Színház

Színháztudományi konferenciával kezdődik a THEALTER

2021.07.28. 12:35
Ajánlom
Bár nemrég még veszélyben volt a THEALTER nemzetközi színházi fesztivál létrejötte, csütörtökön színháztudományi konferenciával kezdődik el a program. Az augusztus 7-ig tartó fesztiválon nyolc helyszínen 37 csapat, illetve alkotó 33 produkciójával várják a közönséget Szegeden.

Tavasszal még arról adtunk hírt, hogy veszélybe került a THEALTER létrejötte,  mert a fesztivált működtető, jelentős szakmai múlttal és elismeréssel rendelkező MASZK Egyesület idén nem részesült működési támogatásban. A nehéz helyzetbe került fesztivál megmentéséért számos kezdeményezés indult Szegeden, amelyről mi is beszámoltunk

A most kezdődő kétnapos tudományos tanácskozáson a magyar független színházak egyik legfontosabb bemutatkozási fórumának számító THEALTER fesztivál három évtizedes múltját, jelenét és jövőjét mutatják be a szakemberek. A szegedi bölcsészkaron szervezett konferenciát a hazai független színház elmúlt több mint száz évének történetéről és jelenéről szóló beszélgetés zárja.

Az augusztus 7-ig tartó fesztiválon nyolc helyszínen 37 csapat, illetve alkotó 33 produkciójával várják a közönséget. A programsorozat fő helyszíne ezúttal is a szegedi Régi Zsinagóga különleges hangulatú épülete lesz, de játszanak még többek közt a Szegedi Nemzeti Színház balett-termében, a Kisszínházban, a Grand Caféban, a Belvárosi Moziban és a Mars téri piacon is.

Idén is a műfaji sokszínűség jellemzi a fesztivált: prózai előadást, táncprodukciót, bábszínházi darabot, monodrámát és versdrámát, több előadás után pedig beszélgetést is kínálnak a programban a Szegedre látogató nézőknek. A fesztivál hagyományosan bemutatkozási lehetőséget kínál a pályájukat kezdő művészeknek éppúgy, mint a meghatározó hazai és határon túli független társulatoknak.

A fesztivál nyitóelőadásaként pénteken este a Régi Zsinagógában egy klasszikus, Shakespeare Ahogy tetszik című darabja látható. Az előadás Szilvay Máté diplomarendezése, szereplői a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színészszakos hallgatói.

A rendezvény különleges színfoltja a Dinnyeköztársaság című magyar-német művészeti projekt, amely során az alkotók a nagy múltú békési dinnyetermelő térség - Nagykamarás, Medgyesegyháza - lakosaival hoznak létre egy kollaboratív színházi előadást, amely a helybéliek személyes - Szegedig vezető - történetein és élethelyzetein keresztül mesél a dinnyetermelés és -értékesítés kihívásairól. A közös munka első eredményeit a fesztivál keretében, a Mars téri piacon mutatják be, ahol a programsorozat záróhétvégéjén egy különleges, a dinnyeárusítást művészeti installációval és közösségi programokkal ötvöző standot működtetnek, amely a piac zárása után a szabadtéri előadás díszletévé alakul.

Tigris_foto_VighLaszloMiklos-151739.jpg

Nagyváradi Szigligeti Színház: A tigris (Fotó/Forrás: Vigh László Miklós)

A fesztivál záróelőadása a Nagyváradi Szigligeti Színház társulatának produkciója lesz: A tigris című darabot Gianina Carbunariu egy bulvárhírré silányult valós esemény apropóján írta, egyszerre mutatva meg különböző nézőpontokat és azok fonákját.

 

Kisfilmet forgattak a bajba jutott THEALTER Fesztivál megsegítésére

Kapcsolódó

Kisfilmet forgattak a bajba jutott THEALTER Fesztivál megsegítésére

Nemrég derült ki, hogy az 30 éves MASZK Egyesület idén nem részesülhet működési támogatásban, ez pedig kihat az általuk szervezett nemzetközi független színházi fesztivál, a THEALTER működésére is.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

Lemondott Dér András az Ars Sacra Filmfesztivál zsűrijének elnöki tisztségéről a letiltott film miatt

"Nagyon elkeserítő és szomorú, hogy a napi politikát eddig elkerülő Ars Sacra fesztivált a petíciókkal és egyéb fenyegetésekkel sikerült belesodorni a politikába"- írta facebook oldalán a rendező, aki az Anyáim története című dokumentumfilm elmaradt vetítése miatt hozta meg döntését.
Színház

„Helyrehozhatatlan erkölcsi kár” – a Magyar Színházi Társaság állásfoglalása

A szakmai szervezet az OSZMI és a Bajor Gizi Színészmúzeum tervezett elidegenítése kapcsán jelentetett meg közleményt, amelyben történelmi jelentőségű bűnnek ítélik az állami tulajdon alapítványi vagyonként történő kiszervezését olyan épületek esetében, amelyek jelentősége túlmutat az épületeken.
Vizuál

Óriási szükségünk van hiteles képekre – megnyílt a World Press Photo kiállítás

Negyedik alkalommal fogadja a közönséget a Nemzeti Múzeumban a World Press Photo kiállítás szeptember 24. és október 31. között, amelynek kísérő tárlataként a Szebeni Műhely tizenöt magyar fotóművész alkotásaival mutatkozik be.
Vizuál

KÉP-regény: Jancsó 100

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Jancsó Miklósról készített felvételeiről mesélt.
Színház

Szinetár Miklós a Szentendrei Teátrumban rendez

A Teátrum igazgatója, Lőrinczy György ötlete nyomán megvalósuló produkció főszereplője Szinetár Dóra és férje, Makranczi Zalán, bemutatója október 22-én lesz.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Átadták a Városmajori Színházi Szemle díjait

A legjobb előadás díját a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Fekete Péter című előadásának ítélte a szakmai zsűri, míg Mohácsi János Farsang avagy ez is mekkora egy tahó! című munkájával, a szombathelyi Weöres Sándor Színház produkciójával a legjobb rendező díját kapta meg.
Színház magazin

145 éve született a „költői képzeletek fantomja”, Ódry Árpád

Ódry Árpád színészcsaládba született 1876. szeptember 25-én: a kor híres baritonistája, Ódry Lehel és balett-táncosnő feleségének másodszülött gyermekeként az egész életét kitöltötte a színház. Népszerűségét azonban nem ismert szüleinek, sokkal inkább tehetségének, szorgalmának és különleges játékstílusának köszönhette.
Színház hír

Szinetár Miklós a Szentendrei Teátrumban rendez

A Teátrum igazgatója, Lőrinczy György ötlete nyomán megvalósuló produkció főszereplője Szinetár Dóra és férje, Makranczi Zalán, bemutatója október 22-én lesz.
Színház ajánló

Utcabállal várja közönségét szombaton a József Attila Színház

Szeptember 25-én tartják a színház hagyományos évadkezdő utcabálját, amelyen számos gyerekprogram, előadásrészlet, musicalegyveleg, filmvetítés, beszélgetés és koncert is várja az érdeklődőket.
Színház hír

„Helyrehozhatatlan erkölcsi kár” – a Magyar Színházi Társaság állásfoglalása

A szakmai szervezet az OSZMI és a Bajor Gizi Színészmúzeum tervezett elidegenítése kapcsán jelentetett meg közleményt, amelyben történelmi jelentőségű bűnnek ítélik az állami tulajdon alapítványi vagyonként történő kiszervezését olyan épületek esetében, amelyek jelentősége túlmutat az épületeken.