertem. De mivel a többi rádióadó nem sugárzott semmi érdekeset, elkezdtem hallgatni.

De még akkor sem tetszett.

Az volt a baj, hogy nem az elejétől hallgattam. Később, amikor lemezen került hozzám a mű, és nekikezdtem az első tételtől – a fagott lefelé hajló szólójától, amint egyre több fafúvós száll be a polifonikus szövetbe, és zsizseg az egész… Na, akkor már igencsak tetszett a dolog. Röhögtek rajtam a suliban, amikor mondtam, hogy figyeljetek, mutatok valamit, ami durvább, mint a metál.

Párizs, 1913. május 29. – Ezen a napon mutatták be a Tavaszi áldozatot (franciásoknak: Le Sacre du printemps), a bámulatosan fiatal, harminckét éves Igor Sztravinszkij balettjét, amely már a második volt a sorban a legendás balettimpresszárió, Szergej Gyagilev megrendelései közül. Ugye mindenki ismeri a történetet? A zenét olyan fülsértőnek, felháborítónak találta a kor közönsége, hogy a bemutató botrány lett. Vagy ahogy Sztravinszkij fogalmazott: succès de scandale. Botrányos siker.

A Seherezádéért jöttek. Vagy Kleopátráért. És megnézték a Tavaszi áldozatot, ami sokkolta őket. Együgyű, buta emberek voltak

jelentette ki Sztravinszkij egy 1965-ös portréfilmben.

Pedig jó esély van rá, hogy a Tavaszi áldozat botránya meg sem történt. De hogy ha így van, miért hittük másképp egészen eddig?

Igor_Stravinsky_as_drawn_by_Pablo_Picasso_31_Dec_1920_-_Gallica-154014.jpg

Picasso rajta Sztravinszkijról 1920-ból

A Tavaszi áldozat premierje nagy kulturális mérföldkőnek ígérkezett: tekintve, hogy az Orosz Balettet sztárolták a franciák, a fiatal Sztravinszkij pedig már a Tűzmadárral meghódította a koncerttermeket, az új balett szinte garantálta a sikert. Párizs imádta az egzotikumot, és a prehistorikus sztyeppéken játszódó Sacre is tetszésre tarthatott igényt. A koreográfiát Vaclav Nyizsinszkij alkotta meg, aki ismert volt merészségéről.

Az előadás egészen más volt, mint amire a közönség számított. A zene ellentmondott minden szabálynak, a kakofónia, a hangos disszonanciák, a villámcsapásszerű ütőhangszerek és a komplex ritmika sokkolta a közönséget.

A legenda szerint az emberek búztak, fütyültek, sikoltoztak, még össze is verekedtek a balett előadása alatt, tárgyakat dobáltak a zenekar és a táncosok közé, akik már amúgy sem tudták teljesen, hogy mit játszanak, mert a hangzavarban semmit nem lehetett hallani. Pierre Monteux így írt az estéről:

… kihívták a rendfenntartókat. Hallva, hogy mekkora a felfordulás mögöttem, minden erőmmel azon voltam, hogy összetartsam a zenekart.

Legalábbis így szól a fáma.

RiteofSpringDancers-154014.jpg

Az Orosz Balett táncosai a Tavaszi áldozat jelmezeiben

De mi történt valójában?

nijinsky-in-danse-siamoise-from-the-orientales-df4f16-1600-162804.jpg

Vaclav Nizsinszkij táncot jár (Fotó/Forrás: Metropolitan Museum of Art)

A koreográfus Nizsinszkij és a jelmez- és díszlettervező Nicholas Roerich a prehistorikus kontextussal a „primitivizmus” divathullámát lovagolta meg a Tavaszi áldozattal. 1913-ban még egészen a párizsiak máshogy néztek az Európán túli kultúrákra, nemhogy a történelem előtti közösségekre. Leginkább a kolonizáció nézőpontjából kerültek ezek a témák terítékre, az egzotikum előbb találta meg a helyét a kabarékban, mint a komoly színházakban. A „primitív” és a távoli kultúrák inkább voltak tréfák forrásai, mint szakrális üzenetek hordozói – és minden okunk megvan azt feltételezni, hogy a párizsi közönség is így nézte a Sacre bemutatóját.

A premierről szóló közvetlen beszámolóink az erkélyen ülőktől származnak. Az erkély a Champs-Elysées nagytermének akusztikájából fakadóan éppen elég visszhangos volt, hogy élvezhetetlenné tegye a balettet játszó, nagylétszámú zenekar játékát. Itt ültek a kritikusok és a szakmabeliek – zenészek, zeneszerzők, zenetanárok, akik később a legbátrabban fejtegették rosszallásukat a darabbal kapcsolatban.

Lehet, hogy azért találták a zenét olyan borzasztónak, mert borzasztó akusztikájú helyen szólalt meg?

Az biztos, hogy ők nem verekedtek, nem fütyültek, legfeljebb méltatlankodtak magukban. Valószínű, hogy a színpadi táncosokra is inkább az arisztokraták tettek megjegyzéseket, mégpedig az európai kolonialisták aspektusából. Nevezetes azt kifogásolták, hogy mit keresnek ezek a mezei népek komoly balettban. Ha volt is szóváltás a nézők között, akkor is legfeljebb a bajsza alatt dünnyögött valamit az illető, véli Tamara Levitz, a Racism at The Rite c. tanulmány szerzője.

A botrányról szóló botránycikkek ugyanis elfelejtik megemlíteni azt, hogy a táncosokat a Sacre után ötször hívták a függöny elé, az est pedig Carl Maria von Weber Le Spectre de la rose c. balettjével folytatódott.

