Színház

„Tisztelettel kérem a Tekintetes Színpártoló Egyesületet…” – Polgár Károly pozsonyi direktor csatái

Elveszett közönség
2020.10.20. 11:15
Ajánlom
Polgár Károly színész, rendező, színházigazgató a felvidéki magyar színháztörténet meghatározó személyisége. Ha nincs az államhatalomváltás, nagy valószínűséggel korának egyik legsikeresebb igazgatója lehetett volna, hiszen 1911-től ’19-ig megszakítás nélkül, a leghosszabb ideig vezette a pozsonyi magyar társulatot. A történelmi fordulat miatt azonban az egyik legnagyobb vesztese a (cseh)szlovákiai magyar színháztörténetnek.

Polgár Károly életéről, szakmai pályájáról töredékes információink vannak csupán. Ő ugyanis Faragó Ödönnel – a kassai színház legendás direktorával – ellentétben nem jegyezte le szakmai tapasztalatait, és a korabeli sajtó átböngészése után azt is elmondhatjuk: még csak azt sem érezte fontosnak, hogy nyilatkozatot, interjút adjon. Szemléletét, szakmai elképzeléseit pusztán igazgatói döntéseiből tudjuk visszafejteni.

Polgár Károly 1864. február 18-án született Nagykőrösön Burger Jakab néven. Színházi pályája tizennyolc évesen indult. A színi iskola elvégzése után Gáspár Jenő társulatában lépett először színpadra 1882 májusában. Pályája első szakaszában vidéki színészként tevékenykedett, játszott Szatmárnémetiben, Székesfehérvárott, Kassán, Kolozsváron és Temesváron is. Első pozsonyi vendégszereplése is ezekhez az évekhez kapcsolódik: 1886-ban járt először Pozsonyban Mosonyi Károly társulatával. Egy évtizeddel később Relle Iván igazgató bemutatkozó előadása, Az ember tragédiája Luciferjeként tért vissza Pozsonyba. (Alakítása a Nyugatmagyarországi Híradó kritikusa szerint nem harmonizált az előadás koncepciójával és az Ádámot játszó Beregi Oszkár szerepformálásával sem, Polgár az átélés helyett túl nagy hangsúlyt helyezett az érthetőségre. Ez az intellektuális Lucifer-értelmezés az ezredfordulón még teljesen szokatlannak és nehezen elfogadhatónak számított.) Mivel időközben már rendezéssel is foglalkozott Polgár Károly, Relle Iván a „kísérleti jellegű”, kétnyelvű (magyar-német) színházában a magyar tagozat vezetésével bízta meg őt.

A kétnyelvű színház gondolata azért fogalmazódott meg Pozsonyban, mert Krecsányi Ignác és Mosonyi Károly színi direktorok működése alatt a magyar ajkú közönség jelentősen kibővült, s megfogalmazódott az igény arra is, hogy a Városi Színházban a magyar társulat megkapja a teljes évadot. A német közösség természetesen tiltakozott a javaslat ellen, és még mielőtt az ötletből tervezet lehetett volna, megállította a folyamatot. A városi tanács a probléma megoldását egy vegyes társulatban látta, melyben a tapasztaltabb színházvezetők felismerték a társadalmi csapda veszélyét, s távol tartották magukat a pályázattól. Relle Iván – aki amúgy eredetileg győri újságíró volt – mégis nagy ambícióval vetette magát a tervezet megvalósításába, művészi próbálkozása azonban időről időre botrányba fulladt.

Az egyik ilyen botrányban maga Polgár Károly is a figyelem középpontjába került.

1901. március 19-én az Országos Színészegyesület budapesti közgyűlésén szabadultak el az indulatok. A legfőbb gondot a német és magyar társulat tagjai közt kialakult konfliktus okozta, többen nemzeti kérdésként fogalmazták meg a korábban szakmai alapon kezelt problémát. A német színészek ugyanis nem épp kollegiális módon „Kossuth-Hundnak” nevezték a magyar társulat tagjait. A működési lehetőségek, bevételek, látogatottság kapcsán is állandó vitában álltak a magyar művészekkel. Relle próbálta eltitkolni a helyzetet, de Polgár Károly – ellentmondva direktorának – felszólalásában alátámasztotta a konfliktusról való szóbeszédet. 1902-ben, a nagy nyomásnak engedve, felmentették Rellét igazgatói pozíciójából, így a kétnyelvű színházi társulat tervezete kútba esett.

