Színház

Négyen pályáznak a Győri Nemzeti Színház élére

2021.02.12. 09:45
Ajánlom
Decemberben Győr polgármestere pályázatot írt ki a Győri Nemzeti Színház igazgatói posztjára, a február 4-i határidőig négyen jelentkeztek, a benyújtott dokumentumok érvényességét még formailag ellenőrzik – számolt be a Kisalföld.

A jelenlegi igazgató, Forgács Péter mellett Bakos-Kiss Gábor, a Nemzeti Színház színésze, Markó Róbert, a Vaskakas Bábszínház művészeti vezetője, valamint Sándor János, színházi tapasztalatokkal bíró építész pályázik a posztra.

A döntésnél előnyt élvez majd az a jelölt, akinek van művészeti intézményben szerzett vezetői gyakorlata, angol vagy német nyelvvizsgája, illetve jogász- vagy közgazdász képzettsége. Emellett a kiírás kitér arra is, hogy

a teátrum leendő igazgatójának ismernie kell a város kulturális életét, nemzetközi kapcsolatrendszerrel és menedzsmentszemlélettel kell rendelkeznie.

Győr önkormányzata az EMMI-vel kötött megállapodás szerint a szakmai bizottság által javasolt személyt fogja támogatni, erről legkésőbb március 4-ig egy bizottsági ülés keretében döntés születik.

Az igazgatói pályázatok még nem nyilvánosak, azonban a Kisalföld megkereste a jelölteket, így annyi már tudható, hogy Bakos-Kiss Gábor klasszikus zenés népszínházi alapokon nyugvó teátrumot képzel el, Forgács Péter a járvány előtt megkezdett munkát szeretné folytatni, Markó Róbert a közönséget előtérbe helyezve egy Győr kulturális életében aktívan részt vevő színházban gondolkodik, míg Sándor János a nyitottságra helyezi a hangsúlyt.

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

„Esterházy Péter túl fogja élni a könyveket” - Kemény István köszöntője az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár megnyitóján

Az Evangélikus Országos Gyűjtemény legújabb ékessége, a mintegy 12 ezer kötetet számláló új könyvtár január 24-től látogatható előzetes regisztráció után. Az avató ünnepségen személyes hangú beszédet mondott Kemény István író is, aki elsőként a Fidelio olvasóival osztotta meg írását.
Klasszikus

Otthon a zenében – Ismerd meg Borsos Kata hegedűművésznőt!

Ki gondolná, hogy a finom vonású, fiatal hegedűművésznő idejét a doktori képzés és három gyermek tölti ki? A Zeneakadémia fiatal tehetségeit bemutató portrésorozatunk első részében Borsos Katával ismerkedhet meg a közönség, akinek DLA zárókoncertjére január 25-én kerül sor a Solti Teremben.
Színház

Színészek kampányolnak a választás tisztaságáért

Az Unhack Democracy kezdeményezésére több színész is csatlakozott a választások tisztaságát elősegítő kampányhoz – írja a 444.
Színház

Csalók és megcsaltak játszmája

Életünk illúziókra épül: próbáljuk a jó oldalunkat mutatni az emberek előtt, sikeresnek látszani, szépnek, okosnak és gazdagnak tűnni. Néhány embernek mindez valóban sikerül, mások egy hamis valóság mögé bújva élik mindennapjaikat. „Korunk cégvezetője”, Háy János darabjának főszereplője is ilyen. A legjobbat akarja, és minél többet markol, annál jobban szétesik az addig megszokott világa.
Zenés színház

A rokokó erotikája – Veszedelmes viszonyok a Budapesti Operettszínházban

Ősbemutatóra készül január 28-án és 29-én a Budapesti Operettszínház: a Choderlos de Laclos regénye nyomán készülő Veszedelmes viszonyok Kovács Adrián zenéjével és Kiss Csaba rendezésében kerül színre.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

Csalók és megcsaltak játszmája

Életünk illúziókra épül: próbáljuk a jó oldalunkat mutatni az emberek előtt, sikeresnek látszani, szépnek, okosnak és gazdagnak tűnni. Néhány embernek mindez valóban sikerül, mások egy hamis valóság mögé bújva élik mindennapjaikat. „Korunk cégvezetője”, Háy János darabjának főszereplője is ilyen. A legjobbat akarja, és minél többet markol, annál jobban szétesik az addig megszokott világa.
Színház videó

Színészek kampányolnak a választás tisztaságáért

Az Unhack Democracy kezdeményezésére több színész is csatlakozott a választások tisztaságát elősegítő kampányhoz – írja a 444.
Színház ajánló

Átkosan buja színmű a Bartók Színházban

Január 22-én mutatja be a dunaújvárosi Bartók Színház Frank Wedekind gyermektragédiáját, A tavasz ébredését, melyből Szász Hanna és Ivanics Tamás készített új színpadi adaptációt.
Színház hír

Új elnökséget választott a Színházi Kritikusok Céhe

Puskás Panni és Kovács Bálint társelnökségével folytatják a működést, az új vezetők mandátuma 2025-ig szól.
Színház kritika

Nincs lezárva – kritika Az ember tragédiája 2.0-ról

Ilyet még nem láttunk. Éva a Titanic első tisztjével, Ádám a nagyváradi gettóban, Lucifer a spanyol kommunista párt főtitkáraként. Aztán mindhárman fennakadnak egy csendes-óceáni szemétszigeten. Négy kortárs író variációja Az ember tragédiájára.