Színház

Az idei évadra már nem nyit ki a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház

2021.05.03. 16:35
Ajánlom
A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza a színház épületében június közepéig, azaz évad végéig már nem fog közönség előtt játszani, online folytatják a programokat, viszont a következő évadot már augusztusban elkezdik – olvasható a színház közleményében.

A döntés hátteréről az intézmény igazgatója Őze Áron által jegyzett közlemény tájékoztat:

Mindannyian vártuk, várjuk azt a bizonyos nagy nyitást, a kulturális élet – egyáltalán a világunk – újraindítását. Azt a bizonyos szabadságpontot, amikor végre egy nagy levegőt vehetünk – szabadon.

Azt a pontot várjuk, amelytől mindenkit biztonságban, egészségben, védelemben tudhatunk magunk körül. Nézőket, művészeket, munkatársakat. Nálunk, a színházban sem védett még mindenki. Várják az oltási sorukat. Itt a maszk így még kötelező használat, hogy kölcsönösen óvjuk egymást.

Ugyanakkor

a jogalkotók kimondták a nyitás lehetőségét. Ez a lehetőség jelenleg a legkomolyabb felelősség egy kulturális intézményvezető számára (is).

Nyithatnánk, pótolhatnánk az elmaradt bérletes előadásainkat a zárt térben, védettségi igazolvánnyal beengedhetnénk a közönséget, „hatósági jogosítvánnyal” ellenőrizhetnénk a nézők védettségi igazolványát. Megkérhetnénk őket, hogy tegyenek fel még maszkot, noha ez nem kötelező, és nekik sem kötelességük ezt betartani. Megkérhetnénk őket, hogy tartsanak távolságot a nézőtéren, de erre sem kötelezhetjük őket. Ők biztosan megértenék a mi szempontjainkat, mi pedig az övékét, és közösen próbálnánk ezt megoldani. Másfelől

az elmaradt gyerek- és ifjúsági előadásokat – nálunk ezekből van a legtöbb – nem tudnánk most pótolni, a szülőkkel, pedagógusokkal együtt még nagyon féltjük ezeket a korosztályokat is.

S mindjárt vége a színházi és az iskolai évadnak. Hozzátesszük még azt is: a művészek közül annak, aki nem védett, a jogszabály szerint maszkban kötelező a színpadi munkát végeznie előadásokon is.

Tényleg nagyon nyitnánk, legszívesebben minden egyes nap játszanánk. De ezzel a rendkívül komoly felelősséggel, amit jogilag is viselünk, mi most mégis úgy határoztunk – a fenntartó Dunaújvárosi Önkormányzat egyetértésével –, hogy nem nyitunk ki már az évad végéig, arra a néhány hétre. "

Őze Áron továbbá elmondta, hogy a 70. születésnapját ünneplő Dunaújváros viszont nem marad színház és kultúra nélkül, a színház a nyári szünet előtti pár hétre az online térben marad, ott készül programokkal, koncertekkel. Emellett folyamatosan zajlanak az előadások próbái, két „házi bemutatót” is tartanak májusban: Illatszertárt és a János vitéz különleges táncjátékot.

DUNAUJVAROS70-VAROSSZIVEFOTOAZILLATSZERTARSTABJAVAL-150017.jpg

Dunaújváros 70- Illatszertár című előadás stábja (Fotó/Forrás: Bartók Kamaraszínház)

Elkezdődnek a Hamlear című darab próbái– két dunaújvárosi születésű művésszel, Nagy Ervinnel és Koltai Róberttel.

A nyári időszakban országszerte vendégszerepelnek majd, kizárólag szabadtéri színházakban a Sándor Mátyással, a Toldival, a Jónás könyvével, az Utánképzés ittas vezetőknek című sikerprodukcióikkal. A Hamleart a Gyulai Várszínház Shakespeare-fesztiválján fogják játszani.

Kapcsolódva a város ÚJRANYITÁS! rendezvényeihez, már 2021 augusztusában megkezdik az új évadot Dunaújvárosban a Bartók Liget nyári programsorozattal.

