Klasszikus

Zeneipar a digitális korban - hogyan tovább?

2015.10.16. 09:55
Ajánlom
Október 21-én tizedik alkalommal tart teadélutánt a Magyar Zenei Tanács, a téma ezúttal a digitális kor zeneiparra gyakorolt hatása lesz.

A Rózsavölgyi Szalonban a Magyar Zenei Tanács vendége lesz Bodrogi András digitális zenei szakértő és újmédia-menedzser, valamint Dr. Gyimesi László, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület elnöke és a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének főtitkára.

A Hangok és bitek – a digitális kor kihívásai a zeneipar számára címmel megrendezett beszélgetést Zsoldos Dávid, a Fidelio főszerkesztője vezeti, aki egyben az Európai Zenei Tanács e témában tartott fórumáról is beszámol.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Csak röpülnék – beszélgetés Bodnár Erikával

Gyerekként József Attila versei adtak neki hitet. Sírni mindig szégyellt, nevetni csak a főiskolán tanult meg. Legendás művészekkel dolgozott együtt és sohasem elégedett meg azzal, ami már bevált. Új utakat keresve próbált meg röpülni, mindig egyre feljebb, s gondolatban talán most is egyik híres szerepében szárnyal. Bodnár Erika – Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész – már két éve nem lépett színpadra. Megtisztelő, hogy az otthonában beszélgethettünk vele.
Zenés színház

74 évesen elhunyt Edita Gruberová

A „Szlovák Fülemüle” becenéven is emlegetett, világhírű szoprán énekesnő halálhírét a család közlése alapján müncheni ügynöksége, a Hilbert Artists Management tette közzé.
Zenés színház

Így búcsúztak a pályatársak Edita Gruberovától

A hetvennégy éves korában elhunyt, világhírű koloratúrszoprán, Edita Gruberová elvesztése nemcsak a közönséget sújtotta le, kollégái is fájó szívvel emlékeztek meg róla.
Klasszikus

Egy legendás tanárra emlékezik a legifjabb generáció a Zeneakadémián

Varga Tibor hegedűművész-tanár emlékének szenteli október 18-i koncertjét a Pannon Filharmonikusok, melyen négy csodagyerek-hegedűművész is közreműködik.
Klasszikus

Lengyel-magyar barátság - Emszt/Koszowski Duó első lemeze

A Folks című albumon lengyel és magyar zeneszerzők művei szólalnak meg az alkotók átiratában, szoprán szaxofonon és zongorán.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus beszámoló

Az ember nélküli hang és a hang nélküli ember

Vidovszky László korai műveiből tartottak összművészeti estet és ismertető előadást a Zeneakadémia Solti Termében.
Klasszikus ajánló

Lengyel-magyar barátság - Emszt/Koszowski Duó első lemeze

A Folks című albumon lengyel és magyar zeneszerzők művei szólalnak meg az alkotók átiratában, szoprán szaxofonon és zongorán.
Klasszikus hír

Még lehet jelentkezni a Hubay Jenő Hegedűversenyre

Október 22-ig várja a húszévesnél fiatalabb közép-európai hegedűművészek jelentkezését a Fesztivál Akadémia által szervezett Hubay Jenő Hegedűverseny
Klasszikus ajánló

Egy legendás tanárra emlékezik a legifjabb generáció a Zeneakadémián

Varga Tibor hegedűművész-tanár emlékének szenteli október 18-i koncertjét a Pannon Filharmonikusok, melyen négy csodagyerek-hegedűművész is közreműködik.
Klasszikus hír

Újabb három évig Szinetár Miklós az Opera Örökös Tagjainak elnöke

A neves rendezőt, a Tagság jelenlegi elnökét október 12-én, az Eiffel Műhelyházban tartott közgyűlésen választották újra