Könyv

Elhunyt Charles Webb, a Diploma előtt írója

2020.06.29. 10:25
Ajánlom
A 81 éves amerikai regényíró június 16-án hunyt el az angliai Eastbourne-ban vérképzőszervi betegségben – közölte barátja, Jack Malvern újságíró.
GettyImages-137297882-102527.jpg

Charles Webb (Fotó/Forrás: Andrew Hasson / Getty Images Hungary)

A Diploma előtt (The Graduate) című regény 1963-ban jelent meg, négy évvel később Dustin Hoffman főszereplésével adaptálta filmre Mike Nichols. A könyv és a film Benjamin Braddock történetét meséli el, aki viszonyba keveredik apja üzleti partnerének feleségével. A rendező Oscar-díjat kapott a filmért, amely megismertette a világgal Dustin Hoffmant, Webbnek viszont mindössze 20 ezer dollárt jogdíjjal kellett beérnie.

Charles Webb szerint a történet saját tapasztalatain alapul, amelyeket diplomaszerzés után Los Angelesbe költözve szerzett, noha a könyv nem tekinthető önéletrajznak.

 

Későbbi művei közül a The Marriage of a Young Stockbroker és a New Cardiff volt jelentősebb, az utóbbi alapján 2003-ban Hope Springs címmel romantikus film készült.

Webbet nem érdekelték az anyagi javak, bevételei nagy részét eladományozta. Partnerével, Eve Rudd-dal két gyerekük született. Éveken át éltek lakókocsiban, a gyerekeket otthon tanították. New Jersey-ben nudista kempingjük volt. Rudd tavaly halt meg.

Az író 2007-ben jelentette meg a Diploma előtt folytatását Home School címmel, állítása szerint nagyrészt a pénz miatt írta meg.

 

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

75 éve halt meg Csortos Gyula - PORTRÉ

Hetvenöt éve, 1945. augusztus 1-jén halt meg Csortos Gyula, a két világháború közötti korszak egyik legkedveltebb magyar színésze, a Hyppolit, a lakáj című film főszereplője. 
Vizuál

Herceg a vasfüggöny mögül – Róna Viktor kiállítás

A Petőfi Irodalmi Múzeum – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet új időszaki kiállítását Róna Viktor balettművésznek szenteli.
Színház

Egy klasszikus és kortárs színházi társulat élete és hirtelen halála

Molière, Bulgakov, Szophoklész, Shakespeare művei, a szereplők improvizációi alapján készül és a jelen történéseire reflektál a Szentendrei Teátrum ősbemutatója, a Függöny. A rendező, Sardar Tagirovsky, arról is beszélt, hogy ami Molière korában történt, és ami most történik, aközött nincs nagy különbség.
Zenés színház

Először vezényel női karmester a Salzburgi Ünnepi Játékokon

A világ legnagyobb komolyzenei fesztiváljának, az idén százéves Salzburgi Ünnepi Játékok programsorozatának szervezői a koronavírus-járvány árnyékában számos biztonsági intézkedést rendeltek el a fellépők és a nézők egészségének megóvása érdekében.
Zenés színház

„Jó volt felfedezni, hogy van egy könnyedebb, komikusabb vénám is”

Augusztus 8-án debütál a Budavári Palotakoncertek fellépőjeként Bojtos Luca, a Budapesti Operettszínház mindig mosolygós és energikus szubrettje, aki többek között Stázi szerepében is elbűvölte már a közönséget. Ezúttal nemcsak a humorát, tánc- és énektudását csillogtatja majd meg, de a líraibb oldalát is megismerhetjük. A közelgő gálakoncert kapcsán arról is mesélt, milyen tulajdonságaira lelt rá az operettel való találkozásnak köszönhetően.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Milan Kundera a brünni könyvtárnak adományozza magánarchívumát

Milan Kundera, a Párizsban élő cseh származású világhírű író a szülővárosában Brünnben (Brno) működő Morva Tartományi Könyvtárnak (MZK) adományozza kiadott könyveit, cikkei, levelei archívumát és más dokumentumokat - közölte Radoslav Pospíchal, a könyvtár munkatársa a CTK hírügynökséggel.
Könyv ajánló

PIM estek a gesztenyefák alatt

Kádár Erzsébet és Choli Daróczi József munkái mellett újabb részleteket ismerhetünk meg Szendrey Júlia Petőfi utáni kutatásáról. A múzeum több estet szentel a Térey-ösztöndíjasok bemutatásának is.
Könyv hír

Szobrot kapott Csukás István Balatonszárszón

Balatonszárszó, Csukás István második otthona, a róla elnevezett színház után szoborral tiszteleg az író előtt. Az alkotás a színház bejárata előtt áll.
Könyv gyász

Elhunyt Juan Marsé világhírű spanyol író

Életének 87. évében egy barcelonai kórházban elhunyt Juan Marsé világhírű spanyol író, forgatókönyvíró, újságíró - közölte vasárnap a Balcells irodalmi ügynökség.
Könyv ajánló

Olvass bele Presser Gábor ősszel megjelenő önéletrajzi könyvébe!

Az idei év egyik könyves szenzációja érkezik idén ősszel a könyvesboltokba. Mától előrendelhető Presser Gábor nagyszabású, képekkel gazdagon illusztrált önéletrajza.