Színház

„Az embereknek nevetésre van szükségük” – A hétköznapok hőseit jutalmazta a Vörösmarty Színház

2021.05.15. 15:50
Ajánlom
Július közepétől újra várja közönségét a Vörösmarty Színház. Ám lesznek olyanok, akik már kicsit korábban is elmehetnek a teátrumba: ők azok a hősök, akik nap mint nap, a legnehezebb időszakban, és azon túl is helyt állnak. Különleges akcióval köszönte meg a székesfehérvári társulat a Fejér megyei mentődolgozóknak az emberfeletti munkát, amelyet értünk tesznek.

A pandémia harmadik hullámának utolsó pillanataiban a Vörösmarty Színház művészei is köszönetüket és megbecsülésüket fejezték ki az Országos Mentőszolgálat Közép-dunántúli Regionális Mentőszervezet Fejér megyei kollégái felé. Tóth Bence, a színház marketing- és PR-vezetője a fehérvári mentőállomáson elmondta, hogy a mentők napjának minden évben különleges üzenete volt: „Május 10-e az a nap, amikor meg tudjuk köszönni azt az emberfeletti munkát, amelyet az OMSZ szakemberei az év 365 napján, a nap 24 órájában értünk végeznek. A járványhelyzetben, azt gondolom, immár második éve ennek a napnak a jelentősége még inkább felértékelődött.

A Vörösmarty Színház azzal szeretné háláját és megbecsülését kifejezni a mentősök felé, amihez a legjobban ért, ez pedig a szórakoztatás.

A mentők napja alkalmából éppen ezért szeretettel várunk valamennyi Fejér megyei mentős kollégát július 12-én, a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című komédiára. Reméljük, a darab könnyed lendülete, humoros szituációi kellemes kikapcsolódást nyújtanak majd a megfeszített munkatempó közepette.”

szinhazjegy_a_mentosoknek-2-154730.jpg

A Vörösmarty Színház jótékonysági akciója (Fotó/Forrás: Vörösmarty Színház)

Egyed Attila a darab szereplői nevében elmondta, hogy szerencsére tavaly októberben már volt lehetőségük pár alkalommal közönség előtt is játszani a Boeing, Boeinget-Leszállás Párizsban című előadást.: „El kell mondjam, hogy a darab eredetileg nem szerepelt a 2020/21-re tervezett repertoárban, a világjárvány azonban átszabta az igényeket:

az embereknek nevetésre van szükségük, ami ezen az előadáson garantált!”

 A darabra szóló jelképes színházjegyet Varga Lili, Ladányi Júlia, Egyed Attila és Sághy Tamás színművészek, a darab főszereplői nyújtották át Reszegi Imre vezető mentőtisztnek, aki tolmácsolta kollégái köszönetét is: „Nagyon szépen köszönjük a felajánlást! Nem titok, hogy az Országos Mentőszolgálat fennállásának legkeményebb másfél évén van túl. Azt gondolom, hogy ilyen próbatétel és ilyen igénybevétel még soha nem volt. Nagyon megtisztelő az, hogy egy ilyen előadás keretein belül egyrészt mi is köszönetet mondhatunk majd a saját bajtársainknak, másrészt talán egy kis önfeledt kikapcsolódással megfeledkezhetünk a mögöttünk álló időről, amelyet szívünk szerint mielőbb le is zárnánk.”

A Vörösmarty Színház újranyitásáról itt olvashat bővebben.

