Plusz

Ezt a törvényt csak a gyerekek kárára lehet meghozni – Művészek az örökbefogadásról

2020.06.04. 10:10
Ajánlom
Öt ismert művész emelte fel a szavát a kormány új törvényjavaslata ellen, amely nem tenné kötelezővé, hogy az örökbefogadó szülők tanfolyamon készüljenek fel az örökbefogadásra.

Egyszerűbbé és gyorsabbá tenné az örökbefogadás folyamatát - erre hivatkozva módosítaná az örökbefogadásról szóló törvényt Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkár egy május 12-én beadott javaslatban.

A javaslat többek között tartalmazza, hogy

  • az örökbefogadó szülőnek nem kötelező a 40 órás tanfolyam elvégzése,
  • a gyerekvédelmi rendszerben nevelkedő gyerek hat hónap helyett három hónap után már örökbe adható,
  • az örökbefogadó szülő és a harmadik életévét betöltő gyerek között már 50 év lehet az eddigi 45 helyett,
  • az örökbefogadó szülőknek ugyanakkor több ösztönző támogatást juttatnának, illetve plusz tíz nap szabadságot.

A törvényjavaslatot több kritika érte. A 444 riportjában megszólaló szakértők leginkább azt kifogásolták, hogy ha a javaslatot elfogadják, több lehet a visszaadott vagy szenvedő gyerek, mert tanfolyam nélkül nehéz kiszűrni az olyan szülőket, akik nem alkalmasak a gyereknevelésre, illetve a három hónap túl kicsi intervallum ahhoz, hogy arra következtessünk belőle, hogy a vér szerinti szülőket nem érdekli a gyereke.

A Hang petíciót indított az ügyben, amelyet itt írhat alá az, aki egyetért vele.

Nem tartja jónak a törvényjavaslatot Tóth Krisztina, Grecsó Krisztián, Röhrig Géza, Tompa Andrea és Kollár-Klemencz László sem. Az öt művész A Hang videójában beszél arról, hogy mennyire veszélyes nem kötelezővé tenni az örökbefogadói tanfolyamot.

Nagyon sok mindenre felhívták a figyelmet, ami még felkészítés mellett is mellbevágott bennünket, és valójában nem tudtuk, hogy mihez kezdtünk volna, ha nem kapunk hozzá előzetes segítséget

– nyilatkozta Tóth Krisztina író, aki néhány éve, kamaszfia mellé fogadott örökbe egy kislányt. – „Ez egy nagyon jól funkcionáló családot is nehéz helyzetek elé állít.”

Tompa Andrea író, színikritikus szerint minden szülőnek ki kellene járnia ezt a tanfolyamot, nem csak az örökbefogadó szülőknek. Hasonlóan vélekedik Kollár-Klemencz László zenész is.

Röhrig Géza szerint az érzelmi intelligenciát nem lehet oktatni, csodák a 40 órás tanfolyamon sem történnek, de felhívhatja a figyelmet olyan veszélyekre, amiket az örökbefogadó szülők elkerülhetnek. „Az, hogy opcionális [a tanfolyam], megengedhetetlen.”

Grecsó Krisztián sarkosan fogalmazott: „Amennyiben ez a tanfolyam nem kötelező, nem fogja elvégezni senki. (…) Akik úgy vélik, hogy ezzel a gesztussal megkönnyítik az örökbefogadás folyamatát, azoknak meg kéne ismerni ezt a folyamatot, és hogy miért nehéz. Nem a tanfolyam miatt nehéz. (...)

Ezt a tanfolyamot megszüntetni a gyerekek kárára lehet csak.”

A Vera és a Magamról többet című könyvek írója a Fideliónak adott interjúban is beszélt a kérdésről: „Hiszen Jézus is egy szívbe született! Őt is örökbe fogadták! És mivel a születés, a világra jövés és eszmélés nem elsősorban fizikai kérdés, ember gyermeke is születhet a szívbe.”