Nem dobálták a zenekart, és nem kellett rendfenntartókat hívni, ennek nincs is nyoma a rendőrség jegyzőkönyvében. A „botrány” kifejezés nem is bukkant fel az eseményről szóló újságcikkekben, igaz, kilenc nappal később a New York Times pár szóban egy távirat alapján megírta, hogy az Orosz Balett új produkciója bukás, és az előadás egy pontján fel kellett kapcsolni a villanyt, de ennek az információnak a hitelessége sem meggyőző. Botrányt csak egy évtizeddel később emlegetnek, amikor a Tavaszi áldozatot bemutatták az Egyesült Államokban, és jól csengő szlogent lehetett faragni a dologból. Főleg a bemutató karmestere, Pierre Monteux terjesztette a mítoszt, aki szintén Amerikában turnézott a darabbal. (Az ő 1956-os lemezfelvételét itt lehet meghallgatni.) Európában azonban először 1947-ben beszéltek „botrány”-ról a Sacre kapcsán.

Nem is véletlenül. Mert milyen jól hangzik, hogy Sztravinszkij zenéje botrányt okozott! Pedig lehet, hogy a közönség egyszerűen csak nem tudott mit kezdeni vele.

Március 27-én a Concerto Budapest előadásában halljuk a balettzenét a Müpában.

5 remekmű, aminél nagyon melléfogott a zenekritika

Kapcsolódó

5 remekmű, aminél nagyon melléfogott a zenekritika

Csajkovszkij, Beethoven vagy Sztravinszkij alkotásait nem mindig értékelték olyan nagyra a zenekritikusok, mint az utókor. Összeszedtünk ötöt ezek közül.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

„Akik pörgetik a kultúrát” – Itt a Kult50 idei névsora!

A Fidelio idén is összeállította azoknak a művészeknek a névsorát, akik a saját területükön jelentős teljesítményt nyújtottak az előző év folyamán. Ezúttal is tíz kategóriában választottuk ki az alkotókat és alkotócsoportokat védnökeink segítségével.
Könyv

„Az utolsó mondattal kezdd!” – Könyv jelent meg Kulka János édesapjáról

Azt mondják, a kés Paganinije volt. Mert bebizonyította, hogy gyógyítást is lehet művészi szinten űzni. Ő volt Kulka Frigyes mellkassebész, tüdőgyógyász professzor, aki a mai napig etalon az orvostársadalomban. A hétköznapi embernek inkább a Kulka név üti meg a fülét, ami nem véletlen: a legendás gyógyító Kossuth-díjas színművészünk, Kulka János édesapja volt.
Könyv

11 különleges könyv az Ünnepi Könyvhétről

Az idén nagyon hányatott sorsúra sikeredett könyvhetet végül részben online tartják meg, de ez nem jelenti azt, hogy a könyves újdonságokból ne lehetne csemegézni!
Klasszikus

Amerikában éppen arról megy a vita, hogy rasszista-e a klasszikus zeneelmélet

De óvatosan ítéljünk a kérdésben, mert nem minden „libsi” mondja, hogy rasszista, és senki nem lesz híve a fehér felsőbbrendűségnek attól, mert szereti Beethovent vagy Wagnert.
Vizuál

Budapest legmesésebb tetőteraszai

A Budapest100 csodája, hogy kinyitsz egy átlagos kaput a bulinegyed közepén és besétálsz egy 1800-as években épült ház ősfás udvarába. Vagy kijutsz egy tetőre és új perspektívát kapsz az egész városról. Galéria!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„Minden, ami valóban személyessé válik bennünk, az inspiráció"

Ávéd János 12 évvel ezelőtt csatlakozott a Modern Art Orchestrához Fekete-Kovács Kornél felkérésére, azóta tenorszaxofonistaként, zeneszerzőként és hangszerelőként erősíti a zenekart. 2011-ben megalakította az Ávéd János Balance formációt, melynek célja, hogy új zenei lehetőségeket fedezzenek fel és spontán felmerülő dallami elemeket használjanak. A művésszel Kodály hagyatékának gondozásáról, új, saját lemezéről és inspirációs forrásokról beszélgettünk.
Klasszikus magazin

Amerikában éppen arról megy a vita, hogy rasszista-e a klasszikus zeneelmélet

De óvatosan ítéljünk a kérdésben, mert nem minden „libsi” mondja, hogy rasszista, és senki nem lesz híve a fehér felsőbbrendűségnek attól, mert szereti Beethovent vagy Wagnert.
Klasszikus hír

Kilép az ország határain a Virtuózok novemberben induló új évada

A nemzetközivé bővülő klasszikus zenei televíziós tehetségkutató hatodik évada november 27-től látható a Duna Televízióban.
Klasszikus interjú

Bretz Gábor: Nem lehet megunni a Kékszakállút

Szeptember 26-án Bartók Béla műveiből ad koncertet a Concerto Budapest. A műsorban egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára is elhangzik. Vörös Szilvia énekli Juditot, a várurat pedig Bretz Gábor. A basszusénekest telefonon értük el, hogy az operáról kérdezzük.
Klasszikus ajánló

Komolyzenei piknikkel búcsúztatja a nyarat a MÁV Szimfonikus Zenekar

Szeptember 17-én 18:30-kor ismét részt vehetünk a Music ül a fűben komolyzenei pikniken, mely a Millenáris Park és a MÁV Szimfonikus Zenekar közös rendezésében valósul meg.