Színház

Új magyar musical a dunaújvárosi Bartók Színházban

2020.08.07. 16:00
Ajánlom
Az Őze Áron vezette Kamaraszínház az egymásra figyelés gesztusát is kifejezi azzal, hogy a „Város Évadát” nyitja meg ősztől. Az új évadban tizenkét bemutatót tartanak.

„Boldog születésnapot, Dunaújváros! Jó itt színházat csinálni! Mi is ünnepeljük a városunkat, ezért is határoztunk úgy, hogy a 2020/2021-es évadban minden 70 év fölötti dunaújvárosi nézőnek ingyenes belépést biztosítunk az előadásainkra, és ugyanígy Dunaújváros valamennyi egészségügyi dolgozójának, akik fokozottan vigyáztak ránk ebben a rendhagyó esztendőben.” Őze Áron, a Bartók Kamaraszínház igazgatója kezdte így beszédét ma a Bartók Liget – a dunaújvárosi színház nyári rendezvénysorozata – zárónapján, amelyen bejelentette:

tizenkét bemutatót tartanak az új évadban.

Köztük egy új magyar musical ősbemutatóját: a Sándor Mátyás zenéjét Szemenyei János szerezte, a dalszövegeket Závada Péter, a darabot Mikó Csaba írta Jules Verne regénye alapján. Már próbálják a musicalt Léner András rendezésében.

Sándor Mátyás – musical ősbemutatóra készül a Bartók Kamaraszínház

Kapcsolódó

Sándor Mátyás – musical ősbemutatóra készül a Bartók Kamaraszínház

Jules Verne nagyszerű regényéből, a Sándor Mátyásból készül musical a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban, a zeneszerző Szemenyei János, a rendező pedig Léner András.

DSC_0173-143306.jpg

Őze Áron (Fotó/Forrás: Bartók Kamaraszínház)

A színház műsorra tűzi a 2020/21-es szezonban – egyebek mellett – a Dollárpapát Papp Jánossal a címszerepben, a Mario és a varázslót, A kis herceget, az Illatszertárt és a legendás Bartók Táncszínház közreműködésével két produkciót is. Egyik a János vitéz – az 1904-es, Kacsóh Pongrác által megzenésített darab mai hangszerelése Szirtes Edina ’Mókus’ munkája, és közösen adják elő a kultikus „Ferenczi György 1-ső Pesti Rackák” zenekarának tagjaival –, a másik a Nem leszek a játékszered című új zenés mű, amely a hatvanas-hetvenes évek slágereiből bontja ki a történetet.

Őze Áron beszédében visszatekintett a rendkívüli tavaszi helyzetre is, és köszönetet mondott a munkatársainak, a nézőknek, a városnak, a kulturális államtitkárságnak a segítségért. Így fogalmazott: „A színház összehozza az embereket, az élő kapcsolatok, a társas együttlét helyszíne. De idén tavasszal felborult minden, ami megszokott volt. Kizökkent a világ a járvány miatt, bezártak a színházak is.

Már akkor is úgy gondoltam, hogy rajtunk múlik, hogyan és milyenné állítjuk helyre ezt a világot.

A veszélyhelyzet idején a Bartók Kamaraszínház »Virtuális Színházának« előadásait, más programjait a közösségi oldalakon összesen 600 ezren tekintették meg. Minden egyes nap jelen voltunk a virtuális térben. Köszönöm a színészeknek, akik részt vettek ebben, verset, mesét mondtak, vagy online főzést indítottak, és köszönöm a színház munkatársainak, akik ebben a rendkívüli időszakban is színes és értékes tartalomhoz segítették közönségünket. Különleges maszkokat is varrtak dolgozóink, ezek nemcsak védelmi célt szolgálnak, hanem szinte művészi munkák. Köszönjük a város biztatását, köszönjük a kulturális államtitkárság folyamatos együttgondolkodását, támogatását. Csakis így lehet, az együttműködésekkel, a másikra való figyelemmel helyreállítani a világot.”

A Bartók Kamaraszínház igazgatója szerint a köszönet, az egymásra figyelés gesztusát is kifejezik azzal, hogy az új szezont a „Város Évadának” nevezték el.

