Színház

Pénteken kezdődik a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválja

2022.06.22. 12:10
Ajánlom
Június 24. és július 2. között rendezik meg a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválját, amelyen a versenyprogram előadásait idén is egy öttagú zsűri értékeli majd, a hagyományok szerint. A zsűriben két színész, két rendező és egy költő-drámaíró foglal helyet. A versenyprogramok végeztével ők ítélik oda a fesztiváldíjakat. A fesztiválon látható versenyelőadásokból szemezgettünk, amelyeket kísér egy-egy videóinterjú is.

A 2022-es év zsűritagjai Csuja László rendező, Hajdu Imelda színművész, a debreceni Csokonai Színház tagja, Herczeg T. Tamás színész, rendező, Török Viola rendező, a marosvásárhelyi Spectrum Színház művészeti vezetője és Zalán Tibor költő, író, drámaíró. A versenyprogramot Balogh Tibor művészeti vezető válogatta és állította össze.

Balogh Tiborral és Hajdu Imelda a fesztiválról beszélgetett:

Díszvendég: Zentai Magyar Kamaraszínház

Tamási Áron halála 55. évfordulója alkalmából a Soproni Petőfi Színházzal színre vitték az Ördögölő Józsiás című tündérjátékát Szarka Gyula fülbemászó zenéjével, Pataki András rendezésében. A produkció igazi családi élmény lesz. Goldoni: A fogadósnő című vígjátékot Mészáros Tibor rendezte, Mirandolinát Székely Bea játssza, aki Alessandro Baricco: Novecento című monodrámájával is bemutatkozik.

Székely Bea színésznő és Mészáros Tibor rendező:

Molnár Ferenc – Kellér Dezső – Zerkovitz Béla: A doktor úr | Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat

Keresztes Attila rendezésében megbolondította a darabot, helyesebben mondva annak Kellér–Zerkovitz-féle változatát, leporolta a vicceket, kifordította a világát, mindezt úgy, hogy annak lipótvárosi bája alig vesztett fényéből. A karikírozó játékmód mellett a rendezői koncepció része a horror-tematika. Három felvonás hosszú idő, de szinte elröppen: a zenei betétek csontra vannak húzva, nem pazarolják a néző drága perceit, ellentétben a hátsó falnál elhelyezett órával, mely villámgyors mutatójával legalább egy hónapnyit jár. Molnár Ferenc idén 120 éves eredeti vígjátéka Kellér Dezső 1947-es frissítése óta aligha frissült nagyobbat, mint Keresztes Attila jelen rendezésében. Puzsér néhai becsületszavára mondom: ezt az előadást látni kell! – Részletek Rosznáky Varga Emma kritikájából.

Keresztes Attila rendező, művészeti igazgató:

Könnyed esti vígjátékok

Fontos a szervezőknek, hogy a versenyprogramon kívül könnyű vígjátékokat is élvezhessen fesztiválközönség: ilyen lesz többek között az Orlai Produkció Balkon kilátással című komédiája, amelyben A Jóbarátok egyik írója rengeteg humorral mutatja be az emberi játszmák változatos és hol vérre menő, hol röhejes természetrajzát, vagy a Tanulmány a nőkről című vígjáték, tele örökzöld dalamokkal, illetve az Omega musical-je, a Gyöngyhajú lány balladája.

A kisvárdai születésű Nagy Sándor, az örök közönségkedvenc idén két alkalommal is színpadra lép Kisvárdán: június 29-én a Játékszín Teljesen idegenek című előadásában, majd július 2-án, a zárónapon, Peller Anna és Vágó Bernadett társaságában, egy zenés talk-show keretében, az Egynyári Kalandban.

A szintén Kisvárdáról származó Gubik Petrát idén az örökzöld slágerekkel teli Tanulmány a nőkről című könnyed, nyári előadásban láthatjuk

Workshopok

A középiskolások által minden évben várt workshopot ezúttal Balázs Zoltán színész-rendező vezeti, Aranybogár-módszeréről reméljük, nemsokára mi is többet tudhatunk. A kritikusjelöltek workshopján pedig a színházi kulisszatitkokba avatják be szakemberek a fiatalokat. Természetesen ismét készülnek előadásokkal a határon túli színészhallgatók is.

Visky András drámaíró, dramaturg chicagói felkérésre íródott darabjáról mesél, amit a hallgatói program keretében, június 24-én láthatunk: A test történetei | CSAK! – Csengeri Alkotó Közösség.

Kisvárda

És hogy miért jó nyáron Kisvárdára jönni azon kívül, hogy a legkiválóbb határon túli előadásokat nézheted meg 9 nap alatt, egy helyen? Mert itt van a legnagyobb, 14 pályás csúszdapark, a strandon a legnagyobb mozi, az Aquacinema. Mert kibiciklizhetsz a családdal a 7 kilométerre található Bucka-lakokhoz, horgászhattok, vagy evezhettek is ott egy jót. Ellátogathatsz a nagy becsben tartott ortodox kegyhelyre, Máriapócsra, átmehettek a nyíregyházi SOSTO ZOO-ba, ahol Európa legnagyobb állatállományával ismerkedhettek meg. Mert a fesztivál után hazafelé felfedezheted a Világörökség részévé vált Hercegkút borospincéit, vagy kalandozhatsz a Zemplénben, és csúszhatsz egyet Magyarország leghosszabb drótkötélpályáján.

