l1 egyesület

2021 augusztus 27., 13:55
Tánc hír Szerző: Fidelio

Rendhagyó fesztivállal búcsúzik a jubiláló L1danceFest

Huszadik, és egyben utolsó alkalommal rendezik meg szeptember 1. és 5. között az L1 Egyesület a kortárs előadóművészetek egyik legrangosabb szemléjét, amely a jubileum alkalmából a budapesti bázis mellett számos vidéki helyszínen képviselteti magát.
2017 szeptember 23., 16:08
Tánc interjú Szerző: (x)

Ladjánszki Márta: „Kíváncsian legyünk jelen”

A 2002 óta létező L1danceFest a tavalyi jubileum után új struktúrával jelentkezik. Végső állomása a showcase előadások bemutatása a közönség számára, melynek a MU Színház ad helyet szeptember 25-27. között. Ladjánszki Márta táncos-koreográfussal, az L1 Egyesület művészeti alelnökével beszélgettünk.
2017 január 3., 11:57
Tánc szabó veronika Szerző: (sze)

Rezidens művészeket választott az L1 Egyesület

Független alkotóként nem egyszerű ma Magyarországon érvényesülni, ez tény. Ezért az L1Egyesület rezidens programjával egy évig segíti a független szcéna néhány kiválasztott tehetségét az alkotásban.
2016 március 4., 16:44
Tánc kortárs tánc Szerző: (sze)

Rangos cseh díjat kapott Ladjánszki Márta

A magyar koreográfus vehette át a DNA-díjat a cseh színházi kultúra kimagasló támogatásáért és népszerűsítéséért február 22-én.
2015 szeptember 10., 10:26
Tánc hír Szerző: Fidelio/MTI

Gazdag nemzetközi kínálat az idei L1danceFesten

Hazai és külföldi táncművészek produkcióinak gazdag kínálatával, valamint workshopokkal, kiállításokkal és beszélgetésekkel várja az érdeklődőket szeptember 15. és 19. között az idei L1danceFest kortárs táncszínházi fesztivál.
2015 augusztus 18., 08:49
Tánc varga zsolt Szerző: Krupa Zsófia

"Igyekszem a munkát analitikusan megközelíteni"

Olasz vendégelőadás, Japán Kertbe rendezett japán produkció, magyar rezidens alkotók és kritikai workshop is várja idén az L1danceFestre látogató táncszeretőket. Az L1 Egyesület elnökével, Varga Zsolttal a szeptemberben tizennegyedszer megrendezésre kerülő fesztiválról beszélgettünk. INTERJÚ
2011 november 10., 10:47
Edu-Art osztondijak kurzusok Szerző: Fidelio

Válogatás nemzetközi énekes-táncos produkcióba

Jelentkezési határidő: 2011. november 13.
2010 december 15., 11:59
Tánc hírek Szerző: Fidelio

Megszűnik az L1 Táncműhely

Az L1 Egyesület december végén kiköltözik abból a bérleményből, amely a kortárs tánc és színház területén dolgozó alkotóknak adott otthont. Az alábbiakban az L1 Egyesület "búcsúlevelét" olvashatják.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

A színészek kérése ellenére sem teszteli hetente dolgozóit a Vígszínház

„Nem lehet, hogy ne lássunk a pénzen túl” – írta közösségi oldalán a Vígszínház művésze, Wunderlich József, aggodalmát fejezve ki az iránt, hogy a karantén után tesztelés nélkül kell színpadra állnia. Az ügyre Rudolf Péter is reagált.
Színház

Rudolf Péter értetlenül áll Wunderlich József támadása előtt

November 25-én a Vígszínház művésze a közösségi médiában súlyos vádakat fogalmazott meg a színház vezetőségével kapcsolatban: első posztjában a járványügyi intézkedéseket kifogásolta, később pedig a főigazgató nyilatkozatára reagálva egy közelgő bemutató próbaidőszakában történt esettel állt elő. A leírtakra Rudolf Péter közleményben reagált.
Színház

„Nem téged támadlak, a rendszert támadom” – Wunderlich József szerint Rudolf Péter kifordult önmagából

A színész alig néhány órával azután, hogy Facebook-bejegyzésben állt ki az állítása szerint nem megfelelő járványügyi intézkedések miatt, reagált Rudolf Péter HVG-nyilatkozatára, újabb visszaélésről rántva le a leplet.
Klasszikus

„Az együttjáték olyan, mint egy megújuló energiaforrás” – Beszélgetés Fejérvári Zoltánnal

Fejérvári Zoltánt az utóbbi években a legváltozatosabb koncerteken hallhatta a közönség, emellett rendszeresen tanít is, idén kezdte meg oktatói tevékenységét Bázelben. A zongoraművésszel az egyedüllét fontosságáról, a kortárs zenéről és a zenetanítás feladatairól is beszélgettünk.
Zenés színház

Vörös Szilvia Kékszakállú-felvételét Grammy-díjra jelölték

Az énekesnő két évvel ezelőtt Helsinkiben vette lemezre Bartók operáját, a produkciót most az öt legjobb operafelvétel közé választotta a neves zenei díj bírálóbizottsága.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink