Színház

Szeptemberben sem tartják meg a POSZT-ot

2020.08.05. 14:05
Ajánlom
A szervezők közleménye szerint egy későbbi időpontban rendezik meg a 20. Pécsi Országos Színházi Találkozót.

Eredetileg júniusban tartották volna meg a 20. Pécsi Országos Színházi Találkozót, ám a járvány miatt végül az elhalasztás mellett döntöttek, és a szeptemberre tervezték a színházi esemény megtartását. Mivel azonban a pandémiás helyzet továbbra sem szűnt meg, Pécs városa, valamint a találkozó tulajdonosai és ügyvezetése úgy döntött, egy későbbi időpontban rendezik meg a POSZT-ot.

Mint közleményükben írják, megpróbálják még az évad során valamilyen módon megtartani a találkozót, amennyiben a járványhelyzet ezt lehetővé teszi.

A Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nkft. közleménye:

A Pécsi Országos Színházi találkozó tulajdonosai és ügyvezetése – hosszas és körültekintő mérlegelést követően – úgy döntöttek, hogy a júniusról szeptemberre tervezett 20. fesztivál megtartását későbbi időpontra halasztják.

A pandémiás helyzet nem szűnt meg, ezért Pécs városa és a Magyar Teátrumi Társaság semmilyen módon nem akarják veszélyeztetni a színházat szerető közönséget, a résztvevő 13 színház színészeit, műszaki személyzetét. Bár a kormány legutóbbi rendelete nem tiltaná, de a tervezett 10 napos országos rendezvény többszáz határon inneni és túli közreműködője, illetve a publikum folyamatos és koncentrált jelenléte a Pécsi Nemzeti Színház épületében, fokozott kockázatot jelentene mindenki részére, még az egészségügyi előírások teljes betartása esetén is.

A kényszerű helyzet fájdalmas lépéseket tesz szükségessé. Amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi, megpróbáljuk még az évadban valamilyen módon megtartani közös ünnepünket.

Bízunk a közönség, a színházi szakma, a támogatók és a tulajdonosok megértésében.

Erős köszönetet mondunk a Forte Társulat, a Frenák Pál Társulat, a tatabányai Jászai Mari Színház, a Katona József Színház, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a Miskolci Nemzeti Színház, a Nemzeti Színház, az Örkény Színház, a Radnóti Színház, a Rózsavölgyi Szalon, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a Vígszínház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház vezetőinek és társulatainak a segítőkészségért, a türelemért, az előkészítésben való aktív részvételért.

MÁRTA ISTVÁN, MORAVETZ LEVENTE POSZF ügyvezetők

Pécs, 2020-08-05

190910_gordoneszter_5387-154223.jpg

Schneider Zoltán, Sztarenki Dóra - Semmit se bánok (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Rózsavölgyi Szalon)

A Rózsavölgyi Szalon – amely a Semmit se bánok című előadással vett volna részt a találkozón – a színház közösségi oldalán így reagált a bejelentésre: „Sajnáljuk, de megértjük, számos fesztivál erre a döntésre kényszerült.

Drukkolunk, hogy pótolhassa Pécs és a színházi szakma ezt a találkozót. Ránk férne.

Ráadásul idén először esett meg fennállása óta a Rózsavölgyi Szalonnal, hogy az egyik előadását beválogatták a POSZT versenyprogramjába. Mi úgy fogjuk föl, már ez is így díj. És köszönjük, nagyon!”

Forrás: POSZT (kiemelés: Fidelio.hu)

A fejléckép forrása: POSZT

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Ingyenes nyáresti koncertek és ZeneKert – megnyitott a Magyar Zene Háza Szabadtéri színpada

Egész nyáron ingyenes szabadtéri koncertekkel és egy új kerthelyiséggel, a ZeneKerttel várja a látogatókat a Magyar Zene Háza. A szabadtéri színpad feltörekvő tehetségek és izgalmas zenei kísérletek számára ad lehetőséget koncertezésre, számos jól ismert zenész és formáció mellett.
Könyv

Ádám tragédiája a 20. században – Závada Pál a Lírástudók vendége

Grisnik Petra első vendége Závada Pál, aki a Lírástudók podcastban színházról, a 20. századi történelem iránti vonzalmáról, Madách és a teremtéstörténet inspiráló erejéről beszélt.
Klasszikus

Eötvös Péter és Mihail Pletnyov is vezényli jövőre a Concerto Budapestet

Meghirdette 2022/23-as évadát a Concerto Budapest, a zenekarhoz első vendégkarmesterként Eötvös Péter, míg rezidens művészként Mihail Pletnyov csatlakozik.
Klasszikus

„Az elhivatottság volt Kocsis Zoltán életének középpontja” – beszélgetés Dr. Vigh Andreával

Idén másodszorra kerül sor A magyar klasszikus zene napjára, a Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok közös szervezésében megvalósuló koncertsorozatra, mely Kocsis Zoltán emléke előtt is tiszteleg. Az eseményről a Zeneakadémia rektorával, Dr. Vigh Andreával beszélgettünk.
Klasszikus

A legtehetségesebb ifjú muzsikusokat keresi a Budapesti Fesztiválzenekar

A zenekar tehetségkutató és -ösztönző programot indított annak érdekében, hogy a jövőben is a legnagyszerűbb muzsikusok foglalhassanak helyet köreikben.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Az Adáshiba a Játékszínben

„Történik napjainkban, sajnos” – írta Szakonyi Károly műve elejére 1970-ben, és amire utal, 2022-ben is igaz. Sőt nemhogy eljárt volna az idő az alaptéma fölött, a darab ma még döbbenetesebben ábrázolja a média és az ember viszonyát.
Színház ajánló

Vacsoraszínház a krimik szerelmeseinek – Poirot az Orfeumban

Május 28-án mutatja be legújabb vacsoraszínházi előadását az Orfeum, a közönség talányos bűnügyi történeteket kísérhet figyelemmel, miközben Hercule Poirot alakja mellett a gasztronómia is Belgiumot idézi.
Színház ajánló

„A fiatalokba kell kapaszkodnunk” – 15. alkalommal rendezik meg az Ördögkatlan Fesztivált

A jubileumi összművészeti fesztivált augusztus 2. és 6. között rendezik meg, hagyományosan öt helyszínen, változatos programokkal.
Színház gyász

Elhunyt Kocsis Antal színművész

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagját életének 83. évében érte a halál – tudatta a teátrum.
Színház hír

Az Elmaradt Előadások Bajnokát keresi az Örkény Színház

A koronavírus-járvány idején a többi színházhoz hasonlóan az Örkény Színház is kénytelen volt több előadását lemondani vagy elhalasztani. Most azokat a nézőket keresik, akik jegyet váltottak az elmaradt produkciókra.