Nyári színház négy helyszínen, visszatérnek A Pál utcai fiúk is

Kapcsolódó

Nyári színház négy helyszínen, visszatérnek A Pál utcai fiúk is

Komédiák, bohózatok, visszatérő színésznő, szerelem, mámor, Grund és stand up, mert ehhez van kedvünk. Idén nyáron a Vörösmarty Színház négy helyszínen várja közönségét.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Visszatérés a Walhallába

A Covid miatti kényszerű kihagyás miatt idén végre visszatérhetett a Budapesti Wagner-napok közönsége a Müpába, ahol már az első fanfárként felcsendülő Walhalla-motívum közben sokan érezték, ismét egy különleges utazás részesei lehetnek. Beszámoló az első Ring-sorozatról és a Rienziről.
Vizuál

Nyári hangulat a Virág Judit Galériában

Egry József, Csók István, Vaszary János, Szőnyi István egy-egy műve is megidézi a kánikulát a Virág Judit Galéria legújabb kiállításán. Az idén huszonöt éves galéria új, ingyenesen megtekinthető kamaratárlatán minden egyes alkotás megvásárolható.
Plusz

Színházi időutazás az Epreskertben – Jön a Séták Hétvégéje

Kurtizánok, gyilkosok és Piszkos Fred nyomába eredhetünk, bejárhatjuk Gül Baba Türbéjét, vagy éppen az Epreskert meséit nézhetjük meg egyfelvonásos színházi előadás formájában a Séták Hétvégéjén július 1. és 3. között.
Színház

Így néz ki most a felújítás alatt álló debreceni Csokonai Színház – GALÉRIA

2020 szeptemberében megkezdődött a debreceni Csokonai Színház felújítása, és a színház valamennyi belső terét érinti. Ilyen nagymértékű átalakításra az elmúlt 30 évben nem volt példa a teátrumban, amely a tervek szerint 2023-ban nyitja meg kapuit a nézők előtt.
Klasszikus

Fiatal művészeknek szervez mesterkurzust Miranda Liu

A New Millenium Nemzetközi Akadémia (NMIA) minőségi oktatást és online tanulási lehetőségeket kínál feltörekvő kreatív művészeknek, akik egy mesterkurzus keretein belül tanulhatnak világhírű zenészektől, művészmenedzserektől és szakértőktől.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Újraértelmezett Shakespeare-drámák a nyári fesztiválokon

A Magyar Mozgókép Fesztivál „Legjobb tévésorozat” kategóriájának győztese, a drámaíró műveit feldolgozó Shakespeare/37 meghívást kapott három fesztivál programjába is, így a rövid epizódok láthatóak lesznek a Kolorádó Fesztiválon, a Bánkitó Fesztiválon és az Ördögkatlan Fesztiválon is.
Színház galéria

Így néz ki most a felújítás alatt álló debreceni Csokonai Színház – GALÉRIA

2020 szeptemberében megkezdődött a debreceni Csokonai Színház felújítása, és a színház valamennyi belső terét érinti. Ilyen nagymértékű átalakításra az elmúlt 30 évben nem volt példa a teátrumban, amely a tervek szerint 2023-ban nyitja meg kapuit a nézők előtt.
Színház hír

A Proton Színház alapító előadása is látható lesz idén nyáron

Mundruczó Kornél Frankenstein-terv rendezése mellett a Winterreise előadással is találkozhat a hazai közönség.
Színház interjú

Bebújósdi – Beszélgetés Felvidéki Judittal

Huszonkilenc év alatt harmincöt tévéfilmet, tévéjátékot, portréfilmet és dokumentumfilmet készített, de forgatott irodalmi műsorokat és sorozatokat is a Magyar Televíziónak. Rendezett színházban, majd hosszú csend következett. Felvidéki Judit, Balázs Béla-díjas filmrendező tizenhat év után újra színházban rendez, ami jó alkalom volt a beszélgetésre, és egy kis múltidézésre is.
Színház ajánló

Apor Vilmosról készített darabot Dér András

Nagyszabású történelmi ősbemutató látható a Gyulai Várszínházban július 1-jén és 2-án. A két háború közötti legendás hírű gyulai apátplébános, majd győri püspökként vértanúhalált halt Apor Vilmos életéről szóló darabot Mindenkinek mindene címmel Dér András írta a Gyulai Várszínház felkérésére, és ő is rendezi.