Színház

Megszólaltak a Molnár örökösök a letiltott előadás ügyében

2019.09.07. 12:00
Ajánlom
Bízunk benne, hogy ez egyszeri, elszigetelt esemény marad – írja Molnár Ferenc Európában élő jogutódainak nevében a jogokat kezelő Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Mohácsi testvérek a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházba tervezett szeptember 7-i Delila bemutatója elmaradt, hiszen a Molnár-örökösökkel folytatott vita zsákutcába futott. A letiltott darabot a társulat üres nézőtér előtt saját örömére adhatta csak elő. 

Molnár Ferenc örökösei letiltottak egy kész előadást a Móricz Színházban

Kapcsolódó

Molnár Ferenc örökösei letiltottak egy kész előadást a Móricz Színházban

A nyíregyházi színház közleményben tudatta, hogy nem tudtak megegyezni a Mohácsi testvérekkel készülő darabbal kapcsolatban az örökösökkel, így a Delila bemutatója elmarad.

Kisemmizve, letaglózva állunk

- írta közleményében a színház. 

A hírrel kapcsolatban megkerestük Molnár Ferenc örököseit is, akik közleményben reagáltak. Az írást változatlan formában közöljük.

A Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség nyilatkozata Molnár Ferenc Európában élő jogutódainak
nevében:

Molnár Ferenc műveit 115 éve játsszák töretlen sikerrel Magyarországon, és vitathatatlanul ő a legismertebb magyar színpadi szerző a világban. Itthon csak az elmúlt öt évben 54 színház 21 írását tűzte műsorra és játszotta folyamatos sikerrel. Kivételes öröm a család és az ügynökség számára a hazai színházi szakma és a közönség állandó érdeklődése a művek színrevitele iránt, és minden, a szerzőt és a művek eredeti szellemiségét tiszteletben tartó előadást engedélyezünk és a jövőben is engedélyezni fogunk.

Molnár Ferenc szerzői jogainak törvényes örököseiként minden esetben élni kívánunk azon jogunkkal, hogy a védelmi időn belül a szerző eredeti szövegeit átírni, azokba beleírni kizárólag előzetes engedélyünkkel lehetséges. Mint azt a Móricz Zsigmond Színház az index.hu-nak megírta, a velük való egyeztetések során a kezdetektől következetesen kitartottunk a kétoldalú megállapodásunkban is rögzített álláspontunk mellett, ez korábban, más előadások kapcsán nem okozott problémát. Bízunk benne, hogy a jóváhagyási folyamat, ahogy általában mindig, a továbbiakban is gördülékenyen és gyorsan zajlik, és ez az eset egy egyszeri, elszigetelt esemény marad.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Horgas Eszter: „Prés alatt vagyunk mindannyian”

Csak ülünk és teázunk. Két különböző lakásban, a monitor két oldalán. Hiába, az ember olyan könnyen megszokja a személyes találkozások luxusát. Interjú karantén idején – a gépeken keresztül – Horgas Eszter fuvolaművésszel.
Színház

Így mennek tovább a budapesti színházak - itt a megállapodás és néhány vélemény

Hosszú hetek egyeztetései után ma megállapodott a kormány és a Fővárosi Önkormányzat a színházak működtetéséről.
Vizuál

A világ leghíresebb angyalai csak mellékszereplők Raffaello Sixtusi Madonnáján

A két kis kerub nagy karriert futott be, ahhoz képest, hogy épp csak ráfértek az 1512-ben festett műre. Alakjukhoz több anekdota is fűződik, festőjük ma 500 éve hunyt el.
Könyv

Gergely Ágnes: „Egyszer csak újra eszméletéhez tér a világ”

A napokban jelentették be: a Tiszatáj folyóirat 2019-es díját Gergely Ágnesnek ítélték oda. A 87 éves Kossuth-díjas költőt, írót, műfordítót Karácsony Ágnes hívta föl telefonon.
Klasszikus

Ez az időszak próbatétel, nem büntetés

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás nagycsaládi körben töltik az önkéntes izoláció idejét: fiuk, Gáspár oktatóvideókat készít, ők Leclair-műveket tanulnak. Ez az időszak próbatétel és kihívás, mondják.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Összefogás gálát kezdeményez a Szabad Tér Színház

Benkő Nóra, a Szabad Tér Színház igazgatója a Fidelio.hu-nak elmondta: „Összefogás gálát” szerveznek a nyár második felére, s erről már számos színházvezetővel, többek között Mácsai Pállal, Máté Gáborral is egyeztetett, akik támogatják ezt a jótékonysági kezdeményezést a nehéz helyzetbe került előadóművészek megsegítésére. Benkő Nóra szerint közös a krízis, közösen kell abból kijutni.
Színház videó

Éteri olvasópróbát tartott a Rózsavölgyi Szalon új bemutatójához

Az online térben tartották meg kedden az Idegenek a vonaton című előadás olvasópróbáját a Rózsavölgyi Szalon művészei, akik abban bíznak, a nyár folyamán sor kerülhet a bemutatóra.
Színház hír

Görög László a Gábor Miklós-díj idei kitüntetettje

A legjobb Shakespeare-alakításért járó elismerést idén Görög Lászlónak ítélték oda Shylock megformálásáért a Miskolci Nemzeti Színház A velencei kalmár című előadásában.
Színház hír

Rendkívüli egyszeri szociális segély előadóművészeknek

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) rendkívüli egyszeri szociális segélyt kíván juttatni azoknak a színművészeknek, akik az EJI által meghirdetett COVID19 segélyezésből bármely ok miatt nem részesülhettek.
Színház hír

Így mennek tovább a budapesti színházak - itt a megállapodás és néhány vélemény

Hosszú hetek egyeztetései után ma megállapodott a kormány és a Fővárosi Önkormányzat a színházak működtetéséről.