Színház

Apor Vilmosról készített darabot Dér András

2022.06.22. 15:20
Ajánlom
Nagyszabású történelmi ősbemutató látható a Gyulai Várszínházban július 1-jén és 2-án. A két háború közötti legendás hírű gyulai apátplébános, majd győri püspökként vértanúhalált halt Apor Vilmos életéről szóló darabot Mindenkinek mindene címmel Dér András írta a Gyulai Várszínház felkérésére, és ő is rendezi.

A Győri Nemzeti Színházzal közösen létrehozott produkció címszereplője Bakos-Kiss Gábor.

„Vilmos püspök hősies tanúságtétele becsületére válik a magyar nemzet nemes történelmének” – mondta II. János Pál pápa. Az előadás a püspök példaértékű cselekedeteit és vértanúsorsát ország-világ számára fel kívánja mutatni.

A kiszolgáltatottak, az elesettek, a szegények, az üldözöttek, a gyermekek érdekében végzett tevékenysége miatt emlékét mindmáig nagy tisztelet övezi Gyulán.

Apor Vilmos mindenkinek mindene volt. A szeretetben nevelkedett, szeretetet adni képes emberek nagyságával élte az életét, önzetlenül és elhivatottan. A dráma mozaikszerű jelenetei a filmes és a színházi eszközöket ötvözve mutatják be a püspök életének fontosabb történéseit gyermekkortól haláláig.

Haláltusáját vívó, vízióitól vergődő ember fekszik a kórházi vaságyán. Emlékképek és kétségek gyötrik. Nagypéntek van. Ez az ember boldog Apor Vilmos. Csakugyan boldog volt, a szó köznapi értelmében? Mi is a boldogság valójában? Boldog az az ember, akinek teljes az élete, akinek nem hiányzik semmi, aki elérte élete célját. Van ilyen ember?

A boldogság az Egyház szemében egy másik dimenzióban nyer értelmet.

Apor Vilmos is ebben a dimenzióban vált boldoggá, lett példakép számunkra, életével és vértanúságával.

Gyulai évei alatt példát mutatott emberségből, a „szegények bárója” lett. Győri évei alatt az üldözöttek oltalmazójává vált.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Bakos-Kiss Gábor a Mindenkinek mindene győri próbáján (fotó: Jakab Anita / Gyulai Várszínház)

Gyulai Várszínház

A Gyulai Várszínház a legrégebbi magyar várszínház. 1964 óta működik Kelet-Közép-Európa egyetlen épen maradt síkvidéki, több mint 600 éves gótikus téglavárának udvarán, a csodálatos panorámájú tószínpadon, a felújított kamaraszínházban.

Nyáron csaknem két hónapon keresztül olyan összművészeti programsorozatot kínálunk (Shakespeare Fesztivállal, Erdélyi Héttel, Nemzeti klasszikusok napjaival), amely a legkülönbözőbb korú és érdeklődésű közönségrétegeknek biztosít a legkülönbözőbb műfajokban minőségi nyári művészeti élményeket.

Legolvasottabb

Plusz

A Sziget harmadik és negyedik napján is a felhőtlen szórakozásé volt a főszerep – GALÉRIA

A délutánt még pihenéssel és sportolással töltötték a Sziget Szitizenek, az esti koncertre azonban már a fesztiválozók nagy része a színpadok köré csoportosult.
Könyv

Halálosan megfenyegették J. K. Rowlingot, amiért kiállt Salman Rushdie mellett

„Ne aggódj, te leszel a következő" – ez a komment érkezett a Harry Potter-sorozat szerzőjének Twitter-bejegyzése alá, amelyben együttérzéséről biztosította Salman Rushdie-t. A megtámadott író egyébként már felébredt az altatásból, beszélni is tud, állapota azonban még súlyos.
Színház

Résztvevőket keres új előadásához a Paralel Alkotócsoport

Az Otthon című készülő közösségi színházi performanszhoz nemcsak közreműködőket, történeteket is vár a társulat.
Plusz

Ami körül a világ forog – Programajánló a Sziget 6. napjára

Kihagyhatatlannak ígérkezik a fesztivál utolsó, hétfői napja is: a Fidelio Színház- és táncplaccon megtudhatod, mi lesz a cirkusz, a tánc és a performansz ötvözetéből, és, hogy két évnyi korlátozás után hogyan reagál a művészet az érintés lehetőségére. Búcsúztassuk együtt a Szigetet augusztus 15-én!
Színház

Szigorodnak a belépési szabályok a Budapest Bábszínházban

Az intézmény átalakította a házirendjét, komoly életkori feltételekhez kötve a belépést.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Új díjat alapított a Színházi Kritikusok Céhe

Az idén 30 éves Kerekasztal Színház és a 25 éves Káva Kulturális Műhely kapja a Színházi Kritikusok Céhének új elismerését, a Jövő díjat, amelyet olyan társulatoknak ítélnek oda, akik innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgoznak a társadalmi folyamatok alakításán.
Színház hír

Résztvevőket keres új előadásához a Paralel Alkotócsoport

Az Otthon című készülő közösségi színházi performanszhoz nemcsak közreműködőket, történeteket is vár a társulat.
Színház lapszemle

Szigorodnak a belépési szabályok a Budapest Bábszínházban

Az intézmény átalakította a házirendjét, komoly életkori feltételekhez kötve a belépést.
Színház gyász

29 éves korában elhunyt Uszléber Ádám színpadtechnikus

A Komáromi Jókai Színház munkatársát hosszú betegség után, tragikusan fiatalon érte a halál – tudatta Facebookon a teátrum.
Színház felhívás

Alternatív színházi képzés vihet közelebb önmagunkhoz

A TIM Stúdió tréningjeinek résztvevői olyan szituációkat játszanak el, amelyek által újragondolhatják határaikat és színházi gyakorlatot szerezhetnek. A 2022/23-as évad jelentkezési időszaka már elindult.