Plusz

Mesterséges tó és új park épülhet a XIII. kerületben

2021.02.17. 11:45
Ajánlom
A Vizafogó lakótelep szomszédságában, az Esztergomi út és a Párkány utca között – a régi vasúti Indóház mellett – csaknem 1 hektáros területen épül mesterséges tó és okospark.

Elindulhat a Vizafogó közpark beruházása – közölte a XIII. kerület önkormányzata. Ennek célokmányát írta alá az önkormányzat képviselő-testület támogatásával és nevében (a veszélyhelyzetre tekintettel) dr. Tóth József polgármester.

Így csaknem 1 hektáros területen új, mintaértékű közpark alakulhat ki rekreációs és zöldfelületi funkciókkal, illetve smart city (okos város) szolgáltatásokkal, például okospadokkal, közterületi WIFI bővítésével, az öntözéshez pedig költség- és ivóvízkímélő talajvíz-kúttal.

005_VIZAFOGO_PARK_-115458.jpg

A Vizafogó park tervei (Fotó/Forrás: Budapest XIII. Kerületi Önkormányzat)

A beruházás megvalósításakor kulcselem az „ökopark” jellegű kialakítás, a természet közeliség, a természetes felületképzés, a klímavédelem és a fenntarthatóság. A fejlesztők figyelembe veszik a lakók véleményét, ötleteit is, amelyet – a járványhelyzet miatt – online juttathattak el az önkormányzatnak. A „zöld gondolat” és a partnerség, a társadalmi egyeztetés, az együttműködés az itt élőkkel – szintén prioritás a XIII. Kerületi Önkormányzat számára.

001_VIZAFOGO_PARK_-115458.jpg

A Vizafogó park tervei (Fotó/Forrás: Budapest XIII. Kerületi Önkormányzat)

Az önkormányzat egyedi arculatú – a kerület, a környék identitását tükröző – és biztonságos közparkot tervez, amely lehetőséget nyújt minőségi időtöltésre igazodván a kikapcsolódás korszerű igényeihez. A Vizafogó közparki fejlesztésével a csaknem 1 hektáros területen az egyediséget és az organikus összhangot szeretnék megteremteni – jelentős zöld felülettel, nagy lombtömegű fásítással, klimatikus vizes architektúrákkal, pihenő padokkal. A területen 55 fát és több mint 23 ezer növényt (hagymás dísznövényt, évelő virágot, díszfüvet, cserjét) ültet az önkormányzat. A parkban mesterséges tó is lesz híddal, köztéri szobor is kerül ide, valamint szolgáltató pavilon, illetve illemhely. A helyi identitást szimbolizáló köztéri szobor megalkotására az önkormányzat pályázatot ír ki.

006_VIZAFOGO_PARK_-115908.jpg

A Vizafogó park tervei (Fotó/Forrás: Budapest XIII. Kerületi Önkormányzat)

002_VIZAFOGO_PARK_-115908.jpg

A Vizafogó park tervei (Fotó/Forrás: Budapest XIII. Kerületi Önkormányzat)

Az öntözésről több fúrt talajvízkutas automata esőérzékelős rendszer gondoskodik majd a területen, illetve vízáteresztő burkolatok révén az esővizet is hasznosítják. Energiatakarékos LED-es világítás lesz a Vizafogó parkban. A szebb és vonzóbb környezetet biztonságossá is formálják a közvilágítás bővítésével és a park körülkerítésével. (Ma már 22 talajvíz-kutat üzemeltet a XIII. Kerületi Önkormányzat; ezek több mint 165 ezer négyzetméter zöldfelület öntözését biztosítják költség- és ivóvízkímélően.)

A kiemelt zöld beruházásra a XIII. Kerületi Önkormányzat 550 millió forintot fordít. Várhatóan még 2021-ben átadják az egyedi arculatú Vizafogó parkot a lakosságnak.

Zöldhullám

„Változtasd meg élted!” – üzente Rilkének egy Apollón-szobor, és a költővel együtt mi is hisszük azt, hogy az új eszméket mindig a művészet hordja ki.

Kultúra és natura – az emberi és a természeti világ mint egy érem két oldala, nem teljesek egymás nélkül.