Teljes műsor, egyéb információk az alábbi oldalon olvashatók!

Kövessék a fesztivál Facebook oldalát is, ahol részletesen is olvashatnak a programokról, a szervezés menetéről és bepillantást nyerhet a közönség a kulisszák mögé is.

Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Kisvárda város Önkormányzata

Médiatámogatók: Friss FM Rádió, Kisvárda

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Jelenet a Káoszból (forrás: Kisvárdai Várszínház)

Kisvárdai Várszínház

A Kisvárdai Várszínház, hazánk északkeleti „színházi végvára” több mint negyven éves múltra tekint vissza.

Szabadtéri színházi programjaikat júniustól augusztus végéig tartják, több helyszínen. Ilyenkor izgalmas produkciók egész sora várja a közönséget a legkülönfélébb műfaji kínálattal, hazai és határon túli határon túli színházakkal, visszatérő kedvenc társulatokkal, népszerű színművészekkel.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Pénteken kezdődik a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválja

Június 24. és július 2. között rendezik meg a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválját, amelyen a versenyprogram előadásait idén is egy öttagú zsűri értékeli majd, a hagyományok szerint. A zsűriben két színész, két rendező és egy költő-drámaíró foglal helyet. A versenyprogramok végeztével ők ítélik oda a fesztiváldíjakat. A fesztiválon látható versenyelőadásokból szemezgettünk, amelyeket kísér egy-egy videóinterjú is.
Vizuál

Bereményi Géza belemegy a játékba

Élvezetes, szerethető és szívet melengető portréfilm lett a Bereményi kalapja, amelyet elsősorban az irónia hat át, mintsem a túlzott komolyság és drámaiság. Mindazonáltal szép, őszinte pillanatoknak is szemtanúi lehetünk a napjaink egyik legnagyobb alkotójáról szóló filmben.
Vizuál

10+1 kihagyhatatlan program a Múzeumok Éjszakáján

Tárlatvezetések, komoly- és könnyűzenei koncertek, filmvetítések, táncelőadások, kézműves foglalkozások és még táncház is vár minket a 2022-es Múzeumok Éjszakáján. Összegyűjtöttünk 10+1 helyszínt, amelyet semmiképp sem érdemes kihagyni június 25-én. 
Vizuál

Corgi-miniszobor őrzi mostantól az Allee bejáratát

Plank Antal alkotásával a XI. kerületi bevásárlóközpont szeretne mosolyt csalni a vásárlók arcára.
Vizuál

„Úgy határol el, hogy közben befogad” – Beszélgetés Balogh Eleonóra üvegművésszel

Világszerte múzeumok, galériák, magán- és közgyűjtemények ünneplik a stúdióüveg-mozgalom immár 60 éves indulását, itthon mégis sokan az iparművészet területére sorolják az üvegművészetet. A művészeti ág különleges helyzetéről beszélgettünk Balogh Eleonóra üvegművésszel az üveg nemzetközi éve alkalmából.

Ezt olvasta már?

Színház hír

Újraértelmezett Shakespeare-drámák a nyári fesztiválokon

A Magyar Mozgókép Fesztivál „Legjobb tévésorozat” kategóriájának győztese, a drámaíró műveit feldolgozó Shakespeare/37 meghívást kapott három fesztivál programjába is, így a rövid epizódok láthatóak lesznek a Kolorádó Fesztiválon, a Bánkitó Fesztiválon és az Ördögkatlan Fesztiválon is.
Színház galéria

Így néz ki most a felújítás alatt álló debreceni Csokonai Színház – GALÉRIA

2020 szeptemberében megkezdődött a debreceni Csokonai Színház felújítása, és a színház valamennyi belső terét érinti. Ilyen nagymértékű átalakításra az elmúlt 30 évben nem volt példa a teátrumban, amely a tervek szerint 2023-ban nyitja meg kapuit a nézők előtt.
Színház hír

A Proton Színház alapító előadása is látható lesz idén nyáron

Mundruczó Kornél Frankenstein-terv rendezése mellett a Winterreise előadással is találkozhat a hazai közönség.
Színház interjú

Bebújósdi – Beszélgetés Felvidéki Judittal

Huszonkilenc év alatt harmincöt tévéfilmet, tévéjátékot, portréfilmet és dokumentumfilmet készített, de forgatott irodalmi műsorokat és sorozatokat is a Magyar Televíziónak. Rendezett színházban, majd hosszú csend következett. Felvidéki Judit, Balázs Béla-díjas filmrendező tizenhat év után újra színházban rendez, ami jó alkalom volt a beszélgetésre, és egy kis múltidézésre is.
Színház ajánló

Apor Vilmosról készített darabot Dér András

Nagyszabású történelmi ősbemutató látható a Gyulai Várszínházban július 1-jén és 2-án. A két háború közötti legendás hírű gyulai apátplébános, majd győri püspökként vértanúhalált halt Apor Vilmos életéről szóló darabot Mindenkinek mindene címmel Dér András írta a Gyulai Várszínház felkérésére, és ő is rendezi.