Klasszikus

Miskolcon találkozott Prometheus és Kékszakállú

2019.06.24. 13:55
Ajánlom
Fanfárok, azaz harsonákon játszó zenészek figyelmeztették a közönséget az előadások kezdetére: a Miskolci Nemzeti Színház óratornyából felcsendülő ünnepélyes jeladás két előadásra invitálta meg a Bartók Plusz Operafesztivál hallgatóit, Alekszandr Szkrjabin Prometheus: a tűz költeménye című szimfonikus művére, illetve Bartók Béla A Kékszakállú herceg várára.

A két egymással kortárs zeneszerző remekművei kiváló párosításnak bizonyult, ugyanis az ógörög mitológiai történetet feldolgozó szimfonikus költemény mély filozófiai tartalmának a zenei síkon való továbbgondolása eszményien társult a Bartók Béla zenéjében és Balázs Béla szövegkönyvében expresszionista módon bemutatott emberi lélek szimbolikus várával. E két mű közötti különleges, mégis otthonos párhuzam Hamar Zsolt koncepciójában teljesedett ki: a 2017 óta a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élén álló karmester most kettős funkcióban alkotott, ugyanis

a művek vezénylése mellett rendezőként is kipróbálta magát.

Alekszandr Szkrjabin teozófikus művészetfilozófiája többek között azon az elméleten alapszik, hogy a bölcsesség végtelen, ezért az ember számára elérhetetlen, viszont a zene által kreált eksztázis állapotában a spirituális tudat képes felfogni azt. A Prometheus: a tűz költeménye egyike azon remekművei közül, amelyek ezt a megérthetetlen, mégis megérthető végtelenséget érinti.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar által előadott művének zenei élményét a különleges fényjáték fokozta.

64661355_3124367220936773_8429329890603433984_o-113413.jpg

Fényfestés a Bartók Plusz Operafesztivál koncertjén (Fotó/Forrás: Bartók Plusz Operafesztivál)

Az orosz zeneszerző utolsó zenekari darabjának hangjaihoz színeket, színárnyalatokat társított, amit egy bizonyos „színorgona” és a zenére komponált fényfestés tesz teljessé. Az állítólagosan szinesztéziában szenvedő (vagy inkább azzal megáldott) zeneszerző e mentális jelenségnek köszönhetően álmodta meg a színorgonát – a zenei hangokat nemcsak a hallás csodájának köszönhetően érzékelte, hanem azokat színekkel is társította –, akárcsak a zenével társuló fényfestést is.

A Prometheus: a tűz költeménye színes fényekkel először 1915. március 21-én, nem sokkal a zeneszerző halála előtt szólalt meg a Carnegie Hallban az Orosz Szimfonikus Zenekar előadásában. A Bartók Plusz Operafesztiválon előadott mű világítástervezője, Bányai Tamás, illetve látványtervezője, Zeke Edit elképzelése mély benyomást, valódi élményt váltott ki a közönségből. A zenekar mögött, középen elhelyezett fő „színoszlopok” a zenével együtt lüktető, elhaló és újjászülető változó játéka a Nyári Színház fémes oszlopszerkezetének és az azt kétoldalról körülölelő falak megvilágításának együttese valódi „mesélője” volt a zeneműnek.

64449773_3124366180936877_4461071634299617280_o-113413.jpg

A Bartók Plusz Operafesztivál koncertjének színpadképe (Fotó/Forrás: Bartók Plusz Operafesztivál)

A fények táncát a szemnek szokatlanul megvilágítatlan zenekar képe tette még hatékonyabbá.

A kottatartóra csíptetett lámpák sápadt fényében felhangzó zene így még hangsúlyosabb lett, a hideg színekben megszólaló lágy, lírai hangzásokkal ellentétben a meleg, sőt tüzesen forró és vibráló, erőteljes színekben még szélsőségesebben körvonalazódtak a kulminációs pontok és feszültségek.

A záróakkordban hirtelen elhaló fény, teljes sötétséget teremtő pillanat hatása a szünet után ugyanúgy várta a közönséget: a sötétben felhangzó prológussal együtt megszólaló mélyhegedűk, csellók és nagybőgők kaptak megvilágítást, majd a megszólaló fafúvós hangszerek csoportja, végül a várba érkező Kékszakállú és új felesége, Judit.

A minimális eszközökkel való rendezés maximális hatást váltott ki.

