Plusz

A madarak énekeit is lekottázzák 

2020.01.19. 15:30
Ajánlom
A madarak képesek új dallamok megtanulására, és énekük divatszerűen változhat - mondta Garamszegi László Zsolt, az MTA, Ökológiai és Botanikai Kutató Intézet igazgatója az M1 vasárnapi műsorában.

A madárénekeket több éve kutató szakember elmondta: a madárénekek vizsgálatához számítógépes elemzésre van szükség, kvázi lekottázzák azt, olyan szonogramokat gyártanak, amelyeken az idő függvényében látják a hangmagasságokat.

Egy madárének látványos szótagokból, szillabusokból épül fel, ezek specifikus kombinációja vagy egyéb fizikai paraméterei - például a frekvenciatartomány, a tempó - mind fontos bélyegek lehetnek - tette hozzá.

Garamszegi László szerint a madárénekben az egyedeket is meg lehet különböztetni.

Dalukban változhatnak az énekelt szótagok is, vannak, amelyek idővel kikopnak, mások pedig divatszerűen megjelennek.

Arról is beszélt: az állatokra jellemző személyiséget az egyedekre jellemző sajátosságok - énekük mellett agressziójuk szintje vagy a ragadozók támadásakor vállalt kockázat mértéke - rajzolják ki. Hozzátette: a madarak képesek tanulni is egymástól, teljesen új, addig nem hallott struktúrákat beépíteni énekükbe. Kutatásukban bizonyítást nyert, hogy olaszországi madarak szillabusainak lejátszásaiból egy madár sikeresen megtanulta a számára új dallamot.

A zeneművészetben is komoly hatása van a madáréneknek, ismert tény, hogy Olivier Messiaen zenéjét teljesen megváltoztatták a madarak.

A zeneszerző életében a húszas évektől jelen volt már a madárdal, gyakran járt vidéken, és ott hallgatta az éneküket. 

Addig rendkívül pontos, szimmetrikus formákban alkotott, melyeket a távol-keleti és görög esztétika, illetve a vallásos misztérium ihletett. A madarak zenéjének lejegyzése viszont kihívás elé állította, hiszen más módon kellett alkalmaznia a ritmust és a harmóniát - írtuk korábbi cikkünkben. 

Így hatott a madárének Olivier Messiaen zenéjére

Kapcsolódó

Így hatott a madárének Olivier Messiaen zenéjére

A francia komponistát alkotói válságból húzta ki, hogy rátalált a madarak énekére, melyet egész életében szenvedélyesen gyűjtött.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Apukák, korhelyek, Alberich, gonosz vagy borvirágos pasik

Nem is igazi basszus, inkább bariton, mondja magáról. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a legjelentősebb operajátszó helyekre hívják. Pünkösdkor például Salzburgba, de az alábbi beszélgetéshez is Párizsba telefonáltunk. Márciusban A Mester és Margarita premierjén láthatjuk színpadon.
Klasszikus

A 94 éves Kurtág György Mozartot játszik – VIDEÓ

Feleségének, Mártának tett ígéretét teljesíti be azzal, hogy február 19-én előadja Mozart F-dúr szonátáját a BMC-ben.
Zenés színház

Vitray Tamás Händel-operában lép színpadra

Nem mindennapi operabemutatóval készül idei évadára a Szegedi Szabadtéri. Händel vígoperai jellegű művében, az Agrippinában Mester Viktória és Ludovik Kendi mellett Vitray Tamás is színpadra lép.
Klasszikus

Richter, Ojsztrah és Rosztropovics közös Beethoven-felvétele, ami borzalmasan sikerült

Maga Richter is azt mondta rá, nem hajlandó vállalni, de nem volt mit tenni, az EMI klasszikus zenei supergroup-ot álmodott magának.
Klasszikus

Ízelítő a BTF idei fellépőiből

Akram Khan Company, Third Coast Percussion, Tank and the Bangas, Joep Beving, Horváth Charlie és Manu Delago – újabb neveket és programokat jelentett be a 40. Budapesti Tavaszi Fesztivál.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Magyar performanszművész a tranzitzónából

London feltörekvő kreatív művésznegyedében adott teltházas költői estet Ladik Katalin avantgárd performanszművész.
Plusz ajánló

Ottlik sem hiába szerette – bridzs a Szalonban

Péntek délutánonként jó hangulatú haladó bridzspartinak ad helyet a Rózsavölgyi Szalon, ahová most lelkes csatlakozók jelentkezését várják.
Plusz hír

Először találtak virágporral együtt borostyánkőbe ragadt primitív méhet

A kutatók egy 100 millió éves mianmari borostyánkőben bukkantak a leletre, amely segíthet kideríteni, mikor tértek át a rovarok a húsevésről a pollenfogyasztásra.
Plusz magazin

A dicsérettől jobban tanulnak a gyerekek, mint a büntetéstől

Az Educational Psychology folyóiratban publikált tanulmány szerint a gyerekek 20-30 százalékkal jobban figyeltek az órán, ha a tanárok többször dicsérték, mint szidták őket.
Plusz artisjus

9,3 milliárd forintot kaptak tavaly a zeneszerzők

2019-ben több mint 17 ezer új dal született és közel 14 ezer magyar szerző részesült jogdíjból. Minden korábbinál több jutott a hazai alkotóknak, mint a külföldieknek: közel 5 milliárd Ft jogdíjat kaptak egy év alatt. Az Artisjus szerzői egyesület közzétette 2019-es zenepiaci statisztikáit.