Színház

FRISS – Fiatal tehetségek a Szentendrei Teátrum színpadán

2019.06.22. 14:40
Ajánlom
A Szentendrei Teátrum 1969-ben fiatal színihallgatók ötlete nyomán jött létre és azóta is épít a fiatal, feltörekvő tehetségekre.

A Teátrum legjobb korszakaiban végzős rendezőhallgatók vizsgaelőadásai, frissen végzett fiatal színészek alakításai és fiatal írók darabjainak ősbemutatói sorjáztak a programban. Szentendre sokáig adott helyt a művészeti egyetemek és főiskolák nyári találkozóinak, ahol a képzőművészetek, a zene, tánc és a színház fiatal alkotói, előadói nyerhettek értékes tapasztalatokat a közös munkából, s mutathatták meg e közös munka eredményeit Szentendre művészetre éhes közönségének.

Erre a hagyományra alapozva, ezt újragondolva indította el a Szentendrei Teátrum 2017-ben új programsorozatát FRISS címmel. A három éve indított előadás-sorozattal a közönség frissre fogékony rétegeit, a gimnazista és egyetemista diákokat, a fiatal felnőtteket kívánták elérni. A Dunaparti Művelődési Ház udvarán 60-100 fő előtt kezdték meg kísérleti programunkat művészeti egyetemek vizsgaelőadásaival és friss, fiatal formációk produkcióival, de

már az első évben látszott, hogy a kicsinyke terek előbb-utóbb szűkösnek bizonyulnak majd a „frissre éhes” nézők számára.

_MG_3229-143706.jpg

Gubik Petra (Fotó/Forrás: Szentendrei Teátrum)

A nézők mellett véleményformáló színházi szakemberek is pozitívan nyilatkoztak az összeállított műsorról, kedvező visszhang és erőteljes figyelem övezte a program egészét, ami jó alapot nyújtott a művészeti egyetemekkel folytatandó további együttműködéshez.

Idén, a jubileumi 50. évadban  hat produkcióval, három bemutatóval – köztük két ősbemutatóval –, egyetemi vizsgaelőadássokkal, frissen bemutatott darabokkal várják a nézőket mindhárom szentendrei játszóhelyükön.

Gubik Petra – az évad háziasszonya – lesz a szereplője annak a különleges mono-musicelnek, amelynek ősbemutatóját Szokol Judit, az SZFE frissen végzett rendezőhallgatója állítja színpadra. A hentes lánya című zenés monodráma egy fiatal nő vallomása felnőtté válásról, önismeretről, szerelemről. Nyitrai László zenéjén és Máthé Zsolt szövegkönyvén keresztül ismerhetjük meg Nórát, aki a rózsaszín felhőkből rémálomba csöppen: az eljegyzésén nem megy rá a gyűrű, így magára marad. Ezért elhatározza, hogy gyökeresen megváltoztatja életét. Tökéletes szeretne lenni, de azonnal, és ezért bármire képes.

Balázs Ágnes Petőfi-játék címmel írt zenés bátorságpróbájának ősbemutatójára augusztus elején kerül sor. A street workout pályán játszódó történet során fiatal csapat próbálja megfejteni a szenvedély, a forradalmi mámor, a politikai intrikák, csalódás és üldöztetés, sírig tartó szerelem és önfeláldozás indítékait és mozgatórugóit Petőfi Sándor utolsó három évének eseményein keresztül. A fiatalosan lendületes zenés darabot Gáspár András rendezi.

4-143709.jpg

Liliom (Fotó/Forrás: Szentendrei Teátrum)

Molnár Ferenc Liliom című klasszikusa a huszadik század egyik legszebb és legfájdalmasabb története. Liliom öntörvényű művész akinek szerelméért vagy vállalnia kell az önfeladással járó polgári létet, vagy szembe kell néznie a nyomorral. Molnár alcíme szerint: egy csirkefogó élete és halála, külvárosi legenda hét képben. A legendát a Szentendrei Teátrum, a SZFE és a Bartók Kamaraszínház együttműködésében Szokol Judit állítja színpadra.

Rögtön a bemutató után egy héttel Szentendrén vendégeskedik a Sztalker Csoport, hogy megmutassa idei friss produkcióját. Vecsei H. Miklós új fordításban állítja színpadra ifj. Vidnyánszki Attila Shakespeare Víszkereszt, vagy igazából mindegy című vígjátékát. Shakespeare Vízkeresztjében minden megvan amire a színész és a néző vágyik: játék, szerelem, álom, küzdelem, félelem, rettegés, kétségbeesett harc a magány ellen, remény a szerelemért, az őrületért, az egyetlen igazságért, hogy igen, létezik és van és uralkodik és lehet hinni benne, ha nem is hinni inkább csak kutatni.