64799336_3124367034270125_4766393149905960960_o-113413.jpg

Hamar Zsolt (Fotó/Forrás: Bartók Plusz Operafesztivál)

A szokványos zenekari felállástól eltérően most más kép tárult a nézőtér elé: a zenekart két tömbbé a középen levő üres tér, illetve szintén középen, a karmester háta mögé helyezett zongora választott el. A hátulról bejövő szereplők, amint a látvány szempontjából két oldalról külön választott, de hangzásilag eggyé forrt zenekar „közepébe” érkeztek, a rendezői koncepció világossá vált. A várba érkező Kékszakállú eleinte óvja, védi új feleségét, Juditot, aki kíváncsi, mi rejtőzhet az onnan nyíló hét titokzatos ajtó mögött. Hamar Zsolt értelmezése szerint a herceg vára nem csupán az emberi lélek zord kamráinak érzelmi és értelmi labirintusa, hanem maga a zene, ahová Kékszakállú bezárkózik, menekül önmaga és a világ elől. Ezért tehát, ha a vár a zene szimbóluma, akkor annak megfelelője nem lehet más, mint maga a zenekar.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar így aztán nem csupán kiváló előadásával, hanem felsóhajtó, szenvedő mivoltával lényegült át a Kékszakállú herceg könnyező várává.

A hangulatot a síró vár felfedezésének pillanatában az eleredő eső fokozta.

Az első ajtót kinyitva az asszony betekinthet Kékszakállú kínzókamrájába, majd sorban felfedezi a fegyveresházat, a kincsesházat, a kertet. A minimális eszközökkel, de rendkívül kreatívan megoldott, sorban kinyíló ajtók közül különösen a vörös fénnyel megvilágított zongora képében lévő véres kincstár volt megdöbbentő, és a szintén a zongorából felszálló, kék fényben úszó, könnyek tavát szimbolizáló füst, pára, majd a hatalmas lerántott lepel alól előtárulkozó orgonasípok impozáns kivetített képe, amely Kékszakállú hatalmas birodalmát ábrázolta.

64630854_3124361497604012_7965947307852038144_o-113413.jpg

Palerdi András A Kékszakállú herceg várában (Fotó/Forrás: Bartók Plusz Operafesztivál)

A herceget játszó Palerdi András operaénekesnek – megragadva a figura lényegét – sikerült megalkotnia azt a képet, amelyben a mély emberi érzelmektől elzárkózó, de mégis szerető, a szentimentális és racionális gondolkodás között egyensúlyozó emberi ész és lélek egyesül. Az eddig igen zord és alig-alig megszólaló férfi a birodalma láttán büszkén mesél új feleségének hatalmas erejéről, már-már dicsekvésszerűen, amelyet Judit ledöbbent reakciója ellensúlyoz, az addigi drámaibb hangszínnel és jellemmel ellentétben most szinte infantilis hangszínnel ismételgeti az „elismerő” kijelentést: „Szép és nagy a te országod.”

Bizonyos pillanatokban mintha egyetlen női testbe és lélekbe sűrűsödött volna a világ összes nőjének érzékeny szerelme és a férfi lelkének megismerése után való vágyakozás szélsőséges skálája, energiája, mindez Rost Andrea személyében. A Juditot alakító operaénekesnő nemcsak hangi adottságainak és színészi játékának eszközeivel ragadta meg a szereplőt, hanem

teljes lényével, szerény, ugyanakkor határozott, erős és szenvedélyes karakterével egy órára szó szerint Judittá vált.

65026804_3124360370937458_8851195021664190464_o-113413.jpg

Palerdi András és Rost Andrea A Kékszakállú herceg várában (Fotó/Forrás: Bartók Plusz Operafesztivál)

Az utolsó ajtónál zeneileg és tartalmi szempontból is elérte az előadás a tetőpontját. A hetedik ajtó mögül elővonuló három asszony helyett a magasból alányúló három fénysugárban jelentek meg a Kékszakállú herceg előző, már halott feleségei, predesztinálva ezzel Judit végzetét is. A vörös, arany és mélykék színekben fellelhető három napszakról a herceg elmeséli, hajnalban lelt rá első szerelmére, majd délben a másodikra, este a harmadikra, Judit pedig, a legszebb, az éj sötétjében lesz örök szerelme, annak gyászos, de gyönyörű vermében.

A sorsába beletörődő Judit halálával együtt a zenekarra vetülő fények is lassan, fokozatosan elhaltak, majd a mély vonósok, illetve a fuvola és klarinét által játszott végső motívum elhangzása után egyetlen fényfolt láttatta a karmester záró pozícióját – keretszerkezetté kerekítve így a kezdeti fokozatosságot –, majd a teljes sötétségben és csöndben beteljesült katarzist kitörő tapsként tette kifejezővé a miskolci közönség.