Grecsó Krisztián: „Kutya nehéz lesz felvenni a régi ritmust”

Kapcsolódó

Grecsó Krisztián: „Kutya nehéz lesz felvenni a régi ritmust”

A Libri közönségdíját idén Grecsó Krisztián nyerte a Vera című regényével, amelyet tavaly jelentetett meg a Magvető Kiadó. Az író a karantén utáni életünkről is beszélt a Fideliónak. Szerinte nem változott semmi, és ő csak az egyénben hisz, az egyén felelősségében és organikus gondolkodásában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

„Akik pörgetik a kultúrát” – Itt a Kult50 idei névsora!

A Fidelio idén is összeállította azoknak a művészeknek a névsorát, akik a saját területükön jelentős teljesítményt nyújtottak az előző év folyamán. Ezúttal is tíz kategóriában választottuk ki az alkotókat és alkotócsoportokat védnökeink segítségével.
Könyv

„Az utolsó mondattal kezdd!” – Könyv jelent meg Kulka János édesapjáról

Azt mondják, a kés Paganinije volt. Mert bebizonyította, hogy gyógyítást is lehet művészi szinten űzni. Ő volt Kulka Frigyes mellkassebész, tüdőgyógyász professzor, aki a mai napig etalon az orvostársadalomban. A hétköznapi embernek inkább a Kulka név üti meg a fülét, ami nem véletlen: a legendás gyógyító Kossuth-díjas színművészünk, Kulka János édesapja volt.
Zenés színház

Koronavírussal került kórházba Anna Nyetrebko

Az orosz szopránnak a koronavírussal összefüggő tüdőgyulladása van, ezért orvosi felügyeletre szorul.
Könyv

11 különleges könyv az Ünnepi Könyvhétről

Az idén nagyon hányatott sorsúra sikeredett könyvhetet végül részben online tartják meg, de ez nem jelenti azt, hogy a könyves újdonságokból ne lehetne csemegézni!
Klasszikus

Kilép az ország határain a Virtuózok novemberben induló új évada

A nemzetközivé bővülő klasszikus zenei televíziós tehetségkutató hatodik évada november 27-től látható a Duna Televízióban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz kult50

„Akik pörgetik a kultúrát” – Itt a Kult50 idei névsora!

A Fidelio idén is összeállította azoknak a művészeknek a névsorát, akik a saját területükön jelentős teljesítményt nyújtottak az előző év folyamán. Ezúttal is tíz kategóriában választottuk ki az alkotókat és alkotócsoportokat védnökeink segítségével.
Plusz hír

Ők kapták idén a Junior Prima díjakat népművészet és közművelődés kategóriában

A díjátadó rendezvény idén a Docler Irodaházban kapott helyet, ahol a biztonsági előírásokat betartva nyújtotta át a díjakat Árendás Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, valamint Gattyán György, a Docler cégcsoport alapító-tulajdonosa.
Plusz magazin

50 éve halt meg Jimi Hendrix, minden idők legmeghatározóbb gitárosa

„Amikor a szeretet hatalma legyőzi a hatalom szeretetét, a világ meg fogja ismerni a békét" - tartotta a zenész, akinek hatása felmérhetetlen a rockzenére.
Plusz ajánló

Kettő az egyben – Megjelent a Fidelio és a Líra közös lapszáma!

Gazdag könyves tartalommal gyarapodott a Fidelio Magazin: az októberi lapszámban megtalálhatják Olvasóink a Líra Könyvklub mellékletét is. Az ingyenes programmagazin mától fellelhető a fővárosban, az ismert terjesztési pontokon, valamint országosan a Líra bolthálózatában.
Plusz hír

Rendkívüli nyári szezont zárt a 15. évadát ünneplő Kultkikötő

Öt helyszín, közel 130 produkció, 80 családi- és gyerekprogram, 50 felnőtteknek szóló koncert és színházi előadás, köztük három ősbemutató. Ezek a 2020-as Kultkikötő nyári évadának legfontosabb számai.