Plusz

Lökd ide a sört! - Októberi gasztro ajánlatunk

2018.10.09. 14:45
Ajánlom
Ha Gombóc Artúr szeretné a sört, örülne, mert csakúgy, mint a csokinál, a sör esetében is végtelen a lehetőségek tárháza: világos, barna, búza, málnás, meggyes, citromos, mézsör, IPA, sőt a borbeer, ami egy musttal együtt erjesztett sörlé – ezt talán a borkedvelők is megkóstolnák.

A sör egyidős az emberiséggel, a víz és a tea után a harmadik legnépszerűbb ital a világon, amit a gabonacefre malátás elcukrosításával és erjesztésével készítenek. A borhoz hasonlóan az alacsonyabb alkoholtartalmú italok közé sorolják, és a legegészségesebbek között tartják számon.

Sörkorcsolyák

Egy pohár sör mellé remekül passzol egy kis friss töpörtyű, egy szelet lila hagymás zsíros kenyér, sörrel készített körözött, finom sajtok, sonkák, sajtfondü, pástétomok, kolbászkák, virsli, sajtos rúd, pogácsa.

Három nagy csoportra oszthatóak az erjesztési eljárás alapján: az igen ritka, spontán erjesztésű sörök, a felső erjesztésű sörök (általában árpából készülnek, és a rövid ideig, szobahőmérsékleten zajló erjesztés során az élesztő a sörlé tetején marad, sőt egyes melléktermékei benne maradnak a sörben), valamint az alsó erjesztésű sörök, amik mára a legelterjedtebbé váltak (az élesztő az alacsony fokon történő erjesztés során lesüllyed a sörlé aljára). A felső erjesztésű sörök az ale, a stout vagy a porter, míg az alsó erjesztésű sörök közé tartozik a lager, a pilsner vagy a bock.

A sör fontos vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmaz, véd a vírusfertőzések ellen, magas az antioxidáns-tartalma és a tápértéke, stimulálja az immunrendszert, és oldja a feszültséget. Természetesen a sörfogyasztást sem szabad túlzásba vinni, mert károsíthatja az idegrendszert és a májat, valamint rontja a koncentrációt, ezért például nem szabad autóba ülni sörfogyasztás után. Azoknak az autósoknak, akik képtelenek sör nélkül élni, kifejlesztették az alkoholmentes sört, amely nyomokban emlékeztet az alkoholos sör ízére.

patrick-fore-362583-unsplash-142339.jpg

Illusztráció (Fotó/Forrás: Unsplash)

85 évvel ezelőtt törölték el Amerikában a szesztilalmat, és az amerikaiak hatalmas ivászattal ünnepelték a sör napját, másfél millió hordó sört döntöttek le, mai áron százmilliárd forint értékben.

Léteznek hivatásos sörszakértők is. A sörsommelier tudományát például egy müncheni szakiskolában lehet elsajátítani, ahol megtanítják a sörkészítés technológiáját és történelmét, az ízeket, a megfelelő ételpárosításokat, a helyes pohárhasználatot.

A sörről számos legendás nóta is született, ennek a cikknek a címadó dala a Fonográf együttes nevéhez fűződik, de a sörről énekelt a Beatrice, a Bikini, a ZZ Top, Frank Zappa és John Lee Hooker is.

Sör házilag

Hatvani Sörfesztivál

október 12-13.

Kowalsky meg a Vega, Irigy Hónaljmirigy, finom ételek és rengeteg sör!

Ezer literig megengedett a házi sörfőzés Magyarországon, ráadásul az újoncoknak sem kell félniük, a sör elkészítése nem kacifántos. Persze igazán jó sört előállítani már nem ilyen egyszerű, rengeteg gyakorlás és tudás kell hozzá, de a befektetett pénz, szorgalom és idő meghozza gyümölcsét. Manapság az Amerikából indult kézművessör-készítés hatalmas divat lett, jobbnál jobb nedűket állítanak elő, amire már a nagyüzemi sörgyárak is felfigyeltek, és megkezdték a legjobbak felvásárlását.

Aki otthon szeretne sört főzni, vásároljon magának egy sörfőző szettet, amit erre szakosodott boltokban vagy internetes webáruházakban árulnak 15–20 ezer forintért. A házi sörfőzésnél elengedhetetlen, hogy fertőtlenített, tiszta eszközökkel és környezetben dolgozzunk, mert a sör könnyen megromlik, ha baktériummal találkozik.

kutan-ural-682366-unsplash-142338.jpg

Illusztráció (Fotó/Forrás: Unsplash)

Sörsűrítménnyel szinte gyerekjáték a sörkészítés. Vízzel elkeverjük, adunk hozzá cukrot vagy egy erjesztést elősegítő anyagot, körülbelül egy hétig lezárva erjesztjük, palackozzuk, kupakkal lezárjuk, és két hónappal később már szürcsölhetjük is saját alkotásunkat.

