Színház

Szívesen látják el szerepekkel – Gyöngyösi Zoltán portréja

2021.09.14. 19:40
Ajánlom
A Vígszínház művészének szakmai szempontból igazán jól indult az évad: másfél hete komoly színészi helyzetben bizonyíthatott, amikor a Szerelmek városa főszerepében lépett színpadra, kiváló teljesítménnyel, szeptember 14-én pedig Junior Prima Díjat vehetett át a Takarékbank Zrt. jóvoltából. Az elismerést Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója adta át.

„Nincs olyan, hogy kész vagy egy szereppel. Az egyik legfontosabb, amit megtanultam, hogy nem szabad elkényelmesedni.”

Gyöngyösi Zoltán útja a színészi pályán egyenesnek és buktatóktól mentesnek látszik. Mindig társakkal együtt ment, sosem volt egyedül. A debreceni fiút az Ady Endre Gimnázium dráma tagozatos osztályából úgy vették fel a színiegyetemre, hogy további négy osztálytársa is bekerült abba a Máté Gábor–Dömötör András-osztályba, ahol megkezdhette tanulmányait 2012-ben. Feltűnően eredményesen együttműködő, együtt dolgozó csapatnak bizonyultak. A diploma után sem szaladtak el teljesen egymástól, négyen szerződtek a Szegedi Nemzeti Színházhoz, ahol végül csak néhány érdekes munkára futotta az időből: egy igen figyelemreméltó János király-előadás címszerepére, a Kazamatákra és a XIV. Renére.

240467635_4824265300921237_7104504797003548704_n-164814.jpg

Gyöngyösi Zoltán a Szerelmek városa tapsrendjében (Fotó/Forrás: Cseke Csilla / Vígszínház)

Gyöngyösi Zoltán pályáján Szeged után a Vígszínház volt a következő állomás. Itt újra összetalálkozhatott ifj. Vidnyánszky Attilával, akivel tulajdonképpen el sem váltak. Az egyetemen született barátság és munkakapcsolat természetes módon hozta magával, hogy Gyöngyösi Zoltán alapító és oszlopos tagja lett a Sztalker Csoportnak. A sziporkázó és programhirdetőnek nevezhető budaörsi Liliomfiban már ott komédiázott Kányai fogadósként, s azóta is valamennyi produkciójukban alkotótárs, résztvevő. S mivel ifj. Vidnyánszky sokfelé rendez, így Gyöngyösi Zoltán is több színházban szerezhetett tapasztalatokat, a Radnótitól (Iván, a rettenet) a Nemzetiig (Woyzeck, III. Richárd). A Sztalker előadásaiban legtöbbször nem főszereplő, hanem az energikus csapat egyik tagja. De

nincs az a dinamikus tömegjelenet, amelyikből ki ne tűnne elképesztő mozgáskultúrájával.

Nem meglepő, hogy a 2017-es POSZT zsűrije kiemelte őt, és a legjobb 30 év alatti férfi színész díjával jutalmazta a III. Richárd Gyilkos I. szerepében nyújtott alakításáért.

Abba, hogy a Vígszínházban az elmúlt évadban Gyöngyösi Zoltán lépett a legtöbbször színpadra, belejátszik, hogy nemcsak ifj. Vidnyánszky Attila foglalkoztatja – Kinek az ég alatt már senkije sincsen, Liliom, A nagy Gatsby vagy a nemrégiben bemutatott Szerelmek városa –, hanem a Vígszínház többi rendezője is szívesen látja el szereppel. 2020-ban megkapta a társulattól a Kiscsillag is csillag díjat. Elnevezése alapján ez az elismerés kicsit olyan, mint egy buksisimogatás. De aki fiatal még, az előtt ott áll a „Nagy csillag meg pláne csillag” díjak lehetősége is.

A további díjazottakról itt olvashat.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Kiemelkedő alkotókat díjaztak a Magyar Operett Napján

A hagyományokhoz híven idén is átadták a Budapesti Operettszínházban az évad legjobb musical- és operettszínészének járó kitüntetéseket, valamint díjazták a legígéretesebb pályakezdőt. Emellett elismerést adott át a Musica Hungarica Kiadó képviseletében Éliás Tibor, a kiadó alapítója is.
Klasszikus

Kivételes az akusztikája az üvegfalú Magyar Zene Házának – VIDEÓ

Hamarosan a közönség előtt is megnyitja kapuit a Magyar Zene Háza, melyben a napokban lezajlott az akusztikai tesztelés és eredmények minden elképzelést felülmúltak.
Vizuál

„Ég a napmelegtől a kopár szík sarja” – Online nézhető Jankovics Marcell Toldi-sorozata

A Duna Televízió vetítéssorozatát követően a Médiaklikk oldalra költözött Jankovics Marcell nagyszabású, utolsó animációs sorozata, a Toldi. Az Arany János eposzából készült, festői látványvilágú animációs film igazi mestermű, amelyből már készül az egész estés változat is. 
Klasszikus

Lájkszámot a vérképleletbe

A Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének vezetője. Szólistaként megfordult Európa rangos koncerttermeiben, bemutatkozott Tokióban, Moszkvában, New Yorkban; turnézott Indiában; Vietnámban pedig az első magyar muzsikus volt, aki megszólaltatta Bartók műveit. A Liszt-díjas zongoraművésszel, Fülei Balázzsal, Liszt Ferenc születésének napján, október 22-én beszélgettünk.
Zenés színház

Traumatikus elbeszélések

Vajda Gergely Fuharosok című, Esterházy Péter regényéből készült operáját és George Benjamin Into the Little Hill című művét játszották egyetlen este, október 21-én a Liszt Ünnepen, a Müpában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Életünk képei a Jurányi Házban

Pass Andrea legújabb drámája, a Finálé egy kilencéves kisfiú, Pál Berci rejtélyes halála és egy legendás sztárpedagógus, Káldi Helga bukása köré szerveződik. A történetben képzelet és valóság széttört mozaikdarabokként keverednek össze és alakítanak ki egy alternatív igazságot a Jurányi Ház színpadán.
Színház ajánló

El Kazovszkij díszlet- és jelmeztervei az OSZMI-ban

Ismeretterjesztő sorozatot indított az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, melyben a színháztörténeti gyűjtemény egy-egy darabját mutatják be. November 5-én EL Kazovszkij színházi vonatkozású munkáit ismerhetik meg az érdeklődők.
Színház ajánló

Kurázsi mama a Jurányiban küzd a túlélésért

A Narratíva társulat 2019-ben bemutatott előadása, a Kurázsi és gyerekei október 26-án látható a Jurányi Házban.
Színház gyász

Elhunyt Venczel Vera

A Jászai Mari-díjas színművész idén márciusban töltötte be 75. életévét. Több mint ötven éven át volt a Vígszínház tagja, halálának hírét színháza tette közzé.
Színház ajánló

Új bemutatóval ünnepli Szakonyi Károlyt a Rózsavölgyi Szalon

Október 26-án, Szakonyi Károly 90. születésnapján mutatja be a Rózsavölgyi Szalon a drámaíró A hatodik napon című darabját, melyet Dicső Dániel rendező és Hárs Anna dramaturg bújtatott modern köntösbe.