Ahhoz, hogy még sok száz, sok ezer éven át élhessünk ezen a bolygón, tanulnunk kell a természettől. Ahogy Nemes-Nagy Ágnes írja: „tanulni kell, szeretni kell.”

Új rovatunkat, a Zöldhullámot a természeti világ iránti aggodalom hívta életre, de a természet szeretete táplálja. Annak tudata, hogy ügyesen festő, ügyesen író, ügyesen zenélő emlősök vagyunk, nagyobb felelősséggel és több feladattal.

CIKKEK A ROVATBAN

Legolvasottabb

Klasszikus

Énekesképzés a teljesség igényével – Beszélgetés Baráth Emőkével

Augusztusban kerül sor először a Pure Voice Akadémia képzésére, melynek különlegessége, hogy holisztikus szemlélettel igyekszik felkészíteni a növendékeket az énekesi pálya változatos kihívásaira. A kurzus alapítójával, a világhírű szopránnal, Baráth Emőkével beszélgettünk.
Klasszikus

„Az elhivatottság volt Kocsis Zoltán életének középpontja” – beszélgetés Dr. Vigh Andreával

Idén másodszorra kerül sor A magyar klasszikus zene napjára, a Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok közös szervezésében megvalósuló koncertsorozatra, mely Kocsis Zoltán emléke előtt is tiszteleg. Az eseményről a Zeneakadémia rektorával, Dr. Vigh Andreával beszélgettünk.
Plusz

Elhunyt id. Éliás Gyula

Az első magyar DJ-generáció egyik legismertebb alakjának halálhírét fia is megerősítette a közösségi oldalán.
Zenés színház

Nemzetközi díjat nyert a Soharóza Rotterdamban

Az ügy című catwalk koncert a rotterdami O. Festival zenész színházi seregszemléjén 147 olyan produkció közül került be a legjobb hat közé, melyeket 2018 óta mutattak be.
Klasszikus

Életre kelt építészet – száz éve született Iannis Xenakis zeneszerző

Száz éve született a 20. század egyik legkülönlegesebben sokoldalú alakja, az építész-zeneszerző Iannis Xenakis. A matematikai struktúrákat zenére fordító komponista muzsikáját hallgatva mintha egy futurisztikus utazáson vennénk részt.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz gyász

Elhunyt id. Éliás Gyula

Az első magyar DJ-generáció egyik legismertebb alakjának halálhírét fia is megerősítette a közösségi oldalán.
Plusz ajánló

Gyengélkedő erőművész, vak késdobáló, tűz és tűz: porondon az utcaszínház

A Bondoró Fesztivál nyárindítóként már negyedszer varázsolja Kapolcsra az utcaszínház bámulatos, sokszor meghökkentő és utánozhatatlan világát. A hazai utcaszínházi fesztivál idén a korábbi színes repertoárt látványos nemzetközi produkciókkal bővíti, amelyek zömmel a Bondoró Porondon lesznek láthatóak.
Plusz ajánló

Jó estét nyár, jó estét Fidelio - Már elérhető a júniusi számunk

Az országosan terjesztett, ingyenes kiadványban az aktuális programbontások mellett híreket, ajánlókat, magazinos anyagokat és számos interjút talál. A júniusi Fidelio megtalálható a színházakban, múzeumokban, koncerthelyszíneken és online is átlapozható!
Plusz ajánló

Programkavalkád a Pestújhelyi Napok rendezvénysorozatán

Idén huszonkilencedszerre kínál színes programot az érdeklődőknek a Pestújhelyi Napok május 26. és 29. közötti eseménysorozata, a Pestújhelyi Közösségi Házban. Fotópályázat, workshopok, igényes gyermekprogramok éppúgy elérhetők lesznek, mint prózából vagy zenéből szőtt estek.
Plusz ajánló

Koncertdömpinggel készül a nyárra az Óbudai Társaskör

Júniusban harmincegy művész és két zenekar lép színpadra az Óbudai Társaskörben. A kamarazenei estek rajongóinak kedvelt helyszínén ezúttal fellép Drahos Béla fuvolaművész, a Kodály Vonósnégyes, a Fischer Annie-ösztöndíjas Devich Gergely és Balogh Ádám, valamint játszik a Hot Jazz Band.