Plusz

„Legyetek jók, ha egyáltalán tudtok” – Néri Fülöp, a humoros szent

2020.05.26. 14:40
Ajánlom
Alakját itthon szobor őrzi, életéből népszerű olasz film készült. A 425 éve elhunyt Néri Szent Fülöp azt vallotta, hogy könnyebb a vidám embert Isten útjára téríteni, mint a szomorút.

1515. július 21-én született Firenzében, apja alkímiával is foglalkozó jegyző volt, nemesi származású anyját ötévesen vesztette el. Nevelőanyja nagy szeretettel gondozta, nevelte, a kis "Pippo buono" mindenki kedvence volt, mert közvetlenség, vidámság és lelkesedés jellemezte. Első tanárai szülővárosának domonkosai voltak, később azt vallotta: ami jó van benne, azt nekik köszönheti. Apja 1531-ben gazdag nagybátyjához küldte a Monte Cassinó-i kolostor lábánál fekvő San Germanóba, hogy ott kereskedőnek tanuljon.

Bár a rábízott feladatokat szorgalmasan teljesítette, szabadidejét a bencések között töltötte, ott kedvelte meg a Krisztust követő teljes szegénységet, s ettől kezdve nem érdekelték a világi javak.

1534 körül Rómában vállalt nevelői állást egy gazdag nemes fiai mellett, közben hittudományt és bölcseletet tanult a Sapienza egyetemen. Szigorúan és szerényen élt, gyakran töltötte az éjszakát templomban imádkozva, olykor látomásokban is részesült. Huszonöt éves korában abbahagyta tanulmányait, a Szentíráson és Szent Tamás Summáján kívül eladta könyveit és a pénzt a szegényeknek adta. Ettől fogva napjait az utcán töltötte, a szegényeket és betegeket, az utcagyerekeket, koldusokat, prostituáltakat gyámolította, akivel csak tehette, beszédbe elegyedett, így érdemelte ki a "Róma második apostola" nevet. Éjjeli virrasztásai közben vallásos költeményeket írt, de csak egyetlen szonettje maradt ránk.

FilippoRomoloNeri-2-132531.jpg

Néri Szent Fülöp

Bár nem készült papnak, 1544-ben kapcsolatba került a jezsuita rendet megalapító Loyolai Szent Ignáccal, aki rendkívüli hatást gyakorolt rá. 1548-ban létrehozta a Szentháromságról elnevezett laikus közösséget, amelynek elsődleges célja a Rómába özönlő szegény zarándokok és a kórházakból elbocsátott nincstelenek gondozása volt. 1551-ben, 36 évesen belépett a papi rendbe, felszentelése után fontolgatta, hogy Indiába menjen misszionáriusnak, de barátai meggyőzték, hogy Rómában van rá szükség.

Fülöp zenével kísért egész napos vidám zarándoklatokat szervezett, amelyek során Róma hét templomát keresték fel, tömegek jártak hozzá gyónni, miséi közben gyakran esett órákon át tartó révületbe.

Társaival 1556-ban kezdett esti összejöveteleket szervezni a San Girolamo della Carita templom melletti imateremmé (oratóriummá) átalakított raktárépületben, ezeken imádkoztak, énekeltek, a Szentírásból és egyházatyák műveiből olvastak fel, vallással kapcsolatos kérdéseket vitattak meg. Fülöp egyik követője a vokális zene egyik legnagyobb mestere, Giovanni Palestrina volt, aki muzsikát komponált számukra, ezekből fejlődött ki az oratórium műfaja. Oratóriumnak nevezték magukat az összejöveteleket is, Fülöp a rendszeres résztvevőket karitatív feladatokkal látta el.

Fülöp oratóriuma Róma vallási életének központjává vált. Rendkívüli személyisége és lelkülete, a lelkipásztorkodás korábban nem tapasztalt stílusa és a jámborság új arca olyan hatást gyakorolt az emberekre, hogy aki egyszer átlépte küszöbét, az újra és újra visszatért. Vonzereje a belőle áradó öröm volt, amit arra használt, hogy a megtérés útjára vezesse az embereket:

Könnyebb a vidám embereket vezetni a lélek útján, mint a szomorúakat

– állította.

FilippoRomoloNeri-132531.jpg

Néri Szent Fülöp

Az egyre népesebb közösség számára idővel új otthont építettek, 1574-től az összejöveteleket a Róma központjában fekvő Santa Maria in Vanicella templomban tartották. Nem sokkal később Fülöp formálisan is megszervezte közösségét, az Oratoriánusok Kongregációjának működését XIII. Gergely pápa, Fülöp barátja és pártfogója 1575. július 15-én kelt bullájában engedélyezte. A kongregáció fogadalmak nélkül együtt élő világi papokból és laikusokból állt, akik az emberek között élve szolgálták főként a betegeket, szenvedőket. Az élete végéig a rend elöljárójának megválasztott Fülöp sokáig régi templomukban maradt és csak a pápa utasítására költözött át. Ahhoz is ragaszkodott, hogy az újonnan létrejövő rendházak teljesen önállók legyenek, ezek csak egy évszázada tömörültek laza szövetségbe.

