Színház

Szirtes Tamás vezetheti tovább a Madách Színházat

2021.09.28. 10:55
Ajánlom
A szakmai bizottság 6 igen szavazattal, 1 nem szavazattal és 1 tartózkodással támogatta a teátrumot 15 éve vezető Szirtes Tamás pályázatát. Kinevezése újabb 5 évre szól.

Szirtes Tamás 1973-tól a Madách Színház rendezője, 2004 óta pedig a színház igazgatója. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere azután nevezte ki újabb öt évre (a 2022. február 1-től 2027. január 30-ig terjedő időtartamra), hogy a szakmai bizottság – nyolc tag részvétele mellett – a jelenlegi vezető pályázatát 6 igen szavazattal, 1 nem szavazattal és 1 tartózkodással támogatta. A döntés indoklása szerint Szirtes Tamás a Madách Színház Nonprofit Kft.-ben végzett eddigi eredményes munkáját a javaslattevő bizottság valamennyi tagja részletesen ismeri, azt eredményesnek ítéli. A benyújtott pályázat a kiírás formai és tartalmi követelményeinek megfelelt.

Szirtes Tamás több mint 70 színdarab és számos tévéjáték rendezője. A Madách Színházban számos nagysikerű rendezés fűződik a nevéhez, amelyek között van a Macskák, Az Operaház Fantomja, a Jézus Krisztus Szupersztár, a József és a színes szélesvásznú álomkabát, a Mary Poppins, a Poligamy, a Mamma Mia!, a Les Misérables – A nyomorultak, a Rocksuli, a Once / Egyszer..., a Volt egyszer egy csapat, a Producerek és a Spamalot.

59469517_2310718605615641_3752412407100604416_o-153628.jpg

Szirtes Tamás (Fotó/Forrás: Madách Színház)

Munkásságát 1981-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, 2006-ban megkapta a színikritikusok díját, 2008-ban Nádasdy Kálmán-díjat vehetett át. 2009-ben Kossuth-díjjal tüntették ki az európai színvonalú zenés színjátszás megteremtése érdekében végzett tevékenységéért, az újszerű és hagyományos rendezői módszereket magas szinten elegyítő művészetéért, valamint művészetpedagógiai munkásságáért.

Lapunknak adott korábbi interjújában elmondta: „Ritkán jönnek létre zseniális mesterművek, de ami a zenés színházban igazi újdonság, az valóban New Yorkban vagy Londonban születik.

Büszke vagyok viszont a Madách Színházra, mi világviszonylatban is nagyon magas színvonalat képviselünk.

(…) A Madách és én személyesen rendre megkapjuk a lehetőséget, hogy non-replika változatban adjunk elő musicaleket, azaz önálló rendezésben, díszletben, jelmezben és koreográfiával. Ez nagyon nagy gesztus. A musicalszerzők nagyon óvatosak, számukra a legfontosabb a születendő előadás minősége. Én prózai rendező vagyok, annak tanultam, és minden rendezésemhez a nagy prózai darabok igényességével látok hozzá. Talán emiatt jelennek meg előadásainkban a musicalek mélyebb rétegei, lélektanilag árnyalt emberi történetek.”

Fejléckép: Szirtes Tamás (fotó: Jardek Szabina / Madách Színház)

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

„Esterházy Péter túl fogja élni a könyveket” - Kemény István köszöntője az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár megnyitóján

Az Evangélikus Országos Gyűjtemény legújabb ékessége, a mintegy 12 ezer kötetet számláló új könyvtár január 24-től látogatható előzetes regisztráció után. Az avató ünnepségen személyes hangú beszédet mondott Kemény István író is, aki elsőként a Fidelio olvasóival osztotta meg írását.
Klasszikus

Otthon a zenében – Ismerd meg Borsos Kata hegedűművésznőt!

Ki gondolná, hogy a finom vonású, fiatal hegedűművésznő idejét a doktori képzés és három gyermek tölti ki? A Zeneakadémia fiatal tehetségeit bemutató portrésorozatunk első részében Borsos Katával ismerkedhet meg a közönség, akinek DLA zárókoncertjére január 25-én kerül sor a Solti Teremben.
Színház

Színészek kampányolnak a választás tisztaságáért

Az Unhack Democracy kezdeményezésére több színész is csatlakozott a választások tisztaságát elősegítő kampányhoz – írja a 444.
Színház

Csalók és megcsaltak játszmája

Életünk illúziókra épül: próbáljuk a jó oldalunkat mutatni az emberek előtt, sikeresnek látszani, szépnek, okosnak és gazdagnak tűnni. Néhány embernek mindez valóban sikerül, mások egy hamis valóság mögé bújva élik mindennapjaikat. „Korunk cégvezetője”, Háy János darabjának főszereplője is ilyen. A legjobbat akarja, és minél többet markol, annál jobban szétesik az addig megszokott világa.
Zenés színház

A rokokó erotikája – Veszedelmes viszonyok a Budapesti Operettszínházban

Ősbemutatóra készül január 28-án és 29-én a Budapesti Operettszínház: a Choderlos de Laclos regénye nyomán készülő Veszedelmes viszonyok Kovács Adrián zenéjével és Kiss Csaba rendezésében kerül színre.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

Csalók és megcsaltak játszmája

Életünk illúziókra épül: próbáljuk a jó oldalunkat mutatni az emberek előtt, sikeresnek látszani, szépnek, okosnak és gazdagnak tűnni. Néhány embernek mindez valóban sikerül, mások egy hamis valóság mögé bújva élik mindennapjaikat. „Korunk cégvezetője”, Háy János darabjának főszereplője is ilyen. A legjobbat akarja, és minél többet markol, annál jobban szétesik az addig megszokott világa.
Színház videó

Színészek kampányolnak a választás tisztaságáért

Az Unhack Democracy kezdeményezésére több színész is csatlakozott a választások tisztaságát elősegítő kampányhoz – írja a 444.
Színház ajánló

Átkosan buja színmű a Bartók Színházban

Január 22-én mutatja be a dunaújvárosi Bartók Színház Frank Wedekind gyermektragédiáját, A tavasz ébredését, melyből Szász Hanna és Ivanics Tamás készített új színpadi adaptációt.
Színház hír

Új elnökséget választott a Színházi Kritikusok Céhe

Puskás Panni és Kovács Bálint társelnökségével folytatják a működést, az új vezetők mandátuma 2025-ig szól.
Színház kritika

Nincs lezárva – kritika Az ember tragédiája 2.0-ról

Ilyet még nem láttunk. Éva a Titanic első tisztjével, Ádám a nagyváradi gettóban, Lucifer a spanyol kommunista párt főtitkáraként. Aztán mindhárman fennakadnak egy csendes-óceáni szemétszigeten. Négy kortárs író variációja Az ember tragédiájára.