Klasszikus

„Senki nem tudja meghatározni, mi ez a stílus”

2017.09.29. 16:40
Ajánlom
Valami teljesen új – ezt ígéri a Failoni Kamarazenekar mindazoknak, akik október 3-án ellátogatnak a Marczibányi Téri Művelődési Központba az együttes legújabb, Premier című albumának lemezbemutató koncertjére. Nagy Béla koncertmester és hegedűművésszel, valamint Lengyel Andrea zongoraművésznővel a népzenei-klasszikus zenei crossoverről, Nino Rota unokatestvérének véleményéről, a célközönségről és a sztárvendégekről beszélgettünk.
Nagy Béla

Nagy Béla

- Miért Premier?

Nagy Béla: Ez fogós kérdés. Talán mert a Failoni Kamarazenekar még nem játszott ilyen népzenei feldolgozásokat korábban. Van köztük orosz, zsidó, cigány, magyar, román, szerb – mindenféle, mindenhonnan. Átdolgoztuk őket, Choli-Daróczy József írta a szövegeket, és született valami teljesen új.

Lengyel Andrea: A cimbalmon kívül nincsenek népi hangszerek, klasszikus zenekaron szólal meg minden, de amit játszunk, mégsem klasszikus.

- A Failoni Kamarazenekar sokféle stílusban játszott már története során. Ez most milyen stílus?

NB: Szerettem volna mást csinálni, ami nem jazz, nem klasszikus, nem kortárs, hanem egy új fogalmazás.

Fogtam a régi népzenét, hozzáadtam egy modern hangzást, loptam kicsit a jazzből és hozzátettem egy kis klasszikust.

Beszéltem Vásáry Tamás zongoraművésszel, Dénes István karmesterrel, sőt egy törökországi kollégával is, de egyik sem tudta meghatározni, mi ez a stílus. Kicsit talán filmzenés, hasonlít Nino Rotára. Mutattam Marcello Rotának egy részletet, azt mondta, nagyon jó, csak nem tudja, milyen műfaj.

LA: Ez a zene Béla találmánya. Amikor néha bolondozik a zongorán, mindig mondom, hogy írja le. Mivel kicsiben nem tud gondolkozni, rögtön 86 tagú zenekarra kezdett fejben komponálni, aztán kialakult ez a 15 fős vonószenekar, ami jól kezelhető. Ráadásul maga a zenei anyag is korlátozza a létszámot, hiszen annyira nehéz, hogy minél nagyobb az együttes, annál kevésbé lehet eljátszani.

Lengyel Andrea

Lengyel Andrea

- A népzenefeldolgozásnak nem kis hagyománya van hazánkban. Hogyan viszonyul Bartókhoz? Milyen hatások figyelhetők meg a zenéjében?

NB: Nagyon szeretem Bartókot.

A jazzisták egyenesen királyuknak, istenüknek tartják őt.

Fenomenálisan hangszerelt. Közel áll még hozzám Kodály, Dohnányi, Lajtha és a modern orosz zeneszerzők. Próbáltam minden számot úgy felrakni, hogy stílusilag, hangszínileg követni lehessen, mikor cigány, mikor zsidó a zene, illetve mikor mentem át oroszosba, például egy balalajka-hangzással. Nincs balalajkásom, azt a hegedűkkel kellett megoldanom úgy, hogy ez a felismerés tényleg orrba vágja az embert; hogy tényleg balalajkát halljanak.

LA: Párperces hangulatképek ezek Európa és Ázsia különböző részeiről. Aki kicsit is ismeri ezeknek a vidékeknek a zenéjét, annak vizuálisan is meg fognak jelenni. És akkor a táncosokról még nem is beszéltünk, akik fel-feltűnnek majd...

- Ki a célközönsége egy ilyen különleges kezdeményezésnek?

LA: Azoknak biztosan tetszeni fog, akik szeretnek ismert dallamokat hallgatni, de nem a megszokott, esetleg megunt formában. Majdnem minden dallamra rá lehet ismerni, csak teljesen új szemszögből mutatjuk be. Azokat, akik nincsenek az akusztikus hangszerekhez szokva, nem szoktak ilyen koncertekre járni, talán szintén meg lehet fogni azzal, hogy

bemutatjuk, micsoda hangzásokat lehet létrehozni teljesen természetes úton, mindenféle elektronikus segédlet nélkül.

- Közreműködnek majd nagyszerű szólisták is. Milyen a közös munka velük?

LA: Majdnem mindegyik számban játszik egy szólista. A Shalomban például Kohán István jön a Klezmer Bandből, aki ott nyilván milliószor játszotta ezt a dallamot, de most valami más szól a kíséretben, ezért, mivel neki is új a hangzás, nagy élvezettel improvizál rá. Vagy fellép velünk a cimbalmos Bangó Ernő Cérna, aki Roby Lakatos zenekarával bejárta az egész világot. Ő meghallgatta a darabot, megkapta az alap instrukciókat, a többit pedig teljesen fejből tölti ki. Vannak persze, akiknek nincs ilyen „könnyű” dolguk. Az énekes, Pándy Piroska például nagyon megküzd a maga szólamával, ugyanis Béla

elég magas regisztereket képzelt el számára, talán nem is élő embernek valót. (Nevet)

Failoni Kamarazenekar

Failoni Kamarazenekar

- Ki tudnának egy számot emelni az albumról?

