Klasszikus

Országszerte ingyenes koncerteket adnak a Magyar Rádió Művészeti Együttesei

2022.06.23. 11:10
Ajánlom
Június 24-én Budapesten, 25-26-án pedig számos vidéki helyszínen hallgathatja meg a közönség a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának és Énekkarának művészeit. A Zenélő Magyarország keretében tartott hangversenyeken barokk darabok, vonós kamarazene, rézfúvósegyüttes és énekszó is szerepel majd.

Június 24-én Budapesten kezdődik a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek szabadtéri koncertsorozata, a Zenélő Magyarország. Késő délután öt helyszínen, a Szent István Bazilika teraszán, a Millenárison, az Orczy-kertben, a Bálna déli teraszán és a Városligetben, a Pavilonkertben lépnek fel a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának tagjaiból alakult kisebb együttesek. Másnap, 25-én Martonvásár, Balatonföldvár, Szilvásvárad, Esztergom, Dombóvár, Nadap, Zalakaros, Egerszalók, Tata, Kaposvár, Hollókő és Balassagyarmat közönsége hallgathatja meg a muzsikusokat, utóbbi két helyszínen pedig a Magyar Rádió Énekkara lép fel. 26-án a programsorozat helyszínei Szarvas, Hévízgyörk, Csopak, Balatonakarattya, Poroszló, Pákozd, Orosháza, Fonyód, Tihany, Tiszafüred, Gárdony és Kengyel lesznek, tehát a vízparton időzők sem maradnak zenei élmény nélkül.

„Már harmadik alkalommal várja közönségét a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara szabadtéri koncertsorozata, a Zenélő Magyarország.

A helyszínek kiválasztásában újfent arra törekedtünk, hogy az ország minden régiójába eljusson az élő zene varázsa,

így Tiszafüredtől Zalakarosig, Szarvastól Esztergomig, összesen 25 városban adnak koncertet művészeink, Budapesten öt helyszínen. Az énekkar és az öt kamarazenei formáció műsora igazodik a könnyed nyár eleji, hétvégi esték programjához. Bízom benne, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan az időjárás is kedvez a hangulatos koncerteknek, melyek kellemes kikapcsolódást jelentenek majd a helyi lakosoknak, a nyaralóknak és turistáknak” – mondta Devich Márton, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezető igazgatója.

A barokk kamaraformáció műsorán Vivaldi, Bach, Pachelbel és Boccherini művei szerepelnek, a fafúvósokból, illetve vonósokból álló együttesek emellett Mozartot és Gounod-t is játszanak. A rézfúvósok koncertjén többek között Händel, Wagner és John Williams zenéjét hallgathatja a közönség, míg az énekkar Kodály, Rahmanyinov, Mendelssohn művei mellett spirituálékat szólaltat meg.

Az ingyenes koncertek helyszínei és a kezdési időpontok az együttesek honlapján vagy Facebook-oldalán érhető el.

Fejléckép: Magyar Rádió Énekkara (fotó/forrás: Vörös Attila / Magyar Rádió Művészeti Együttesei)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A Sziget harmadik és negyedik napján is a felhőtlen szórakozásé volt a főszerep – GALÉRIA

A délutánt még pihenéssel és sportolással töltötték a Sziget Szitizenek, az esti koncertre azonban már a fesztiválozók nagy része a színpadok köré csoportosult.
Könyv

Halálosan megfenyegették J. K. Rowlingot, amiért kiállt Salman Rushdie mellett

„Ne aggódj, te leszel a következő" – ez a komment érkezett a Harry Potter-sorozat szerzőjének Twitter-bejegyzése alá, amelyben együttérzéséről biztosította Salman Rushdie-t. A megtámadott író egyébként már felébredt az altatásból, beszélni is tud, állapota azonban még súlyos.
Színház

Résztvevőket keres új előadásához a Paralel Alkotócsoport

Az Otthon című készülő közösségi színházi performanszhoz nemcsak közreműködőket, történeteket is vár a társulat.
Plusz

Ami körül a világ forog – Programajánló a Sziget 6. napjára

Kihagyhatatlannak ígérkezik a fesztivál utolsó, hétfői napja is: a Fidelio Színház- és táncplaccon megtudhatod, mi lesz a cirkusz, a tánc és a performansz ötvözetéből, és, hogy két évnyi korlátozás után hogyan reagál a művészet az érintés lehetőségére. Búcsúztassuk együtt a Szigetet augusztus 15-én!
Színház

Szigorodnak a belépési szabályok a Budapest Bábszínházban

Az intézmény átalakította a házirendjét, komoly életkori feltételekhez kötve a belépést.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Tihanyban lép fel a világhírű Marmen Quartet

A brit vonósnégyes első Magyarországi koncertjét adja az Esterházy Magyarország Alapítvány meghívására, az esemény a Harmónia a Vizek Felett III. – Bencés Zenei Ünnep programsorozat részeként valósul meg, és egyben tiszteleg Joseph Haydn előtt születésének 290. évfordulója alkalmából.
Klasszikus ajánló

Mozarttal járja körül a Balatont a Concerto Budapest

A Jupiter szimfónia, a Varázsfuvola-nyitány, a Kis éji zene, a Serenata notturna, a klarinétverseny, az Üvegharmonika-kvintett, a D-dúr és az F-dúr divertimento is megszólal azokon a hangversenyeken, amelyeket a Concerto Budapest rendez augusztus 11-14. között, nyolc balatoni helyszínen.
Klasszikus ajánló

A Magyar Dal Napja a Pesti Vigadóban

A szeptember 11-i eseményen magyar költők kortárs zeneszerzők által megzenésített verseivel találkozhat a közönség. A Zeneművészeti Tagozat részvétele a Magyar Dal Napján lehetőséget ad arra, hogy a tagozat ösztöndíjasa, Nagy Márta bemutatkozzon mint fellépő zongoraművész, s mint a műsor szerkesztője.
Klasszikus ajánló

Magyarországi bemutatók és világsztárok a Kaposfesten

2022. augusztus 13-16. között újra megrendezik az ország egyik legfontosabb kamarazenei ünnepét, a 13. Kaposfestet. Az idei fesztivál kiemelt vendége lesz Elisabeth Leonskaja, a zongora nagyasszonyaként emlegetett világhírű zongoraművésznő.
Klasszikus ajánló

A megújulás útján – augusztusban újra Arcus Temporum Művészeti Fesztivál

Valódi mélységek és tartalmak. Ezt kínálja minden évben az Arcus Temporum a Pannonhalmi Főapátságban. A monostor csodálatos tereiben idén is a zenei, az irodalmi és a képzőművészeti élet hazai és nemzetközi kiválóságai, és persze a bencés szerzetesek várják a közönséget augusztus 26–28. között.