"Túljutva a világjárvány okozta megpróbáltatásokon színházunk életét az újjáépítéssel indítjuk, amire már most is készülünk, és a nyarunk is erről fog szólni. A mindannyiunkat megrázó járvány és annak hatása kizökkentette a világunkat. Azt valljuk: a helyreállításában nagyobb felelősséggel kell részt vállalnia a színháznak. Most van igazán szükségük az embereknek a közösségi törődésre" - derült ki a színház közleményéből. 

Fejléckép: Bartók Kamaraszínház (forrás: Bartók Kamaraszínház)

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Jön az Üvegcipő, az Apák és fiúk, Spiró György Kádár-darabja - Évadot zárt a Katona

Kilenc bemutatóval készül a 2021/2022-es évadra a fővárosi Katona József Színház, amelynek társulata két új taggal bővül ősztől. Az idei szezon utolsó új online előadásaként a Mennyekbe vágtató prolibuszt mutatják be június 22-én.
Színház

Öt új bemutató lesz idén Gyulán

A Gyulai Várszínházban az elmúlt években láthatóan egyre nagyobb figyelmet fordítanak a saját bemutató előadásokra, még ha többnyire, szükségszerűen, más színházakkal koprodukcióban is hozzák létre azokat. Ráadásul minden évben kortárs magyar szerzők műveiből készült ősbemutatót, sőt ősbemutatókat is tartanak. Idén öt új bemutatóval várják a nézőket, és közülük három lesz ősbemutató.
Zenés színház

Figaro3 – Mozart, Rossini, Milhaud operái és a családállítás

Figaro3 címmel különleges színházi élményt ígérő produkciót mutat ben az Opera, Dömötör András rendezésében. A bemutatót június 26-án tartják az Eiffel Műhelyházban, és ezzel párhuzamosan élő közvetítés formájában az Opera Otthonra sorozatban.
Színház

Ian McKellen újra Hamletet játszik

A biztonságos távolságtartást figyelembe véve kezdik el játszani Sean Mathias rendezését június 21-én, melynek címszerepét Ian McKellen játssza.
Vizuál

Ilyen az égbolt szerte a nagyvilágban

A nyári napforduló alkalmából világszerte élő videón keresztül közvetítik az égboltot a Getty Research Center you tube csatornáján. A 24 órán át tartó különleges művészeti eseményt Yoko Ono inspirálta, magyar résztvevője az Artpool Művészetkutató Központ. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Hét új bemutatóval készül a Radnóti Színház a következő évadra

A Radnóti Miklós Színház megtartotta évadzáró társulati ülését a Tesla Labor udvarán, melyen elbúcsúztatták a járványhelyzet miatti "mostoha évadot" és nyilvánosságra hozták a 2021|2022-es szezon új premierjeit.
Színház interjú

Fekete Gábor: Nekem nem való a szabályszerű zenélés

A 2021/22-es évadban szerződik a József Attila Színházhoz. Fiatal, energikus és szemtelenül jóképű, na meg tehetséges. Előtte az élet. A kecskeméti gyökereket maga mögött hagyva, mára ízig-vérig pesti fiú, ő Fekete Gábor. (X)
Színház interjú

„Gazdag, sokhangú, színes tartalmat szeretnénk kínálni” – Beszélgetés Elek Tiborral, a Gyulai Várszínház igazgatójával

Öt új bemutatóval, tematikus hetekkel, színházi, zenei, irodalmi és gasztronómiai kalandozásokkal várja az érdeklődőket a 2021-es nyári szezonban a Gyulai Várszínház. Az idei évad előadásairól és a tematikus fesztiválokról beszélgettünk a Várszínház igazgatójával, Elek Tiborral.
Színház évadzáró

Kilenc bemutatót tervez az új évadban az Örkény Színház

Kilenc bemutatót tervez a 2021/2022-es évadban a fővárosi Örkény István Színház, ahol a jövő szezonban Bodó Viktor, Kovács D. Dániel, Tarnóczi Jakab, Ördög Tamás, Schwechtje Mihály és Kelemen Kristóf rendezését is láthatja a közönség.
Színház interjú

Bőröndbe csomagolt emlékszilánkok – Beszélgetés Orosz Ibolyával

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Ez a gyerek című előadása után Orosz Ibolyával beszélgettünk, aki nem csak játszóként, hanem díszlettervezőként is részt vett a produkcióban.