Könyv

Elhunyt Winston Groom, a Forrest Gump szerzője

2020.09.18. 11:55
Ajánlom
A 77 éves Groom szerdán halt meg alabamai otthonában, Fairhope-ban. Forrest Gump című regényéből Tom Hanks főszereplésével forgattak népszerű hollywoodi filmet.

Groom élettörténete (egyebek mellett az, hogy szolgált Vietnámban) sok szempontból hasonlított 1986-ban megjelent regénye főhősének sorsára. A könyvből 1994-ben forgattak filmet Tom Hanks Oscar-díjas alakításával. A Forrest Gump a Mobile-ban felnőtt és az Alabama Egyetemen 1965-ben diplomázott Groom legismertebb műve volt. Az író 1965 és 1969 között szolgált az amerikai hadseregben, ez idő alatt Vietnamban is járt.

A rendkívül becsületes és jólelkű, de kissé lassú felfogású Forrest Gump jelen van a 20. század minden fontos eseményén, élsportoló és háborús hős lesz, és közben találkozik a korszak minden jelentős személyiségével, Elvistől John Ford Kennedyn át Nixonig. De hiába kerül a történelmi események középpontjába, őt csak az hajtja, hogy együtt lehessen élete szerelmével.

A regény az Alabamai Egyetem emeritus professzora, Don Noble, Groom barátja szerint jóval sötétebb és gazdagabb is, mint a könyv alapján forgatott film.

A 20. századi amerikai történelmet áttekintő Forrest Gump a film bemutatása után igazi kulturális jelenséggé vált. A produkció 1995-ben hat Oscar-díjat nyert, köztük a legjobb film díját, és a rendező, Robert Zemeckis is díjazott lett. A film 1994-ben az amerikai mozis toplista második helyezettje volt Az oroszlánkirály mögött. A film sikere nyomán a regény is bestsellerré vált.

Groom 16 regényt és ismeretterjesztő könyvet írt. A Conversations with the Enemy című könyvét, amely egy amerikai hadifogolyról szól, akit kollaborációval vádolnak Vietnamban, Pulitzer-díjra is jelölték, és a díj finalistái között szerepelt. Az író utolsó regénye, az El Paso 2016-ban jelent meg.

A fejléckép forrása: PORT.hu

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Díjat nyert Cserhalmi György és Dunai Tamás Los Angelesben – Nézd meg közös kisfilmjüket!

Az Independent Short Awards online gáláján havi szinten díjazza a fesztiválra beküldött, hazájukban már sikerrel bemutatott alkotásokat. A véletlenszerűen kiválasztott és meghívott szakértők a nagy kitüntetésekhez hasonlóan itt is különböző kategóriákban értékelik a műveket, amikkel a világ minden tájáról lehet pályázni.
Plusz

„Az igazi beszélgetés az, amiben az igazság megmutatja magát” – Feldmár András 80 éves

Úgy véli, szabadságra vagyunk ítélve, és ez nehéz dolog. Hiszen ez nem a saját szabadságunkat jelenti, hanem elsősorban az élet szabadságát. És ha bántanak, akkor szabad arrébb menni. Sőt, kell. Születésnapját ünnepli a Kanadában élő pszichoterapeuta és gondolkodó, Feldmár András.
Színház

Szüleik ellen lázadó fiatalokról szól Vidnyánszky új rendezése a Nemzetiben

Shakespeare Rómeó és Júlia című művét tűzi műsorra a Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila rendezésében; a szerelem mindenhatóságáról szóló darab olvasópróbáját kedden tartotta meg a társulat, a bemutatót december elejére tervezik.
Klasszikus

A Concertgebouw tiszteletbeli karmestere lett Fischer Iván

A Budapesti Fesztiválzenekar alapító-karmestere 2021 szeptemberétől az amszterdami Concertgebouw zenekarával is dolgozik.
Plusz

Állami kitüntetéseket kaptak művészeink október 23. alkalmából

Állami kitüntetéseket és egészségügyi díjakat adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba, a tárca közigazgatási államtitkára hétfőn Budapesten.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Polgárnak lenni – Online könyvbemutató Kolosi Tamással és Ferenczi Borbálával

Október 28-án 18 órakor a Tények és Tanúk sorozat új kötetéről beszélget G. Tóth Ilda újságíró Kolosi Tamás Széchenyi-díjas szociológussal és Ferenczi Borbálával a Líra Könyv Facebook oldalán.
Könyv kritika

Zsigerien ismerős történetek Szöllősi Mátyás új könyvében

Feszes, izgalmas és jelenkori próza Szöllősi Mátyás új kötete, amely két elbeszélést tartalmaz. Párdarabok: az egyik kíméletlen gyomros jelenkorunk Magyarországáról. A másik viszont gyönyörű katarzis a figyelmes olvasó számára. Spoilermentes kritika.
Könyv tompa andrea

Szeressük meg a saját történetünket! – interjú Tompa Andreával

„Tompa Andrea (1971) Kolozsvárott született. Budapesten él” – olvasható a lakonikus életrajz a Haza borítóján. Ez azonban tökéletesen összefoglalja a kötet alapproblémáját. Az írónő térben és időben szabadon mozogva vizsgálja a hazatérés lehetőségét, legyen az az új otthon, Magyarország, vagy a régi, Kolozsvár, ahol már az a kérdés, hogy van-e még visszatérés.
Könyv hangoskönyv

Alföldi Róbert előadásában jelent meg Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplója

Esterházy Péter utolsó regénye egy hónappal a halála előtt jelent meg. A fájdalmas mű most Alföldi Róbert hangján hallható.
Könyv Film

Az őszinteség nem egyenlő a szaftos részletekkel

Október elején nálunk is megjelent Woody Allen az Egyesült Államokban nagy port kavart önéletrajza Apropó nélkül címmel a Jaffa Kiadónál. A kiadó kommunikációs vezetőjét, Németh Lucát arról kérdeztük, mennyire számít ellentmondásos lépésnek egy ilyen kötet kiadása vagy akár maga a szöveg.