Plusz

Petőfi menedzsere – Takács Ákos a Kult50-ben

2020.10.26. 11:15
Ajánlom
Ezreket mozgat meg, százezreket ér el. A Red Bull Pilvaker ötletes performance-ként indult, mára viszont komoly misszióvá vált, amely kreatív módon népszerűsíti a magyar irodalmat a fiatalok körében. Ötletgazdája, Takács Ákos talán maga sem gondolta az elején, hova jut majd el a kezdeményezésük.

Kult50 kategória: Popkultúra

Védnök: Bősze Ádám

Elismert teljesítmény: A Red Bull Pilvaker missziója

A Red Bull Pilvaker ötlete 2012-ben született egy formabontó kulturális kezdeményezésként, amelyen a hazai rap és slam poetry szcéna legjobbjai egy verseny során mérték össze tudásukat. Az esemény mára egy egész estés előadássá nőtte ki magát.

Célja, hogy zenei alapokra helyezett költeményekkel és a hazai rap és könnyűzene szereplőinek bevonásával hozza közelebb a fiatalokhoz a magyar irodalom legszebb költeményeit.

A különleges kezdeményezés 2016-ban fontos mérföldkövéhez érkezett: a Szavak című Juhász Gyula vers modern, pilvakeres feldolgozása a nyolcadikos tananyag része lett. A Pilvaker az Erkel Színház után 2019. március 15-én a Papp László Budapest Sportarénába költözött, így több mint 12 ezer ember ünnepelte egyszerre a nemzeti ünnepet a magyar költészet erejével.

pilvaker_2019_adam_bertalan02-111201.jpg

Red Bull Pilvaker (Fotó/Forrás: Red Bull Pilvaker)

A Pilvaker család évek óta oszlopos tagja a Jászai Mari-díjas Kautzky Armand, Trokán Nóra, valamint a produkció társrendezője, a filmes és színházi világban egyaránt népszerű Szabó Simon, míg a zenészek közül többek között a fiatal generációt leginkább megszólító Lábas Viki, Fluor Tomi, Marsalkó Dávid, Diaz, Járai Márk, Szakács Gergő, vagy a több évtizedes karriert maga mögött tudó Papp Szabi és Sub Bass Monster.

A hosszú évek alatt a művészek a Pilvaker projekt keretében a magyar irodalom olyan gyöngyszemeit dolgozták fel, mint a Szeptember végén, a Tiszta szívvel, A reményhez, a Falu végén kurta kocsma, az Altató vagy éppen az Egy gondolat bánt engemet. A Pilvaker – és ezáltal a magyar irodalom – szó szerint tömegekhez ér el, a 2019-es előadást eddig több mint 700 ezren nézték vissza az ismert videómegosztón, a Szeptember végén című dal megtekintése pedig 13 millió fölött jár.

marksomay_Pilvaker_proba-111119.jpg

Lábas Viki és Takács Ákos (Fotó/Forrás: Red Bull Pilvaker)

Az egész Pilvaker megálmodója, összefogója és egyik fő mozgatórugója a mai napig Takács Ákos, aki így mesélt a projektről: „Nagyon élvezem a Pilvakerben, hogy a legkülönbözőbb, számomra korábban teljesen ismeretlen szerepkörökben is kipróbálhattam magam az elmúlt 9 évben. Különösen szeretem a fellépők kiválasztását, az előadás és a látványvilág megálmodását közösen a csapattal, valamint a dalok elkészítésének folyamatát végigkísérni.

A Fidelio idén is összeállította azoknak a művészeknek a névsorát, akik a saját területükön jelentős teljesítményt nyújtottak az előző év folyamán. Sorozatunkban bemutatjuk az Ötvenet.

A Kult50 idei díjazottjainak névsorát itt olvashatja.

Fejléckép: Takács Ákos (forrás: Red Bull Pilvaker)

Kult50

A Fidelio 2017-ben indította el a Kult50 – A kultúra 50 arca kiadványát, amely mindig az előző év kiemelkedő művészi, kulturális teljesítményei alapján mutatja be azt az ötven kulturális szereplőt, akikre itt és most érdemes odafigyelni.

Idén már tíz kategóriában jelölhettek a különböző szakmai szervezetek, valamint a közönség, a jelöltek közül pedig a kategóriákhoz tartozó védnökök és a Fidelio szerkesztősége közösen választották ki a kultúra ötven arcát.

A beválogatott Ötvenet portrésorozatban mutatjuk be.

Legnépszerűbb

Klasszikus

Levelei bizonyíthatják Chopin homoszexualitását

Több férfihoz is szerelem fűzte a nagy lengyel zeneszerzőt, Frédéric Chopint. Mindezt olyan levelek bizonyítják, amelyeket eddig szándékosan rejtettek el, fordítottak vagy magyaráztak félre.
Vizuál

Az online térbe költözött a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria is

Tárlatvezetések, virtuális kiállítások, útvonaltippek, oktatási segédanyagok, valamint a Textúra színházi program előadásai is elérhetők a járványügyi korlátozások miatt bezárt Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria honlapjain.
Színház

Aki eljátszott mindent, amit magyar színművész eljátszhat – 85 éves Törőcsik Mari

1935. november 23-án született Törőcsik Mari Kossuth-nagydíjas, kétszeres Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, aki egy Heves megyei községből, Pélyről indulva vált a hazai színjátszás egyik legnagyobb alakjává.
Színház

Otthonában köszöntötte Törőcsik Marit a Nemzeti társulata

A művészek a járványhelyzetben is teljesítették Törőcsik Mari tavalyi kívánságát, mely szerint nem kér mást, csak hogy idén is eljöjjön hozzá az ő drága Nemzetije.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Advent Szentendrén – online programokkal is készülnek idén

A Szentendrei Kulturális Központ idén rendhagyó módon szervezi meg az Advent Szentendrén programsorozatot 2020. november 28. és 2021. január 10. között.
Plusz magazin

KÉP-regény: 10 000 hosszúlépés

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak sztoriját – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a napokban elhunyt Benkő Lászlóról hoz egy kedves történetet.
Plusz lemezajánló

Szabadnak születtél – Megérkezett Koncz Zsuzsa új stúdióalbuma

Piros-fehér szalag a borítón, a lemezen egy duett Kulka Jánossal, egy régebbi Fonográf-dal és új szerzemények. Koncz Zsuzsa negyvenkettedik lemeze különleges időben fogant.
Plusz hír

Átadták az idei Pro Urbe Budapest kitüntetéseket

Budapest egyesítésének 147. évfordulója alkalmából átadták a fővárosi elismerő címeket. A Pro Urbe Budapest díjat minden évben hat embernek ítéli oda a Fővárosi Önkormányzat kimagasló értékteremtő és közösségalakító tevékenységéért.
Plusz hír

Indul a Vírus TV – a TRIP WebSzínháza a járványról beszél

November 18-án tartja első beszélgetését a TRIP, aminek középpontjában az életünket alapjaiban felforgató vírushelyzet áll. A rendszeresen jelentkező rövid epizódokban a magyar közélet meghatározó alakjai mesélnek a körülöttünk zajló eseményekről, és szóba kerülnek olyan témák is, mint a megváltozó ismerkedési-, hobbi-, párkapcsolati- és kulináris szokások.