Klasszikus

VIDEÓ: Baráth Emőke korai Mozart-áriát énekel

2021.01.13. 14:45
Ajánlom
Szerelemi riválisáról énekel és csendben szenved Mozart operahőse, Sifare. A „Soffre il mio cor con pace” című áriát Baráth Emőke előadásában halljuk egy tavalyi, pécsi koncertről.

Wolfgang Amadeus Mozart tizennégy évesen, 1770-ben komponálta a Mitridate című operát Pontus királyáról. Ez volt az első nagyobb próbálkozása a műfajban, de nem a legelső: két évvel ezelőtt például már elkészült a még ma is játszott Bastien és Bastienne című bájos komédiával.

A Mitridate viszont opera seria volt egy olyan témában, amellyel Jean Racine drámaíró és Alessandro Scarlatti operaszerző is foglalkozott. Kiszemelt librettója olaszul íródott, az ifjonc csodagyerek pedig még nem beszélte a nyelvet. Apja sürgetésére azonban sebesen hozzáfogott a műfaj tanulmányozásához, amiben segített, hogy koncertkörútjaik időközben olyan operaközpontokat érintettek, mint Firenze, Róma, Nápoly és Bologna.

Az opera premierje 1770. decemberében került sor a milánói Teatro Regio Ducale operában.

Az első felvonás 3. jelenetében szerepel az egyik férfifőszereplő, Sifare áriája, akit a kor szokásainak megfelelően kasztrált énekes alakított. A „Soffre il mio cor con pace” a mellőzött szerelmes dala.

Hallgassuk meg az áriát Baráth Emőke és a Pannon Filharmonikusok előadásában! Vezényel: Vass András.

Egyszerre alanya és tárgya a zenének – Baráth Emőke a Kult50-ben

Kapcsolódó

Egyszerre alanya és tárgya a zenének – Baráth Emőke a Kult50-ben

Lehet, hogy a nagy operaénekesek, a rajongott primadonnák kora lejárt, de nagy operaénekeseink még vannak. Például Baráth Emőke, aki évről évre elmélyültebb és gazdagabb művész. Nem véletlen, hogy ő az első, aki két ízben is szerepel a Kult50 nevei között.

5 őrült és zseniális sztori Mozartról

5 őrült és zseniális sztori Mozartról

Wolfgang Amadeus Mozart géniusz volt, de nem a komoly, súlyos fajtából: néha úgy nyávogott, mint egy macska, fel-alá rohangált a házban, mint egy eszelős, és mocskos leveleket írt az unokahúgának. Milyen ember volt a marcipángolyók "reklámarca"?

Programkereső

Legnépszerűbb

Jazz/World

Rózsák között ébredt egy szakállas bácsi

És nem is csak rózsákból állt az ágya, hanem mindenféle virágból. Lenyűgöző klip készült Pátkai Rozina új dalához.
Klasszikus

A Concerto Budapest idén online rendezi meg nagyszabású Mozart-napját

Idén sem maradunk igazi Mozart ünnep nélkül, hiszen március 7-én a Concerto Budapest Keller András művészeti vezetésével, világhírű magyar és külföldi szólistákkal ismét megrendezi, immáron negyedik alkalommal az egyedülálló Mozart-napot.
Színház

Egyre több premier marad el, nem kockáztatnak a színházak

A járványhelyzet folyamatos kihívás elé állítja a kulturális intézményeket és produkciós irodákat, nem elég, hogy csak az online térben közvetíthetik előadásaikat, a próbák és a streamelt bemutatók is el-elmaradoznak az egészségügyi kockázat miatt.
Színház

Schiller klasszikusával érkezik a Radnóti Színház új stream-előadása

Új online bemutatóra készül a Radnóti Színház, Friedrich Schiller örök érvényű Don Carlosát Sándor Júlia és Nagy Péter István átiratában ismerheti meg a közönség.
Plusz

Megvan a Budapesti Tavaszi Fesztivál időpontja

Április 9-18. között rendezi meg a főváros a 40 éves fesztivált, amelyet idén először egyedül, a kormányzat anyagi segítsége nélkül kénytelen megszervezni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„Közös nyelven zenélünk” – Újjáalakult a Kelemen Kvartett

Két éve ideiglenesen feloszlott, most újjáalakult az elmúlt évtized legsikeresebb kamarazenei együttese. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha hegedűművésszel a Bartók Tavasz fesztiválon mutatkoznak be. Nem akármilyen vállalással: két koncerten Bartók hat vonósnégyesét adják elő.
Klasszikus hír

Bartók nevét viseli a Müpa új fesztiválja

Online zajlik a Bartók Tavasz Művészeti Hetek április 2. és 18. között. Nemcsak a Müpából, hanem Európa neves hangversenytermeiből is közvetítenek koncerteket, amelyeket a közönség ingyenesen láthat a képernyőkön. Mutatjuk, milyen programok lesznek.
Klasszikus ajánló

Csajkovszkij legnépszerűbb zongoraversenyével lép fel Farkas Gábor

Farkas Gábor zongoraművész közreműködésével ad online hangversenyt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Nánási Henrik vezényletével csütörtökön a Zeneakadémiáról.
Klasszikus online közvetítés

Feledkezzünk bele a klasszikus zene dallamaiba!

A Filharmónia Magyarország novemberben nyitotta meg virtuális koncerttermét, így a vírushelyzethez alkalmazkodva folytatják missziójukat és népszerűsítik a klasszikus zenét. Az élő közvetítések a Filharmónia közösségi oldalain követhetőek. Márciusban közel húsz koncerten hallhatja a közönség hazánk legkiválóbb zenekarait, művészeit.
Klasszikus hír

Az Emmi szerint pártpolitikai csatározás a 100 Tagú Cigányzenekar költözési ügye

Kásler Miklós pártpolitikai csatározásnak nevezte, hogy a 100 Tagú Cigányzenekarnak költöznie kell a VII. kerületből, a VII. kerületi vezetés viszont állítja, hogy találtak helyet a zenekarnak.