Szerző: Kálló Zsuzsanna, muzikológus

A Kékszakállú ezer arca

Kapcsolódó

A Kékszakállú ezer arca

Kékszakáll meséje a legvéresebb mondák egyike, és éppen ezért alkalmas arra, hogy tréfát csináljunk belőle. Az Operettszínház Offenbach-bemutatója előtt a feleséggyilkos nyomába eredünk – ezúttal a művészetek világában.

Ki volt az igazi Kékszakállú?

Ki volt az igazi Kékszakállú?

A kamrájában hét halott feleség, a nyolcadik túlságosan kíváncsi. Alakját Bartók és Offenbach is feldolgozta, az utóbbit tűzi műsorra az Operettszínház. Utánajárunk, honnan ered Kékszakáll mondai alakja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Olyan volt a teste, mint egy sámándob – 75 éve hunyt el Bartók Béla

Halála után három emberöltővel felidézzük Bartók utolsó éveit, és beleolvasunk Yehudi Menuhin nekrológjába. A zeneszerző iskolákat teremtett, hatalmas örökséget hagyott, amely egyszerre öröm és teher.
Jazz/World

Elhunyt Juliette Gréco, akinek Boris Vian, Albert Camus és Jean-Paul Sartre írt dalszöveget

Kilencvenhárom éves korában szerdán meghalt Juliette Gréco, a francia sanzon nagyasszonya, Léo Ferré, Jacques Prévert és Serge Gainsbourg dalainak előadója - közölte családja az AFP francia hírügynökséggel.
Zenés színház

A New York-i Metropolitan Operaház lemondta az egész szezont

Közel 140 éves történelmében először lemondta egész szezonját a New York-i Metropolitan Operaház (Met), amely csak jövő szeptemberben nyitja meg ismét kapuit a közönség előtt.
Vizuál

Fedezd fel Frida Kahlo életének helyszíneit!

Lehet-e még újat mondani arról a nőről, aki az életét és az érzéseit ilyen mélységben tárta a nyilvánosság elé, aki saját személyét is a művészete részévé változtatta? Az ikonikus képzőművészek életét bemutató filmek sorában ezúttal a mexikói festőművésznő nyomában járunk.
Színház

Hát én nem vagyok magyar? – Kondor Ernő, a pesti kabaré „feltalálója”

A magyar kabaré története szomorú históriákkal teli, a nagy nevettetők élete sokszor egyáltalán nem volt vidám. De talán az egyik legigazságtalanabb sors a honi kabaré alapítójának, Kondor Ernőnek jutott. Őt már az életében elfelejtették. Pedig pályatársa, Kellér Dezső joggal nevezte őt a műfaj feltalálójának, ugyanis az általa megteremtett irodalmi kabaré a világon egyedülálló volt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Olyan volt a teste, mint egy sámándob – 75 éve hunyt el Bartók Béla

Halála után három emberöltővel felidézzük Bartók utolsó éveit, és beleolvasunk Yehudi Menuhin nekrológjába. A zeneszerző iskolákat teremtett, hatalmas örökséget hagyott, amely egyszerre öröm és teher.
Klasszikus hír

3,5 millió dollárt fizettek a szexuális zaklatás miatt kidobott karmesternek

Miután kirúgta szexuális zaklatás miatt, még 3,5 millió dollárt fizetett a Metropolitan Opera James Levine-nak, írja a New York Times.
Klasszikus kritika

A hang szépsége – A Pannon Filharmonikusok Bécsi barátok című koncertjéről

Szeptember 19-én a pécsi Kodály Központban egy tavaszról elhalasztott hangversenyt hallhatott a közönség: a Pannon Filharmonikusok vendégeként Baráth Emőke adott elő Haydn- és Mozart-áriákból összeállított, súlytalannak nem mondható hangszeres számokkal gazdagított programot. A zenekart Vass András, a zenekar állandó karmestere vezényelte.
Klasszikus hír

Költözni kényszerül a Rádiózenekar

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez kerül a Magyar Rádió által használt három épület, a Rádiózenekar viszont még nem szolgál közzétehető információkkal az ügyben. Az biztos, hogy költözniük kell.
Klasszikus hír

Elmarad a Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó hangversenye

Nem tartják meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szeptember 25-i koncertjét a Müpában, miután több tag kontaktusba került fertőzött személlyel.