LA: Az én kedvencem a Dzselem, a cigányhimnusz, amelyben Rostás Mónika énekel majd. Nem egy bulizós szám, nem egy kifejezetten virtuóz mű, de komoly mélysége, mondanivalója van. Choli bácsi fordította a szöveget hozzá, ami olyan hatásosra sikerült, hogy egy versszakot ki is kellett húzni belőle. Túlságosan megrendítő lett volna.

NB: Szerettem volna, hogy legyen egy nagy drámai zene is a koncerten. Cimbalom és ének hallatszik majd, aztán ebben az egy számban beszáll egy kanna-kanalas-szájbőgős duó.

- Dolgoznak más hasonló projekteken is?

NB: A pécsi roma középiskolában, a Gandhi Gimnáziumban felkértek, hogy csináljunk együtt egy több ország cigányzenéjét bemutató előadást. Emellett szeretném folytatni ezt a crossover irányzatot is, hogy ne csak a roma népzenét terjesszük.

LA: Ez a folytatás pedig nyilván attól is függ, milyen lesz a fogadtatás. Barátoknak, ismerősöknek már mutogattuk a felvételeket, de ők elfogultak, úgyhogy ez a koncert lesz a puding próbája, ahol kiderül, hogyan reagálnak, akik nincsenek lefizetve a szeretetünkkel.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Olyan volt a teste, mint egy sámándob – 75 éve hunyt el Bartók Béla

Halála után három emberöltővel felidézzük Bartók utolsó éveit, és beleolvasunk Yehudi Menuhin nekrológjába. A zeneszerző iskolákat teremtett, hatalmas örökséget hagyott, amely egyszerre öröm és teher.
Jazz/World

Elhunyt Juliette Gréco, akinek Boris Vian, Albert Camus és Jean-Paul Sartre írt dalszöveget

Kilencvenhárom éves korában szerdán meghalt Juliette Gréco, a francia sanzon nagyasszonya, Léo Ferré, Jacques Prévert és Serge Gainsbourg dalainak előadója - közölte családja az AFP francia hírügynökséggel.
Zenés színház

A New York-i Metropolitan Operaház lemondta az egész szezont

Közel 140 éves történelmében először lemondta egész szezonját a New York-i Metropolitan Operaház (Met), amely csak jövő szeptemberben nyitja meg ismét kapuit a közönség előtt.
Vizuál

Fedezd fel Frida Kahlo életének helyszíneit!

Lehet-e még újat mondani arról a nőről, aki az életét és az érzéseit ilyen mélységben tárta a nyilvánosság elé, aki saját személyét is a művészete részévé változtatta? Az ikonikus képzőművészek életét bemutató filmek sorában ezúttal a mexikói festőművésznő nyomában járunk.
Színház

Hát én nem vagyok magyar? – Kondor Ernő, a pesti kabaré „feltalálója”

A magyar kabaré története szomorú históriákkal teli, a nagy nevettetők élete sokszor egyáltalán nem volt vidám. De talán az egyik legigazságtalanabb sors a honi kabaré alapítójának, Kondor Ernőnek jutott. Őt már az életében elfelejtették. Pedig pályatársa, Kellér Dezső joggal nevezte őt a műfaj feltalálójának, ugyanis az általa megteremtett irodalmi kabaré a világon egyedülálló volt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Olyan volt a teste, mint egy sámándob – 75 éve hunyt el Bartók Béla

Halála után három emberöltővel felidézzük Bartók utolsó éveit, és beleolvasunk Yehudi Menuhin nekrológjába. A zeneszerző iskolákat teremtett, hatalmas örökséget hagyott, amely egyszerre öröm és teher.
Klasszikus hír

3,5 millió dollárt fizettek a szexuális zaklatás miatt kidobott karmesternek

Miután kirúgta szexuális zaklatás miatt, még 3,5 millió dollárt fizetett a Metropolitan Opera James Levine-nak, írja a New York Times.
Klasszikus kritika

A hang szépsége – A Pannon Filharmonikusok Bécsi barátok című koncertjéről

Szeptember 19-én a pécsi Kodály Központban egy tavaszról elhalasztott hangversenyt hallhatott a közönség: a Pannon Filharmonikusok vendégeként Baráth Emőke adott elő Haydn- és Mozart-áriákból összeállított, súlytalannak nem mondható hangszeres számokkal gazdagított programot. A zenekart Vass András, a zenekar állandó karmestere vezényelte.
Klasszikus hír

Költözni kényszerül a Rádiózenekar

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez kerül a Magyar Rádió által használt három épület, a Rádiózenekar viszont még nem szolgál közzétehető információkkal az ügyben. Az biztos, hogy költözniük kell.
Klasszikus hír

Elmarad a Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó hangversenye

Nem tartják meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szeptember 25-i koncertjét a Müpában, miután több tag kontaktusba került fertőzött személlyel.