Pozsonymas-105445.jpg

Városi Színház, Pozsony (Fotó/Forrás: OSZMI)

 

Beregi, Blaha, Honthy, Gózon, Kabos

Polgár is elhagyta Pozsonyt, 1905 tavaszán a Délvidéki Színház igazgatójává nevezték ki, Zomborban, Lúgoson, Nagybecskereken, Herkulesfürdőn lépett fel társulatával. A délvidéki közönség lelkesen fogadta Polgár csapatát, zsúfolt házak előtt, nagy sikerrel játszották előadásaikat. A szakmai is támogatta a színidirektor munkáját: „Az újdonságokat a vidéki színházak a fővárosaikkal vetélkedve adják elő” – olvasható a zombori Igazság című folyóiratban. Ebben a társulatban kezdte meg színészi pályafutását előbb gyakornokként, majd jellemkomikusként Kabos Gyula és az érsekújvári születésű Gózon Gyula is. (Mindketten a későbbiekben is fel-feltűnnek a Polgár által vezetett színházakban.)

1908-ban Polgár délvidéki társulata Belgrádba kapott meghívást, az öt napos turnén a Boccacciót, A denevért, A varázskeringőt, a Casanovát és A szultánt játszották.

A közönség mindannyiszor zsúfolásig megtöltötte a színházat.

1910 júniusában a pozsonyi városi tanács pályázatot írtak ki Balla Kálmán pozsonyi színidirektor posztjára, aki ugyan szeretett volna még maradni, de a képviselők többsége nem támogatta szerződésének meghosszabbítását. A pályázaton a volt igazgató mellett dr. Kun Ernő ügyvéd, Megyeri Dezső és Polgár Károly vett részt: a testület – 64:45 arányban – Polgár Károlyt mellett döntött. „Pozsonyi működése elé – mely nyilván czéltudatos folytatása lesz eddigi működésének, azaz a magyar kultúra kesztyűs kézzel való istápolásának – nagy várakozással néz az odavaló közönség, amely jól ismeri Polgár művészi értékeit még abból az időből, amikor főrendezője volt az ottani színháznak” – olvasható Az Újság 1910. június 7-i számában.

Polgár is jól ismerte a pozsonyi közönség ízlését, értékrendjét. Finom egyensúlyt teremtett az egyes elvárások, műfajok között. Bár repertoárjában az operettek és színművek domináltak, nagy hangsúlyt fektetett operatársulatának bővítésére. (A várossal kötött szerződése is kötelezte erre.) Figyelemreméltó adat, hogy az első évadban – az 1911/12-es színházi szezonban – összesen ötvenhat operaelőadást szerveztek a pozsonyi Városi Színházban, ez hatalmas deficitet hozott Polgárnak, így a következő évadokban fokozatosan háttérbe szorult ez a műfaj.

1911. szeptember 30-án Erkel Ferenc Hunyady Lászlójával nyitotta meg az évadot az új direktor. Polgár a zenei igényesség érdekében Fischer Károlyt és Andor Zsigmondot alkalmazta karnagyként és zenei vezetőként. Az operettek terén is igyekeztek minőségi műveket színre vinni, így került színpadra Lehár Cigányszerelem és a Drótostót, Strauss Denevér és a Cigánybáró, valamint Offenbach Szép Heléna című műve. A színház vezetése figyelmet fordított arra is, hogy új, eddig még nem befutott művek lehetőséghez jussanak: 1912 januárjában Polgár rendezésében Császár Mihály és Hamvas József háromfelvonásos operettje, A jatagán ősbemutatóját tartották. A zenés művek mellett Polgár nem hanyagolta el a klasszikusokat sem: a Hamlet, a Rómeó és Júlia, A velencei kalmár, valamint A kaméliás hölgy és az Anna Karenina kerültek színre az első évadokban.

Polgár jól tudta, hogy a pozsonyi közönséget a kiegyensúlyozott repertoár mellett neves vendégszínészek meghívásával kápráztathatja el,

ezért Beregi Oszkár, Kabos Gyula és Gózon Gyula visszatérő vendégek voltak társulatában, de Blaha Lujza és Honthy Hanna is megfordult a pozsonyi színházban.

