magazin

2020 október 7., 14:05
Színház magazin Szerző: Fidelio

90 éve született Berek Kati, akinek Latinovits is kezet csókolt

„Azt mondták, hogy te voltál az, aki becsukta a volt Nemzeti Színházat, és most játssz az első darabban, Az ember tragédiájában” – idézte fel utolsó Nemzeti Színházbeli felkérését 2010-ben Berek Kati, aki egy makói árvaházból indulva meg sem állt az érdemes és kiváló művész címig.
2020 október 7., 13:40
Plusz kult50 Szerző: (cj)

Az utolsó utáni perc – A magyar szinkron ügye a Kult50-ben

„Ez az utolsó utáni perc, nincs több lyuk a nadrágszíjunkon” – hangzott el 2019 júniusában a budapesti Katona József Színházban tartott sajtótájékoztatón, ahol az oly gyakran hiányolt összefogásnak lehettünk szemtanúi. A Bosszúállók című film szinkronhangjait adó színészek csapata úgy döntött, kiáltványban tiltakozik a szinkronstúdiók kizsákmányoló magatartása ellen.
2020 október 6., 16:30
Zenés színház kult50 Szerző: (cj)

Zenés party – Kovács Adrián a Kult50-ben

Párhuzamosan komponálta a Pendragon-legenda, a Micimackó és A nagy Gatsby zenéjét. Régóta vágyik egy olyan időszakra, amikor csak magának ír zenét. Ehhez azonban mindent, amit eddig komponált, rendbe kellene tennie, kottát gyártani és jó minőségű felvételeket készíteni. Nagyjából 8 évnyi lemaradásban van magával.
2020 október 6., 14:00
Zenés színház magazin Szerző: Fidelio/MTI

A „svéd csalogány”, akiért megőrült a romantika korának operaközönsége

A 19. század első felének egyik legünnepeltebb énekesnőjének élete igazi tündérmese. Johanna (Jenny) Lind mélyszegénységben nőtt fel, és egyik pillanatról a másikra vált ünnepelt sztárrá, kora megkerülhetetlen ikonjává. Kétszáz éve született a svéd csalogány.
2020 október 5., 16:10
Zenés színház kult50 Szerző: (cj)

Aki szerint az operett a legszemtelenebb műfaj – Béres Attila a Kult50-ben

Mindig azt mondták Béres Attilának, túl prózásan közelít a zenei műfajhoz. Prózánál meg azt, hogy túl zeneien gondolkodik. Pedig őt elsősorban a történet érdekli. A zenés műfajnál az, mit mond a zene. A muzsika pedig néhol segít neki, máskor meg csak ellenkezik…
2020 október 4., 14:30
Jazz/World Nők a zenében Szerző: Csabai Máté

A szaxofonos, akit egy új jazzvilág hírnökének tartanak

Első nagylemezétől oda meg vissza vannak a kritikusok és a rajongók, pedig Nubya Garcia nem csinál mást, mint saját múltját kutatja a jövő zenéjéért. Portré egy nőről, akiről hallani fogunk még a 2020-as években.
2020 október 2., 15:05
Plusz fotó Szerző: morpho

KÉP-regény: Punkügyletek

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a kilencvenes évek népszerű anarcho-post-punk-folk-rock bandája, a Chumbawamba budapesti fellépéséről, illetve az arra való bejutásról ír.
2020 október 2., 14:10
Fidelio Tours videó Szerző: Fidelio

A Partitúra a Holt-Körösön hajózik

Miklósa Erika és Batta András felszállnak a 11 tonnás Katalin II. hajóra, s Demeter István hajóskapitánnyal felfedezik a gyönyörű és nyugodt Szarvasi-Holt-Köröst, a Körös egyik holtágát, amelyet Kákafoki-holtágnak is neveznek. A kapitány annak idején tengerészként ismerkedett meg a hajózás rejtelmeivel. Már több mint harminc éve a „Katalinka” fedélzetén van a kormánynál. Hutanu Emil werkfilmje pedig kedvet csinál a Partitúra szombati, október 3-i adásához, amely Szarvason és környékén kalandozik, csak kapcsoljanak a Duna tévére 14.30-kor.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Több ezer aláíró követeli Demeter Szilárd lemondását

Miután holokausztrelativizáló publicisztikát közölt Soros György nevének tízszeri említésével az Origón, számos szervezet és ismert értelmiségi lemondásra szólítja fel a PIM főigazgatóját
Klasszikus

Online koncertek a Filharmónia Magyarországtól

A 17 éves zongorista Bach, Beethoven és Schumann műveit adja elő a pécsi Kodály Központban. A Filharmónia Magyarország közvetítéseit ajánljuk.
Könyv

„Szégyen és gyalázat” – Írók reagáltak Demeter Szilárd publicisztikájára

Kepes András lemondta a PIM-ben megrendezendő könyvbemutatóját, Vámos Miklós melegebb éghajlatra küldte Demeter Szilárdot, Dragomán szégyennek és gyalázatnak nevezte az esetet. Felbolygatta a szakmát a PIM főigazgatójának írása.
Könyv

Nem meneszti a kormány Demeter Szilárdot az origós írás miatt

Arról kérdeztek az ellenzéki képviselők, hogy menesztik-e a Demeter Szilárdot a holokausztrelativizáló publicisztika miatt.
Színház

Vecsei H. Miklós arról beszélt, miért búcsúzott el a Vígszínháztól

„Leszek én még vígszínházi tag” – mondta a Rózsavölgyi Szalon Mi jár a fejedben című műsorában Vecsei H. Miklós, akinek a neve hosszú évekre egybeforrt Nemecsekével. Most ír, rendez, zenél és újratervez.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében