Színház

Ők kapták idén a Junior Príma Díjakat a színház- és filmművészet kategóriában

2020.09.23. 11:10
Ajánlom
Hat fiatal művész vehette át a Junior Prima Díjat a színház- és filmművészet kategóriában szeptember 22-én, a Haris Parkban. Az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója nyújtotta át a 62 jelölt közül kiválasztott fiatal tehetségeknek.

A Takarékbank felkérésére színházak, szakmai és érdekképviseleti szervezetek idén 62 jelöltet állítottak. Közülük választotta ki az öttagú szakmai zsűri – Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja, Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója, Máté Gábor színész-rendező, a Katona József Színház igazgatója, Orlai Tibor színházi producer, filmügyi kormánybiztos és Rudolf Péter színész, a Vígszínház igazgatója – azt a hat fiatal tehetséget, akik elnyerték a „legjobb a legjobbak közt” címet.

Az idei díjazottak:

Kelemen Kristóf író, dramaturg, rendező;

Kis Hajni filmrendező;

Pallag Márton színművész;

Sodró Eliza színművész;

Szenteczki Zita rendező;

Waskovics Andrea színművész.

„Nem könnyű ez a szakma, mostanában pedig még nehezebb. Egy láthatatlan ellenség miatt bezárkóztunk, de sok fiatal művész a modern technika vívmányait felhasználva visszacsempészte az életünkbe a kultúrát. Az online jelenlétnek azonban megvannak a maga korlátai: a közönség és a művészek közötti láthatatlan interakciókat az internet nem tudja pótolni.

A színház- és filmművészet még átmenetileg sem létezhet közönség nélkül, a »színházcsinálóknak« állandó, szoros kapcsolatot kell ápolniuk a publikummal”

– mondta az ünnepségen Vida József. Hozzátette: „évtizedek óta támogatjuk a tehetséges fiatalokat, de erre a támogatásra most nagyobb szükség van, mint eddig bármikor.”

A Prima Primissima életre hívói 2007-ben döntöttek úgy, hogy önálló díjjal jutalmazzák azokat a fiatal, harminc év alatti tehetségeket, akik korosztályukon belül a jók között is a legjobbak. A Junior Prima Díjnak öt társalapítója van, mindegyikük egy-egy önálló kategória mecénási feladatait vállalta fel. A Magyar Fejlesztési Bank a tudomány, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. a zene, a Docler Holding Kft. a népművészet, a KAVOSZ Zrt. a sajtó, a Takarék Csoport pedig a színház- és filmművészet terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja.

Idén tizenharmadik alkalommal adták át a Junior Prima Díjat színház- és filmművészet kategóriában, az idei jutalmazottakkal együtt már 95 fiatal magyar tehetség kapta meg az elismerést.

Fejléckép: Kelemen Kristóf és Sodró Eliza (forrás: Radnóti Színház / Ambrus László)

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

„Az igazi beszélgetés az, amiben az igazság megmutatja magát” – Feldmár András 80 éves

Úgy véli, szabadságra vagyunk ítélve, és ez nehéz dolog. Hiszen ez nem a saját szabadságunkat jelenti, hanem elsősorban az élet szabadságát. És ha bántanak, akkor szabad arrébb menni. Sőt, kell. Születésnapját ünnepli a Kanadában élő pszichoterapeuta és gondolkodó, Feldmár András.
Vizuál

Beintett a teknős a fotósnak, díjat ért

Átadták az idei Comedy Wildlife Photography díjakat, ami immár hat éve díjazza az év legviccesebb természetfotóit. A rangos megmérettetésre ebben az évben 44 döntős kép közül választották ki a legjobbakat.
Klasszikus

Kórházba került Rost Andrea

„Szeretettel és együttérzéssel gondolok minden embertársamra, aki a fertőzéssel küzd!” – írta Facebook oldalán Rost Andrea, akit a bejegyzés tanúsága szerint néhány napja a Szent László Kórházban kezelnek koronavírussal.
Színház

Vidnyánszky Attila koronavírusos

Erről a Nemzeti Színház közleményben tájékoztatta a sajtót.
Színház

Vidnyánszky szerint a baloldali pártok kampányindítója volt az október 23-i tüntetés

Az SZFE autonómiájának ügye is napirendre került az Európai Parlament kedd délelőtti ülésén, amelyen az egyetem részéről Upor László, a korábbi megbízott rektor és Milovits Hanna, a hallgatók képviselője, a kormány részéről pedig György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára volt jelen az online térben. Vidnyánszky Attila, a kuratórium elnöke is megfogalmazta az álláspontját, igaz, ő egy technikai probléma miatt csak később tudott bekapcsolódni a beszélgetésbe.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház interjú

„Mi is féltjük a jövőnket, pont ezért állunk ki a jogainkért” – Beszélgetés L. Nagy Attilával

Szentendrén augusztusban, a Függöny című ősbemutatóban láttuk, Racine szerepében. L. Nagy Attila, az SZFE bábosztályának hallgatója az utóbbi időszakban nemcsak színházi színpadokon, de társadalmi színtereken is megmutatkozott. Szeptember 1-jén ő olvasta fel az SZFE diákjainak az intézmény autonómiáját követelő levelét az egyetem előtt.
Színház interjú

Kellékes a kulissza két oldalán – Beszélgetés Szucskó Noémivel

Hol ér véget a díszlet és kezdődik a kellék? Hogyan készültek a Naplemente előtt vacsorájához az ételek vagy az Amadeus süti-költeményei? A József Attila Színház Kelléktárának vezetője, Szucskó Noémi avatott be a kulisszatitkokba.
Színház ajánló

Bicska Maxi Szentendrén

Bertolt Brecht-Kurt Weill Koldusoperája november 7-én a Szentendrei Teátrum műsorán! Bicska Maxi szerepében Brasch Bence, a Vígszínház kiváló színésze.
Színház szfe

Fellebbezett az SZFE polgársága – másodfokon folytatódhat a sztrájkolók ügye

Október 28-án az SZFE Sztrájkbizottsága fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre a bíróság azon ítélete ellen, miszerint a dolgozók sztrájkja jogszerűtlen. Emellett kiegészítették a sztrájkköveteléseiket is, ezúttal Magyarország Kormányához intézve, és kérik a modellváltás teljes visszafordítását.
Színház hír

Új színt kap Az ember tragédiája

Vajon hogy folytatódna Madách drámája, Ádám és Éva története? Tette fel a kérdést négy drámaíró, és Szikora János vezetésével nekiláttak, hogy megalkossák Az ember tragédiájának folytatását, ami a 20. század legjelentősebb eseményei mentén beszél a jelenünkről.