Plusz

Magyar Örökség Díjat kapott Krulik Zoltán és a Makám együttes

2022.06.20. 11:00
Ajánlom
Immár 101. alkalommal ismerték el Magyar Örökség Díjjal a magyarság kiemelten fontos értékeit. Hat kitüntetettet méltattak a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében, június 18-án tartott átadóünnepségen.

Ezúttal hat kitüntetést adtak át, a díjátadó ünnepség kulturális programja keretében rövid műsort adtak a Jászság Népi Együttes táncosai, akiket a Csík együttes zenészei kísértek, valamint Krulik Zoltán és a Makám együttes zenélt és adott elő három szerzeményt.

Magyar Örökség-díjban részesült Balassa Zoltán helytörténészi, publikációs és honismereti tevékenysége (a laudációt B. Kovács István történész, régész, író, néprajzkutató mondta el); a déli harangszó (laudátor: Gazda István tudománytörténész, kutatóintézeti igazgató); Igyártó Gabriella népművészeti hagyományőrző munkája (laudátor: Vincze László papírmerítő mester); a Jászság Népi Együttes népi tánckultúrát őrző tevékenysége (laudátor: Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke); Krulik Zoltán és a Makám együttes zeneművészete (laudátor: Jász Attila költő, szerkesztő, esszéíró); Vizsoly – a vizsolyi református egyházközség szolgálata és a vizsolyi biblia (laudátor: Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora).

A Magyarországért Alapítvány kurátorai 1995-ben határoztak úgy, hogy egy bizottságot felkérve Magyar Örökség Díj (MÖD) néven létrehozzák a magyar szellem láthatatlan múzeumát.

A bírálóbizottságnak korábban Makovecz Imre, Mádl Ferenc, Fekete György és Hámori József volt a vezetője. A Magyar Örökség Díj gondozását 2003 márciusában a Magyar Örökség és Európa Egyesület (MÖEE) vállalta magára.

A Hungarikum Bizottság 2021 júniusában kiemelkedő nemzeti értékké nyilvánította a Magyar Örökség Díjjal kitüntetett személyek lezárult életműveit, ezáltal a Magyar Értéktár részévé válhatott a magyar történelem kiváló alkotóinak munkássága.

Fejléckép: Makám együttes (forrás: Fonó Budai Zeneház)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A Sziget harmadik és negyedik napján is a felhőtlen szórakozásé volt a főszerep – GALÉRIA

A délutánt még pihenéssel és sportolással töltötték a Sziget Szitizenek, az esti koncertre azonban már a fesztiválozók nagy része a színpadok köré csoportosult.
Könyv

Halálosan megfenyegették J. K. Rowlingot, amiért kiállt Salman Rushdie mellett

„Ne aggódj, te leszel a következő" – ez a komment érkezett a Harry Potter-sorozat szerzőjének Twitter-bejegyzése alá, amelyben együttérzéséről biztosította Salman Rushdie-t. A megtámadott író egyébként már felébredt az altatásból, beszélni is tud, állapota azonban még súlyos.
Színház

Résztvevőket keres új előadásához a Paralel Alkotócsoport

Az Otthon című készülő közösségi színházi performanszhoz nemcsak közreműködőket, történeteket is vár a társulat.
Plusz

Ami körül a világ forog – Programajánló a Sziget 6. napjára

Kihagyhatatlannak ígérkezik a fesztivál utolsó, hétfői napja is: a Fidelio Színház- és táncplaccon megtudhatod, mi lesz a cirkusz, a tánc és a performansz ötvözetéből, és, hogy két évnyi korlátozás után hogyan reagál a művészet az érintés lehetőségére. Búcsúztassuk együtt a Szigetet augusztus 15-én!
Színház

Szigorodnak a belépési szabályok a Budapest Bábszínházban

Az intézmény átalakította a házirendjét, komoly életkori feltételekhez kötve a belépést.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Világsztárok, por és jókedv – Ilyen volt az idei Sziget

Több mint 450 ezren vettek részt idén a Sziget fesztiválon, amelyet két év kényszerszünet után rendeztek meg idén. A szervezők közleményben összegezték a hat nap tapasztalatait, és már a jövő évi fesztivál dátumát is elárulták.
Plusz ajánló

Izgalmas programokkal vár a kortárs ékszerek hete

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a kortárs ékszerek hetét Budapesten szeptember 12-18. között. A rendezvény legfontosabb célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a kortárs ékszer műfaját, lehetőséget adva a hazai és külföldi alkotóknak legfrissebb munkáik bemutatására.
Plusz galéria

A Sziget harmadik és negyedik napján is a felhőtlen szórakozásé volt a főszerep – GALÉRIA

A délutánt még pihenéssel és sportolással töltötték a Sziget Szitizenek, az esti koncertre azonban már a fesztiválozók nagy része a színpadok köré csoportosult.
Plusz ajánló

Ami körül a világ forog – Programajánló a Sziget 6. napjára

Kihagyhatatlannak ígérkezik a fesztivál utolsó, hétfői napja is: a Fidelio Színház- és táncplaccon megtudhatod, mi lesz a cirkusz, a tánc és a performansz ötvözetéből, és, hogy két évnyi korlátozás után hogyan reagál a művészet az érintés lehetőségére. Búcsúztassuk együtt a Szigetet augusztus 15-én!
Plusz ajánló

Elemi erők örvénye – Programajánló a Sziget 5. napjára

Futurisztikus, a testet és az életet ünneplő táncrituálé és a világ elnyomása ellen kitartóan küzdő ember performansza – változatos élményekben lehet része annak, aki augusztus 14-én ellátogat a Fidelio támogatásával megvalósuló színház- és táncplaccra. Nézzetek be hozzánk vasárnap is!