A város vezetése elégedett volt Polgár Károly igazgatói tevékenységével, ezért 1911-től 1918-ig mindannyiszor ellenszavazat nélkül hosszabbította meg a szerződését. Az első világháború kitörése sem rengette meg a pozsonyi teátrum működését. 1914 októberében egy háborús tematikájú operettel rukkolt ki a Hamvas-Császár szerzőpáros Nincs még veszve Lengyelország címmel, 1915 áprilisában pedig még egy fiumei turnét is sikerült megszerveznie a direktornak. Csak a közösség gazdasági helyzete romlott egyre inkább, s ez természetesen hatással volt a színház gazdálkodására is, ezért Polgár Károly a biztonságosabb, konzorcionális átszervezés mellett döntött, és csak 1918 szeptemberében tért vissza a korábbi működési struktúrához.

SzinhaziElet_1922_26__pages22-23_page-0002-105445.jpg

A pozsonyi Az ember tragédiája szereplői a Színházi Életben (Fotó/Forrás: OSZMI)

 

Pozsonyi sortűz

1918 januárjában a pozsonyi városi testület egyöntetűen támogatta Polgár hosszabbítási kérelmét a következő három évadra, 1921-ig, sőt még a nemzeti színházzá való átminősítés lehetősége is szóba került.

A változás, a társadalmi és kulturális krízis az államfordulat után következett be. 1919 februárjában a bevonuló csehszlovák légiósok a tiltakozó népgyűlés tagjai közé lőttek. A pozsonyi sortüzet követően – melynek hét halálos áldozata és huszonhárom sebesültje volt – jónéhány rendelettel korlátozták a pozsonyi magyar közösség életét: a lakosság megkérdezése nélkül megváltoztatták a város nevét (Pressburg-Presporkról Bratislavára), bezárták az Erzsébet Tudományegyetemet. Az 1919 áprilisában életben lépő nyelvrendelet csak a szlovákot ismerte el hivatalos nyelvként, így az összes magyar feliratot – a Városi Színház tábláját is – el kellett tüntetni a városból.

Polgár társulata ebben az időben a Paul Blasel által irányított német társulattal osztozott a Városi Színház épületén. A pozsonyi direktornak a politikai fenyegetettség és gazdasági problémák mellett a szakmai támadásokkal is meg kellett küzdenie, egyre több kritika érte a direktort, mert nem tudta tartani a korábbi színvonalat. A társulata jelentősen megritkult, a budapesti sztárok meghívása is számos akadályba ütközött. „Ne higgye senki, hogy a társulatot azért, hogy magyar, meg fogják itt tűrni! Mert a mostani társulat nem is társulat, hanem egy rosszul összeszedett kardalos-csoport – írja a Nyugatmagyarországi Híradó tudósítója 1919. március 23-án. –

„Nincs drámai hőse, nincs hősnője, nincs naivája, nincs szubrett-primadonnája! Komoly rendező nincs! Kóristák játszanak komoly szerepeket! A legbárgyúbb darabokat szedik elő!”

A legnagyobb veszélyt mind a német, mind a magyar társulatnak a politikai céllal megalapított Szlovák Nemzeti Színház jelentette. A szlovák hivatásos színjátszásnak semmiféle hagyománya nem volt, kizárólag műkedvelő csoportok működtek korábban Felvidéken, és nemcsak az alkotók hiányoztak a színházalapításhoz (Bedřich Jeřábek kelet-csehországi színtársulata segédkezett a színházi alapozásnál), hanem a szlovák nyelvű városi-polgári közönség is. Az új államapparátus ugyanakkor mindent megtett azért, hogy a szlovák színházkultúra lábra kapjon, ennek azonban az volt a következménye, hogy fokozatosan ellehetetlenítették a kisebbségben lévő nemzetiségek társulatait.

1919. június 6-án – a magyar Vörös Hadsereg kassai bevonulásával egy időben – kiírták a pozsonyi Városi Színház 1919. augusztus 1-től 1920. március 31-ig tartó színházi szezonjára az igazgatói pályázatot.

A nyolc hónapból négy jutott a magyar, négy a német társulatnak.

Polgár nagy valószínűséggel a színházépületen való osztozkodás kérdésével volt elfoglalva, s nem készült fel arra, hogy nemcsak szlovák oldalról, hanem kassai kollégája irányából is érhetik támadások. Faragó Ödön, a kassai magyar társulat vezetője viszont nem késlelkedett: már 1919 februárjában meghallgatást kért Vavro Šrobár teljhatalmú minisztertől, s benyújtotta a színházak összevonására vonatkozó indítványát. Ráadásul Kosow Jenő, a Zeneakadémia vezetője is nehezítette a helyzetet, aki részvénytársasággá szerette volna átalakítani a színházat.