Betegsége miatt 1593-ban elérte, hogy megválhasson elöljárói hivatalától, de élete utolsó napjáig gyóntatott.

A 80 éves Fülöp 1595. május 25-én reggel még bemutatta a szentmisét, majd másnap hajnalban meghalt. Szentté avatási eljárása már halála után két hónappal megkezdődött, 1622-ben Loyolai Ignáccal, Xavéri Ferenccel és Avilai Terézzel együtt avatták szentté. Ünnepét 1625-ben vették föl a római kalendáriumba május 26-ra, halála napjára.

Néri Fülöpöt humora és vidám egyénisége rendkívül népszerűvé tették, de hevesen tiltakozott az ellen, hogy szentként tiszteljék. Ennek megakadályozása, s önmaga megalázása érdekében igyekezett komolytalanul viselkedni, nem egyszer bolondozott, megjátszotta a csodabogarat. Számos anekdota maradt fenn róla, Goethe a "humoros szentnek" titulálta.

Kedves alakját sok emberhez hozta közelebb a hazánkban is nagy sikerrel vetített Legyetek jók, ha tudtok című 1983-as olasz életrajzi film, amelynek színházi adaptációját Székesfehérváron mutatták be. Budapesten katolikus általános iskola viseli nevét, illetve a Flórián téren lévő szoborcsoport őrzi alakját, mint a földrengések ellen oltalmazó védőszentét.

Programkereső

Legnépszerűbb

Jazz/World

Keith Jarrett agyvérzést kapott, soha nem léphet pódiumra többé

A jazzlegenda 2017-ben játszotta utolsó koncertjét, azóta nem állt közönség elé. A New York Timesban megjelent riport szerint két agyvérzés után részlegesen lebénult.
Színház

Kétszáznál is többen támogatják az SZFE-t

Már több mint kétszáz oktató és kutató írta alá az ELTE petícióját, amit azért indítottak, hogy támogassák a Színház- és Filmművészeti egyetemet és kiálljanak az egyetemi autonómia mellett.
Klasszikus

„A halál életünk igazi célja” – írta Mozart haldokló apjának

Mozart haldokló apjához írt levele került a salzburgi Mozarteum Alapítvány tulajdonába. Két másik levéllel is gazdagodott a gyűjtemény.
Könyv

Szeressük meg a saját történetünket! – interjú Tompa Andreával

„Tompa Andrea (1971) Kolozsvárott született. Budapesten él” – olvasható a lakonikus életrajz a Haza borítóján. Ez azonban tökéletesen összefoglalja a kötet alapproblémáját. Az írónő térben és időben szabadon mozogva vizsgálja a hazatérés lehetőségét, legyen az az új otthon, Magyarország, vagy a régi, Kolozsvár, ahol már az a kérdés, hogy van-e még visszatérés.
Színház

Szellemes és hátborzongató – interjú Pass Andreával

Pass Andrea A Jelentéktelen után újra Gogolhoz fordult inspirációért, ám ezúttal nem egy köpönyeg alá férkőzik be a Pétervári Fagy, hanem a ma színházában találjuk magunkat, ahová egy revizor, a kormánybiztos érkezik és reformokat követel. Az író-rendező a Nyakunkon a revizor munkafolyamatáról, karanténról, színházról és az emberekben lakozó frusztrációkról mesélt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz felhívás

Szerkesztő-újságírót keres a Fidelio

A Fidelio Magazint és a fidelio.hu-t kiadó Programmagazin Kiadó Kft. a hazai és nemzetközi kulturális életben jártas munkatársat keres szerkesztő-újságíró pozícióba.
Plusz ajánló

Botránykönyvek és filmsikerek a novemberi Fidelióban

Az ingyenes programmagazin novemberi számában többek között Horvát Lili mesél a velencei bemutatkozásáról, Lakatos Mónikát kérdeztük a WOMEX életműdíjról, de Földes Tamás is felidézte a múlt század egyik legnagyobb botrányhősét, Boris Viant. Lapozz bele online!
Plusz hír

Október végétől kapható a Vylyan Bogyólé

Hamarosan már bárki kortyolgathatja a Vylyan Pincészet legújabb nedűjét, a francia újbor készítésének hagyományait követő Bogyólét. A 2020-as palackokat Győri Katinka Laura, a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatójának címkéje díszíti.
Plusz könnyűzene

A Qualitons, a Platon Karataev és a Mörk a leginkább exportképes zenekaraink itthon

Idén második alkalommal állította össze a külföldön is labdába rúgó könnyűzenei együttesek listáját a HOTS.
Plusz hír

25 ezer lopott régészeti emléket adott vissza Franciaország Marokkónak

Tizenöt éve történt a régészeti lopás, de csak most sikerült visszaszolgáltatni a tárgyakat Marokkónak. Az egész három tonnát nyom.