operett

2021 november 10., 16:50
Zenés színház ajánló Szerző: Fidelio

Mohácsi János SZFE-vizsgaelőadást rendez a 6SZÍN-ben

A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedik évfolyamának színészosztálya november 11-én mutatja be a Mágnás Miskát a 6SZÍN-ben.
2021 október 13., 15:35
Zenés színház hír Szerző: (vass)

Kultúrák találkozása – A mosoly országa bemutatójára készül az Operettszínház

Október 22-én, 23-án és 24-én mutatják be a Budapesti Operettszínházban Lehár Ferenc egyik legkülönlegesebb színpadi művét, amely ezúttal a Magyarországon először dolgozó Stephen Medcalf rendezésében kerül színre.
2021 október 8., 14:35
Zenés színház interjú Szerző: Vass Antónia

„Szu-Csong országa olyan, mint Vietnám régen” – interjú Ninh Duc Hoang Longgal

A vietnámi származású Ninh Duc Hoang Long néhány évvel ezelőtt a Bánk bán Hazám, hazám című áriájával és a János vitéz legismertebb dalával, Kukorica Jancsi belépőjével vált a közönség kedvencévé, azóta pedig megkerülhetetlen alakja lett a hazai opera- és operettjátszásnak. Rosillon szerepével debütált a Budapesti Operettszínházban, most pedig A mosoly országában Szu-Csong herceget alakítja. A kulturális különbségekről, a nyelvi nehézségekről és a kínai hercegről beszélgettünk.
2021 augusztus 2., 16:35
Zenés színház ajánló Szerző: Fidelio

Nem is ügyefogyott

Lesz maga juszt is az enyém, Holdvilágos éjszakán, Szerelemhez nem kell szépség – ugye már ön is dúdolja mindegyik slágert? És ha még hozzátesszük a „Fekete Péter öcsém, te kis ügyefogyott” kezdetű nótát, máris helyben vagyunk: a Szabadkai Népszínház 2019-ben bemutatott, azóta is repertoáron tartott, számos sikeres vendégjátékot megjárt előadása, a Fekete Péter a Városmajori Szabadtéri Színpadon mutatkozik be Budapest közönségének.
2021 február 8., 09:55
Zenés színház hír Szerző: Fidelio

100 települést érintve járja az országot az Operett Karaván

Világrekordra készül a Budapest Showszínház: 50 nap alatt 100 hazai településen szeretnének ingyenes operett koncertet adni. Az Operett Karaván egy kifejezetten erre a célra kialakított mozgó kamionszínpad segítségével valósul meg.
2021 január 1., 08:00
Zenés színház kvíz Szerző: Fidelio

KVÍZ: Így mulat a zenés színház!

Magasba lendülő kupák, dülöngélő, kipirult arcú kocsmatöltelékek, hajnalig tartó dorbézolás – bizony, a zenés színpadokon is előfordul, méghozzá gyakrabban, mint gondolnánk! Számtalan sláger szól az ivásról, a féktelen mulatságokról.
2020 december 3., 13:25
Zenés színház ajánló Szerző: Vass Antónia

Az operettek királynőjével indul az Operett Online

Valódi közönségkedvenccel indítja el streaming szolgáltatását a Budapesti Operettszínház. Kálmán Imre egyik legismertebb operettje, a Csárdáskirálynő, december 5-én érkezik a nézők otthonába.
2020 október 26., 11:45
Zenés színház hír Szerző: Fidelio

A legkiemelkedőbb művészeket díjazták a Magyar Operett Napján

Immár hagyomány, hogy a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre születésének és Lehár Ferenc halálának évfordulóján – amit 2002 óta a Magyar Operett Napjaként tartanak számon – díjazza az évadban legjobb teljesítményt nyújtó színészeket.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Pénteken kezdődik a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválja

Június 24. és július 2. között rendezik meg a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválját, amelyen a versenyprogram előadásait idén is egy öttagú zsűri értékeli majd, a hagyományok szerint. A zsűriben két színész, két rendező és egy költő-drámaíró foglal helyet. A versenyprogramok végeztével ők ítélik oda a fesztiváldíjakat. A fesztiválon látható versenyelőadásokból szemezgettünk, amelyeket kísér egy-egy videóinterjú is.
Vizuál

Bereményi Géza belemegy a játékba

Élvezetes, szerethető és szívet melengető portréfilm lett a Bereményi kalapja, amelyet elsősorban az irónia hat át, mintsem a túlzott komolyság és drámaiság. Mindazonáltal szép, őszinte pillanatoknak is szemtanúi lehetünk a napjaink egyik legnagyobb alkotójáról szóló filmben.
Vizuál

10+1 kihagyhatatlan program a Múzeumok Éjszakáján

Tárlatvezetések, komoly- és könnyűzenei koncertek, filmvetítések, táncelőadások, kézműves foglalkozások és még táncház is vár minket a 2022-es Múzeumok Éjszakáján. Összegyűjtöttünk 10+1 helyszínt, amelyet semmiképp sem érdemes kihagyni június 25-én. 
Vizuál

Corgi-miniszobor őrzi mostantól az Allee bejáratát

Plank Antal alkotásával a XI. kerületi bevásárlóközpont szeretne mosolyt csalni a vásárlók arcára.
Vizuál

„Úgy határol el, hogy közben befogad” – Beszélgetés Balogh Eleonóra üvegművésszel

Világszerte múzeumok, galériák, magán- és közgyűjtemények ünneplik a stúdióüveg-mozgalom immár 60 éves indulását, itthon mégis sokan az iparművészet területére sorolják az üvegművészetet. A művészeti ág különleges helyzetéről beszélgettünk Balogh Eleonóra üvegművésszel az üveg nemzetközi éve alkalmából.

Nyomtatott magazinjaink