Polgár Károly miután tudomást szerzett Faragó lépéseiről, a budapesti Országos Színészegyesülethez fordult jogorvoslatért. Sajtópárbaj indult a két igazgatójelölt között, Polgár „hazaárulónak”, Faragó „pezsgőtől megkergült embernek” titulálta ellenfelét, s közben mindketten magas gázsit és művészi nívót ígérve próbálták társulatot toborozni. 

 

Harcok a színházért

SzinhaziElet_1922_26__pages22-23_page-0001-105445.jpg

Az ember tragédiájáról megjelent írás a Színházi Életben (Fotó/Forrás: OSZMI)

Az 1919. szeptember 1-jén kezdődő s 1920. február 29-ével záruló színházi évadot végül Polgár Károly kapta, akinek időközben sikerült szakmailag is megerősítenie a háború végén szétzilálódott csapatát: ötvenhét tagú társulattal indította az új szezont. A megváltozott országhatároknak köszönhetően a fiumei és a szombathelyi játszóhelyek elvesztek, a színigazgató így minden figyelmét a pozsonyi közönségre fordította. Repertoárjában hatvannégy előadás szerepelt. 1919 januárja és 1920 februárja között kétszázkilencven magyar nyelvű előadást tartottak Pozsonyban, ebből nyolcvan előadás volt dráma és tizenhét opera, a többi operett. Az erősödő konkurencia miatt Polgár igyekezett megfelelni a szakmai elvárásoknak is, ám a közönségigény egyértelműen a könnyed műfaj irányába tolódott el. Ott vannak ugyan a repertoárban Shakespeare, Madách, Bernard Shaw, Gorkij művei (A velencei kalmár, Az ember tragédiája, Warenné mestersége, Az éjjeli menedékhely), de ezek együttesen nem értek meg akkora előadásszámot, mint egy középszerű zenés játék (pl a Gróf Rinaldó c. operett).

1920. február 20-án jelent meg a sajtóban a hivatalos határozat az összevont színi kerületről: magyar nyelvű előadások szervezésére csak egy színigazgató kapott engedélyt egész Szlovenszkó területén, s ez az ember rendelkezett Pozsony Városának magyar színházi szezonjáról is. A pozsonyi évadban szeptember, október, november hónapokban játszhatott a magyar társulat (ugyanígy három hónapot kapott a német, négy hónapot pedig a szlovák-cseh társulat).

1920 márciusában Faragó Ödön és Polgár Károly is megpályázta az összevont színházi kerület igazgatói posztját.

A kinevezésről 1920. május 4-én döntött Pozsony városi közgyűlése 18:14 arányban Faragó Ödön javára.

Polgár a kudarc után néhány évig még Felvidéken maradt, kis társulatával fel-feltűnt a vidéki városokban. 1922. június 8-én tért vissza a Városi Színházba, megünnepelni színpadra lépésének negyvenedik évfordulóját. Az ember tragédiája díszelőadásáról, melyben Polgár ismét Lucifer szerepét alakította, így számolt be a Színházi Élet  1922. június 8-án: „Hallatlanul nagy eset; csak maguk az események fölsorolása is ezer gondolatot fakaszt, mert hiszen a pozsonyi színházban most Dr. Beer Rudolf német színtársulata játszik; előtte a jó téli szezonon át cseh színészek játszottak színpadán, és erre az egy estére a jubiláns iránt táplált spontán szeretet nyittatta meg a színház kapuit a magyar múzsa előtt. A tömött nézőtér pedig – mint egyetlen hatalmas érzésforrás – tombolva köszöntette a magyar színjátszás és kultura apostolait. Babérkoszorúk, pálmaágak, virágok erdejében vezették le Polgár Károlyt, aki tövises művészi pályájának negyven esztendejéből közel huszat Pozsonyban töltött el. És mint Arkauer István, a Híradó főszerkesztője a »pozsonyi közönség« és a sajtó nevében a függöny előtt elmondott remek beszédében vázolta, Polgár Károly művészi múltja máséhoz alig hasonlítható. Küzködésben, koplalásban, ragyogó művészi diadalokban neki is volt része bőségesen, de a hivatása őt, akár a nemzetiséglakta régi Délvidéken, akár Fiuméban, Belgrádban, Bécsben vagy most Pozsonyban játszott hű magyar színészeivel,

mindig olyan viszonyok közé sodorta, hogy nemcsak apostollá, de mártírrá lett.”

