Színház

Elhunyt Urbán Erika színésznő

2021.06.08. 10:25
Ajánlom
A Vidám Színpad egyik legkedveltebb művészét, Kabos László özvegyét 71 évesen érte a halál – tudatta a Színház Online.

Urbán Erika, édesanyja, a szintén színművész Bege Margit révén a színház közelében nőtt fel. Már 18 éves korában színpadon állt, először a Veszprémi Petőfi Színházban, majd főiskolai tanulmányai alatt a Nemzeti Színházban lépett fel.

Ebben az időszakban ismerte meg Kabos Lászlót, a „Kiskabost”, akivel több mint 30 évig, a férfi 2004-ben bekövetkezett haláláig alkottak egy párt. Erika rajongásig szerette élettársát, kapcsolatukat pedig még az sem törhette ketté, hogy saját bevallása szerint a korkülönbség miatt a háta mögött lekurvázták, és a házasságkötéshez a színésznőnek át kellett volna térnie a zsidó hitre.

Ez utóbbit Kabos – tartva egy újabb holokauszttól – nem engedte. Történetüket könyvek is őrzik, a Urbán Erika két kötetet is megjelentetett Az én Kabosom és a Sors pórázán címmel.

A színésznő mind a magánéletében, mind a pályáján sikeres volt, miután 1972-ben lediplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, azonnal a Vidám Színpadhoz szerződött, ahol második otthonra lelt.

2019-ben egészsége megromlott, egy fogimplantátuma elrákosodott és életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani. Két hónapig feküdt kórházban, ám az év jót is tartogatott számára: megkapta a szeretet, béke és tolerancia elkötelezett híveinek járó Emberi Hang Életműdíjat. A műtétet követően haláláig visszavonultan élt.

Fejléckép forrása: Urbán Erika / Facebook

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Jön az Üvegcipő, az Apák és fiúk, Spiró György Kádár-darabja - Évadot zárt a Katona

Kilenc bemutatóval készül a 2021/2022-es évadra a fővárosi Katona József Színház, amelynek társulata két új taggal bővül ősztől. Az idei szezon utolsó új online előadásaként a Mennyekbe vágtató prolibuszt mutatják be június 22-én.
Klasszikus

"Gyógyuljunk a zene erejével!” - Évadot hirdetett a Nemzeti Filharmonikusok

A Nemzeti Filharmonikusok "Vidd tovább a dallamot!" szlogennel hirdette meg a 2021/2022-es évadot, melyben megtalálható hét színes műsort kínáló bérlet, egy régóta sikeres, közkedvelt beavató koncertsorozat és több izgalmasnak ígérkező bérleten kívüli hangverseny is.
Színház

Hét új bemutatóval készül a Radnóti Színház a következő évadra

A Radnóti Miklós Színház megtartotta évadzáró társulati ülését a Tesla Labor udvarán, melyen elbúcsúztatták a járványhelyzet miatti "mostoha évadot" és nyilvánosságra hozták a 2021|2022-es szezon új premierjeit.
Színház

Öt új bemutató lesz idén Gyulán

A Gyulai Várszínházban az elmúlt években láthatóan egyre nagyobb figyelmet fordítanak a saját bemutató előadásokra, még ha többnyire, szükségszerűen, más színházakkal koprodukcióban is hozzák létre azokat. Ráadásul minden évben kortárs magyar szerzők műveiből készült ősbemutatót, sőt ősbemutatókat is tartanak. Idén öt új bemutatóval várják a nézőket, és közülük három lesz ősbemutató.
Színház

Kilenc bemutatót tervez az új évadban az Örkény Színház

Kilenc bemutatót tervez a 2021/2022-es évadban a fővárosi Örkény István Színház, ahol a jövő szezonban Bodó Viktor, Kovács D. Dániel, Tarnóczi Jakab, Ördög Tamás, Schwechtje Mihály és Kelemen Kristóf rendezését is láthatja a közönség.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Kőszeg színre viszi a nyarat – premierrel ünnepli jubileumi évadát a Kőszegi Várszínház

Többszörösen jubilál 2021-ben a Kőszegi Várszínház: a 40. évadára készülő intézmény igazgatója, Pócza Zoltán és művészeti titkára, Gelencsér Ildikó negyed évszázada dolgoznak a teátrumnál, míg Bakos Zoltán kulturális szervező és műszaki vezető két évtizede kezdte meg itt a munkát. A jeles évfordulókat változatos programokkal és ősbemutatóval ünnepi a várszínház.
Színház ajánló

Kerekes Évával és Mucsi Zoltánnal készül a Szkéné új előadása

„Mindenki egyedül hal meg” – hangzik el a Szkéné Színház és az Ördögkatlan közös produkciójában, az Elemben. A Háy János novellájából készült előadás két idős ember hétköznapjain keresztül beszél az elmúlásról, illetve arról, hogy miként élheti le az ember jól az élete utolsó harmadát.
Színház ajánló

Hét új bemutatóval készül a Radnóti Színház a következő évadra

A Radnóti Miklós Színház megtartotta évadzáró társulati ülését a Tesla Labor udvarán, melyen elbúcsúztatták a járványhelyzet miatti "mostoha évadot" és nyilvánosságra hozták a 2021|2022-es szezon új premierjeit.
Színház interjú

Fekete Gábor: Nekem nem való a szabályszerű zenélés

A 2021/22-es évadban szerződik a József Attila Színházhoz. Fiatal, energikus és szemtelenül jóképű, na meg tehetséges. Előtte az élet. A kecskeméti gyökereket maga mögött hagyva, mára ízig-vérig pesti fiú, ő Fekete Gábor. (X)
Színház interjú

„Gazdag, sokhangú, színes tartalmat szeretnénk kínálni” – Beszélgetés Elek Tiborral, a Gyulai Várszínház igazgatójával

Öt új bemutatóval, tematikus hetekkel, színházi, zenei, irodalmi és gasztronómiai kalandozásokkal várja az érdeklődőket a 2021-es nyári szezonban a Gyulai Várszínház. Az idei évad előadásairól és a tematikus fesztiválokról beszélgettünk a Várszínház igazgatójával, Elek Tiborral.