műcsarnok

2014 január 8., 10:30
Vizuál megnyitó Szerző: (va)

Hamarosan nyit a felújított Pesti Vigadó

A tervek szerint március 14-én tartják meg a felújított Pesti Vigadó ünnepélyes megnyitóját, ezt követően az épület többek között egy Makovecz Imre- és egy Schrammel Imre-kiállítással várja a közönséget - mondta el Kucsera Tamás, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára.
2013 november 22., 08:50
Színház rádió Szerző: (csj)

Fidelio Klasszik: Alföldi, Csáki, Ledényi

A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának november 23-i adásában megszólal még Pálúr János és Rieder Gábor is.
2013 november 4., 12:05
Vizuál interjú Szerző: (va)

Hogyan képzeli el a Műcsarnok jövőjét Fekete György?

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tulajdonába adott épületekkel kapcsolatos tervekről, programokról nyilatkozott a Magyar Nemzetnek a szervezet elnöke.
2013 október 1., 10:00
Vizuál design Szerző: (va)

Átadták a Magyar Formatervezési Díjakat

Szárazsó-inhalátort, esőkabát-kollekciót és interaktív mesét is jutalmazott idén a zsűri. Az elismeréseket szeptember 30-án, a Design Hét keretében adták át a Műcsarnokban, ahol kiállítás is nyílt a legjobb munkákból.
2013 szeptember 14., 09:00
Vizuál kiállítás Szerző: (va)

Mátrai Erik: Táj

A Műcsarnok M0 elnevezésű projekttermében szeptember 14-én nyíló új kiállításon a kiállítótér csaknem teljes területét kitöltő nagyméretű, helyszín-specifikus installáció látható.
2013 augusztus 29., 11:19
Vizuál mti Szerző: (va)

Közös megegyezéssel távozik Gulyás Gábor

A Műcsarnok vezetője az MTI-hez augusztus 28-án juttatott el közleményt. Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára elmondta, Gulyás Gábor a jövőben miniszteri biztosként dolgozik tovább, és a kortárs magyar képzőművészet nemzetközi pozicionálásával fog foglalkozni.
2013 augusztus 28., 15:30
Vizuál lemondás Szerző: (va)

Beadta lemondását Gulyás Gábor

Az MTI értesülései szerint a Műcsarnok vezetője szeptember 1-jei hatállyal távozik a kortárs kiállítóhely éléről. A Műcsarnokot az eddigi igazgató távozása után ideiglenesen az intézmény gazdasági igazgatója, Kovácsné Medgyes Piroska fogja vezetni.
2013 augusztus 25., 11:20
Vizuál műcsarnok Szerző: (va)

Új Múzeum Méheknek

Szeptember végéig tartó kulturális és ismeretterjesztő programsorozattal, valamint közösségi méz-kóstolással mutatkozik be Budapest és Magyarország első városi méhészete a Műcsarnok hátsó teraszán. A három kaptár tetején augusztus 22-én nyílt meg az Új Múzeum Méheknek, amelynek termeibe a méhek berepülhetnek, az emberek pedig kívülről ismerkedhetnek meg a rovarok életével.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Eötvös Péter és Mihail Pletnyov is vezényli jövőre a Concerto Budapestet

Meghirdette 2022/23-as évadát a Concerto Budapest, a zenekarhoz első vendégkarmesterként Eötvös Péter, míg rezidens művészként Mihail Pletnyov csatlakozik.
Klasszikus

„Az elhivatottság volt Kocsis Zoltán életének középpontja” – beszélgetés Dr. Vigh Andreával

Idén másodszorra kerül sor A magyar klasszikus zene napjára, a Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok közös szervezésében megvalósuló koncertsorozatra, mely Kocsis Zoltán emléke előtt is tiszteleg. Az eseményről a Zeneakadémia rektorával, Dr. Vigh Andreával beszélgettünk.
Klasszikus

Énekesképzés a teljesség igényével – Beszélgetés Baráth Emőkével

Augusztusban kerül sor először a Pure Voice Akadémia képzésére, melynek különlegessége, hogy holisztikus szemlélettel igyekszik felkészíteni a növendékeket az énekesi pálya változatos kihívásaira. A kurzus alapítójával, a világhírű szopránnal, Baráth Emőkével beszélgettünk.
Plusz

Elhunyt id. Éliás Gyula

Az első magyar DJ-generáció egyik legismertebb alakjának halálhírét fia is megerősítette a közösségi oldalán.
Klasszikus

Életre kelt építészet – száz éve született Iannis Xenakis zeneszerző

Száz éve született a 20. század egyik legkülönlegesebben sokoldalú alakja, az építész-zeneszerző Iannis Xenakis. A matematikai struktúrákat zenére fordító komponista muzsikáját hallgatva mintha egy futurisztikus utazáson vennénk részt.

Nyomtatott magazinjaink