Polgár Károly a következő években még két karácsonyi gyerekelőadást (Hüvelyk Matyi, Csipkerózsika), illetve egy operettet (Náni) állított színre a Városi Színházban, majd 1926-ban elhagyta Pozsonyt: megpályázta és megnyerte a ruszinszkói színi kerület igazgatói koncesszióját.

1926-tól 1932-ig állt a kárpátaljai magyar társulat élén, ez az időszak azonban már nem hasonlítható a pozsonyi évekhez. „Polgár Károly ruszinszkói működése alatt sok jószándékkal, de kevés sikerrel vezette a magyar színházat” – írta 1933-ban a Keleti Újság. Az egyre súlyosabb anyagi nehézségek mellett újabb és újabb rágalomhadjáratot indítottak ellene. 1927-ben, míg Budapesten intézte a színház ügyes-bajos dolgait, megvádolták, hogy „budapesti tartózkodása alatt az ottani lapokban lekicsinylőleg, rágalmazó hangon nyilatkozott a ruszinszkói viszonyokról, valamint, hogy arra kapott pénzt és megbízást a magyar kormánytól, miszerint leszerződtetett színészeivel Ruszinszkóban irredenta propagandát fejtsen ki.” (Prágai Magyar Hírlap, 1927. szeptember 15.)

1932-ben – a közösség és a színház katasztrofális anyagi helyzete miatt – elveszítette a színigazgatói pályázatot, helyette Juhász Árpádot nevezte ki a színi testület a ruszinszkói magyar társulat élére. Mivel Juhásznak nem volt meg a színházvezetéshez szükséges díszlet-, jelmez- és kelléktára, így Polgár egyezséget kötött utódjával, miszerint az a 180 000 korona értékű színházi felszerelés árát Juhász részletekben törleszti majd. Csakhogy az egyezség ellenére néhány hónap után a törlesztés abbamaradt. Polgár, aki feleségével Bécsben telepedett le, ügyvéddel próbálta fizetésre kényszeríteni szószegő utódját, majd az Országos Színpártoló Egyesülethez fordul segítségéért: „1933. március 9., Bécs. Nagytekintetű Országos Színpártoló Egyesület! A legkétségbeejtőbb helyzetben vagyunk, súlyos betegen úgy én, mint feleségem, akit élet-halál között, mentőkocsin szállítottak kórházba, ahol most rettentő vérveszteség folytán mozdulatlanul fekszik harmadik napja már. A kiállott borzalmak és súlyos nélkülözések folytán én is sulyos betegen fekszem. Szavakkal elmondani teljes helyzetemet nem is tudom.

Tisztelettel kérem a Tekintetes Színpártoló Egyesületet, segítsen rajtam!

Juhász, akinek felszerelésemet dr. Beszkid főtanácsos úr óhajára elküldtem, nem fizeti a bérösszeget. (...) Ennek következtében jutottam e súlyos helyzetbe. A legnagyobb bűncselekmény azonban, amit Juhász ellenem elkövetett az, hogy a felszerelésemet elárvereztette, és pár garasért, mint hallom őmaga – összejátszva néhány ügynökkel – megvette. Azonnal intézkedett Somogyi megbízottam, hogy a teljes felszerelésre bűnügyi zárlat rendeltessék el. A felszerelést tehát, hogy tőlem elrabolják, meg fogjuk akadályozni, azonban arra kérem most a Színpártoló Egyesületet, nyomban segítsen rajtam, különben elpusztulok. Ha lehet, adjon kölcsön háromezer koronát, és ezt az összeget kérem Juhásztól behajtani kegyeskedjék. Esdve kérem, segítsenek! Egyben Juhász ellen súlyos panaszt emelek, és kérve-kérek védelmet!!! Mély tisztelettel: Polgár Károly.” (Prágai Magyar Hírlap, 1933. június 4.)

A sors fintora, hogy az egyetlen fennmaradt személyes, írásos megnyilvánulása a pozsonyi direktornak egy haldokló utolsó segélykiáltása volt. A segítség, ha érkezett is, későn jött. Polgár Károly 1933. május 4-én hunyt el Bécsben. Napra pontosan ötvenegy évvel azután, hogy először színpadra lépett Tápiószelén.