Szettepve_fotoTakacsAttila4-143711.jpg

Széttépve (Fotó/Forrás: Takács Attila / Szentendrei Teátrum)

További két vendégelőadás is szerepel a programban: a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti kar III. évfolyamának vizsgaelőadása, Hamvas Béla: Ördöngösök című művének színpadi adaptációja, valamint Szabó Kimmel Tamás Széttépve című koncertszínháza. Szabó Kimmel Tamás zenés szembenézése az addikció témáját, a függőség buktatóit, a Hamvas előadás pedig a fejlődésre való képességünk kérdéseit vizsgálja az irónia friss szemüvegén keresztül.

További információ és jegyvásárlás ide kattintva>>>

Operagála köszönti az 50 éves Szentendrei Teátrumot

Kapcsolódó

Operagála köszönti az 50 éves Szentendrei Teátrumot

Öt saját bemutatót és számos előadást kínál új évadában a Szentendrei Teátrum, amely idén ünnepli ötvenéves fennállását. A születésnapi operagálát Szentendre főterén rendezik meg, az évad háziasszonya Gubik Petra.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Ingyenes nyáresti koncertek és ZeneKert – megnyitott a Magyar Zene Háza Szabadtéri színpada

Egész nyáron ingyenes szabadtéri koncertekkel és egy új kerthelyiséggel, a ZeneKerttel várja a látogatókat a Magyar Zene Háza. A szabadtéri színpad feltörekvő tehetségek és izgalmas zenei kísérletek számára ad lehetőséget koncertezésre, számos jól ismert zenész és formáció mellett.
Könyv

Ádám tragédiája a 20. században – Závada Pál a Lírástudók vendége

Grisnik Petra első vendége Závada Pál, aki a Lírástudók podcastban színházról, a 20. századi történelem iránti vonzalmáról, Madách és a teremtéstörténet inspiráló erejéről beszélt.
Klasszikus

Eötvös Péter és Mihail Pletnyov is vezényli jövőre a Concerto Budapestet

Meghirdette 2022/23-as évadát a Concerto Budapest, a zenekarhoz első vendégkarmesterként Eötvös Péter, míg rezidens művészként Mihail Pletnyov csatlakozik.
Klasszikus

A legtehetségesebb ifjú muzsikusokat keresi a Budapesti Fesztiválzenekar

A zenekar tehetségkutató és -ösztönző programot indított annak érdekében, hogy a jövőben is a legnagyszerűbb muzsikusok foglalhassanak helyet köreikben.
Klasszikus

„Az elhivatottság volt Kocsis Zoltán életének középpontja” – beszélgetés Dr. Vigh Andreával

Idén másodszorra kerül sor A magyar klasszikus zene napjára, a Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok közös szervezésében megvalósuló koncertsorozatra, mely Kocsis Zoltán emléke előtt is tiszteleg. Az eseményről a Zeneakadémia rektorával, Dr. Vigh Andreával beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Az Adáshiba a Játékszínben

„Történik napjainkban, sajnos” – írta Szakonyi Károly műve elejére 1970-ben, és amire utal, 2022-ben is igaz. Sőt nemhogy eljárt volna az idő az alaptéma fölött, a darab ma még döbbenetesebben ábrázolja a média és az ember viszonyát.
Színház ajánló

Vacsoraszínház a krimik szerelmeseinek – Poirot az Orfeumban

Május 28-án mutatja be legújabb vacsoraszínházi előadását az Orfeum, a közönség talányos bűnügyi történeteket kísérhet figyelemmel, miközben Hercule Poirot alakja mellett a gasztronómia is Belgiumot idézi.
Színház ajánló

„A fiatalokba kell kapaszkodnunk” – 15. alkalommal rendezik meg az Ördögkatlan Fesztivált

A jubileumi összművészeti fesztivált augusztus 2. és 6. között rendezik meg, hagyományosan öt helyszínen, változatos programokkal.
Színház gyász

Elhunyt Kocsis Antal színművész

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagját életének 83. évében érte a halál – tudatta a teátrum.
Színház hír

Az Elmaradt Előadások Bajnokát keresi az Örkény Színház

A koronavírus-járvány idején a többi színházhoz hasonlóan az Örkény Színház is kénytelen volt több előadását lemondani vagy elhalasztani. Most azokat a nézőket keresik, akik jegyet váltottak az elmaradt produkciókra.