RECEPTEK

Sörösdobozon sült csirke

Rendkívül egyszerű recept. Vegyünk egy sörösdobozt vagy sörösüveget, igyuk meg a tartalma felét, majd ültessünk rá egy kisebb csirkét, amelyet előzőleg alaposan bedörzsöltünk kívül-belül fűszerkeverékkel. Készre sütjük 170 fokos sütőben, az utolsó negyedórában 200 fokon rápirítunk. Ha kilyukasztott sütőzacskót teszünk a csirkére, nem kell sütőt takarítanunk utána. Kívül ropogós, belül omlós csirkehús az eredmény.

Guinness sörös csokitorta

Nigella Lawson kiváló receptje. Öntsünk két és fél deci Guinness sört egy lábosba, adjunk hozzá 25 deka vajat, majd 75 gramm kakaóport és 40 deka cukrot. Két nagy tojást, kábé másfél deci tejfölt és némi vaníliakivonatot keverjünk simára, majd adjuk hozzá a lábos tartalmához, végül keverjünk bele 275 gramm lisztet és két kiskanálnyi szódabikarbónát. 180 fokra előmelegített sütőben egy kivajazott, kilisztezett kapcsos formában süssük 45 percig, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Keverjünk simára 30 deka krémsajtot, 150 gramm porcukrot és két teáskanálnyi kukoricalisztet, ezzel kenjük meg a csokitortát, hogy úgy nézzen ki, mint egy frissen csapolt, habos sör.

Fejléckép: Unsplash

Így söröztek ők

Kapcsolódó

Így söröztek ők

A nyári sörözések ideje elérkezett, nézzük hát végig, mit és hogyan ittak a nagy zeneszerzők, Smetana, Wagner, Brahms és a többiek!

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

„Akik pörgetik a kultúrát” – Itt a Kult50 idei névsora!

A Fidelio idén is összeállította azoknak a művészeknek a névsorát, akik a saját területükön jelentős teljesítményt nyújtottak az előző év folyamán. Ezúttal is tíz kategóriában választottuk ki az alkotókat és alkotócsoportokat védnökeink segítségével.
Könyv

„Az utolsó mondattal kezdd!” – Könyv jelent meg Kulka János édesapjáról

Azt mondják, a kés Paganinije volt. Mert bebizonyította, hogy gyógyítást is lehet művészi szinten űzni. Ő volt Kulka Frigyes mellkassebész, tüdőgyógyász professzor, aki a mai napig etalon az orvostársadalomban. A hétköznapi embernek inkább a Kulka név üti meg a fülét, ami nem véletlen: a legendás gyógyító Kossuth-díjas színművészünk, Kulka János édesapja volt.
Könyv

11 különleges könyv az Ünnepi Könyvhétről

Az idén nagyon hányatott sorsúra sikeredett könyvhetet végül részben online tartják meg, de ez nem jelenti azt, hogy a könyves újdonságokból ne lehetne csemegézni!
Zenés színház

Koronavírussal került kórházba Anna Nyetrebko

Az orosz szopránnak a koronavírussal összefüggő tüdőgyulladása van, ezért orvosi felügyeletre szorul.
Klasszikus

Kilép az ország határain a Virtuózok novemberben induló új évada

A nemzetközivé bővülő klasszikus zenei televíziós tehetségkutató hatodik évada november 27-től látható a Duna Televízióban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz kult50

„Akik pörgetik a kultúrát” – Itt a Kult50 idei névsora!

A Fidelio idén is összeállította azoknak a művészeknek a névsorát, akik a saját területükön jelentős teljesítményt nyújtottak az előző év folyamán. Ezúttal is tíz kategóriában választottuk ki az alkotókat és alkotócsoportokat védnökeink segítségével.
Plusz hír

Ők kapták idén a Junior Prima díjakat népművészet és közművelődés kategóriában

A díjátadó rendezvény idén a Docler Irodaházban kapott helyet, ahol a biztonsági előírásokat betartva nyújtotta át a díjakat Árendás Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, valamint Gattyán György, a Docler cégcsoport alapító-tulajdonosa.
Plusz magazin

50 éve halt meg Jimi Hendrix, minden idők legmeghatározóbb gitárosa

„Amikor a szeretet hatalma legyőzi a hatalom szeretetét, a világ meg fogja ismerni a békét" - tartotta a zenész, akinek hatása felmérhetetlen a rockzenére.
Plusz ajánló

Kettő az egyben – Megjelent a Fidelio és a Líra közös lapszáma!

Gazdag könyves tartalommal gyarapodott a Fidelio Magazin: az októberi lapszámban megtalálhatják Olvasóink a Líra Könyvklub mellékletét is. Az ingyenes programmagazin mától fellelhető a fővárosban, az ismert terjesztési pontokon, valamint országosan a Líra bolthálózatában.
Plusz hír

Rendkívüli nyári szezont zárt a 15. évadát ünneplő Kultkikötő

Öt helyszín, közel 130 produkció, 80 családi- és gyerekprogram, 50 felnőtteknek szóló koncert és színházi előadás, köztük három ősbemutató. Ezek a 2020-as Kultkikötő nyári évadának legfontosabb számai.