Szerző: Varga Emese

mma_logo-103459.jpg

Magyar Művészeti Akadémia (Fotó/Forrás: Magyar Művészeti Akadémia)

 

Az 1920-as államfordulatok körüli magyar kultúrtörténettel foglalkozó cikksorozatunkat az MMA támogatja. Együttműködő partner: OSZMI. Külön köszönet Gajdó Tamás színháztörténésznek.

 

Sorozatunk előző részei

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Pénteken kezdődik a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválja

Június 24. és július 2. között rendezik meg a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválját, amelyen a versenyprogram előadásait idén is egy öttagú zsűri értékeli majd, a hagyományok szerint. A zsűriben két színész, két rendező és egy költő-drámaíró foglal helyet. A versenyprogramok végeztével ők ítélik oda a fesztiváldíjakat. A fesztiválon látható versenyelőadásokból szemezgettünk, amelyeket kísér egy-egy videóinterjú is.
Vizuál

Bereményi Géza belemegy a játékba

Élvezetes, szerethető és szívet melengető portréfilm lett a Bereményi kalapja, amelyet elsősorban az irónia hat át, mintsem a túlzott komolyság és drámaiság. Mindazonáltal szép, őszinte pillanatoknak is szemtanúi lehetünk a napjaink egyik legnagyobb alkotójáról szóló filmben.
Vizuál

10+1 kihagyhatatlan program a Múzeumok Éjszakáján

Tárlatvezetések, komoly- és könnyűzenei koncertek, filmvetítések, táncelőadások, kézműves foglalkozások és még táncház is vár minket a 2022-es Múzeumok Éjszakáján. Összegyűjtöttünk 10+1 helyszínt, amelyet semmiképp sem érdemes kihagyni június 25-én. 
Vizuál

Corgi-miniszobor őrzi mostantól az Allee bejáratát

Plank Antal alkotásával a XI. kerületi bevásárlóközpont szeretne mosolyt csalni a vásárlók arcára.
Vizuál

„Úgy határol el, hogy közben befogad” – Beszélgetés Balogh Eleonóra üvegművésszel

Világszerte múzeumok, galériák, magán- és közgyűjtemények ünneplik a stúdióüveg-mozgalom immár 60 éves indulását, itthon mégis sokan az iparművészet területére sorolják az üvegművészetet. A művészeti ág különleges helyzetéről beszélgettünk Balogh Eleonóra üvegművésszel az üveg nemzetközi éve alkalmából.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Újraértelmezett Shakespeare-drámák a nyári fesztiválokon

A Magyar Mozgókép Fesztivál „Legjobb tévésorozat” kategóriájának győztese, a drámaíró műveit feldolgozó Shakespeare/37 meghívást kapott három fesztivál programjába is, így a rövid epizódok láthatóak lesznek a Kolorádó Fesztiválon, a Bánkitó Fesztiválon és az Ördögkatlan Fesztiválon is.
Színház galéria

Így néz ki most a felújítás alatt álló debreceni Csokonai Színház – GALÉRIA

2020 szeptemberében megkezdődött a debreceni Csokonai Színház felújítása, és a színház valamennyi belső terét érinti. Ilyen nagymértékű átalakításra az elmúlt 30 évben nem volt példa a teátrumban, amely a tervek szerint 2023-ban nyitja meg kapuit a nézők előtt.
Színház hír

A Proton Színház alapító előadása is látható lesz idén nyáron

Mundruczó Kornél Frankenstein-terv rendezése mellett a Winterreise előadással is találkozhat a hazai közönség.
Színház interjú

Bebújósdi – Beszélgetés Felvidéki Judittal

Huszonkilenc év alatt harmincöt tévéfilmet, tévéjátékot, portréfilmet és dokumentumfilmet készített, de forgatott irodalmi műsorokat és sorozatokat is a Magyar Televíziónak. Rendezett színházban, majd hosszú csend következett. Felvidéki Judit, Balázs Béla-díjas filmrendező tizenhat év után újra színházban rendez, ami jó alkalom volt a beszélgetésre, és egy kis múltidézésre is.
Színház ajánló

Apor Vilmosról készített darabot Dér András

Nagyszabású történelmi ősbemutató látható a Gyulai Várszínházban július 1-jén és 2-án. A két háború közötti legendás hírű gyulai apátplébános, majd győri püspökként vértanúhalált halt Apor Vilmos életéről szóló darabot Mindenkinek mindene címmel Dér András írta a Gyulai Várszínház felkérésére, és ő is rendezi.