OZ5D7521-143559.jpg

Sándor Mátyás (Fotó/Forrás: Bartók Kamaraszínház)

Őze Áron említette azt is: a pandémia idején elmaradt bérletes előadások egy részét pótolni tudták a vészhelyzet feloldása után. Arról is beszélt még: a Bartók Kamaraszínház a koronavírus-járvány idején Magyarországon elsőként fizetett előleget a jövedelem nélkül maradt színészeinek. Ehhez jelentős segítséget kapott a színház az Előadóművészi Jogvédő Irodától, amelynek szakértői kidolgozták az ehhez szükséges munkajogi metódust.

BARTÓK KAMARASZÍNHÁZ – 2020/2021

Mikó Csaba – Závada Péter – Szemenyei János: Sándor Mátyás

Musical Jules Verne azonos című regénye nyomán

Rendező: Léner András

Bemutató: 2020. szeptember 25.

 

Szentesi Éva: Hamvaimból

Rendező: Bereczki Csilla

Játssza: Tőkés Nikoletta

Bemutató: 2020. szeptember 30.

 

Gábor Andor: Dollárpapa

Az előadás a Bartók Kamaraszínház, az egri Gárdonyi Géza Színház és a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház közös produkciója.

Rendező: Őze Áron

Bemutató: 2020. október 9.

 

Kiss Csaba: Világtalanok

Rendező: Smuk Imre

Bemutató: 2020. november 13.

 

Kacsóh Pongrác – Heltai Jenő – Bakonyi Károly – Szirtes Edina – Rackák: János vitéz

Élőzenés táncköltemény két felvonásban

A Bartók Táncszínház előadása

Rendező-koreográfus: Vári Bertalan

Bemutató: 2020. november 20.

 

Thomas Mann: Mario és a varázsló

Rendező: Csadi Zoltán

Bemutató: 2020. december 18.

 

Hja, kérem, a nő, az NŐ!

Rendező: Korcsmáros György

Bemutató: 2021. január 22.

 

Nem leszek a játékszered…

A Bartók Táncszínház előadása

Rendező: Csadi Zoltán

Koreográfus: Dunaveczki Éva

Bemutató: 2021. február 5.

 

Oleksandr Mardan: Valentin nap éjszakája

Rendező: Alla Fedoryshyna

Bemutató: 2021. február 12.

 

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

Rendező: Sipos Imre

Bemutató: 2021. március 26.

 

László Miklós: Illatszertár

Rendező: Szűcs Gábor

Bemutató: 2021. április 30.

 

Perczel Enikő – Szarka János: Ködszurkálók – Egy ember ára

Rendező: Szarka János

Bemutató: 2021. április 30.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Ők kapták idén a Junior Príma Díjakat a színház- és filmművészet kategóriában

Hat fiatal művész vehette át a Junior Prima Díjat a színház- és filmművészet kategóriában szeptember 22-én, a Haris Parkban. Az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója nyújtotta át a 62 jelölt közül kiválasztott fiatal tehetségeknek.
Klasszikus

3,5 millió dollárt fizettek a szexuális zaklatás miatt kidobott karmesternek

Miután kirúgta szexuális zaklatás miatt, még 3,5 millió dollárt fizetett a Metropolitan Opera James Levine-nak, írja a New York Times.
Zenés színház

„Káros az elitizmus” – interjú Philipp Györggyel

Philipp György a zenés színházi élet megkerülhetetlen kakukktojása. Formabontó és gondolatokat provokáló előadásaival a partvonalról céloz a dolgok közepébe. Karmester, énekes és rendező. Októberben az Artus társulattal készült Minden (is) című produkciójához zeneszerzőként járult hozzá.
Színház

A darab, ami egyszerre hat intellektusra, rekeszizmokra és könnycsatornákra

A 2020-2021-es évad első bemutatója Peter Shaffer Amadeusa a József Attila Színházban. Ennek kapcsán beszélgettünk a rendezővel, Koltai M. Gáborral a darabról.
Könyv

A férfi, aki tipográfiailag is vicces – Kőhalmi Zoltán a Kult50-ben

A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit – avagy 101 hulla Dramfjordban frappáns című kötetével tette meg első lépését Kőhalmi Zoltán az irodalmi életben. A humorát eddig elsősorban a színpadon és a címlapon bizonyító stand-upos formabontó könyvet hozott létre.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház magazin

Hát én nem vagyok magyar? – Kondor Ernő, a pesti kabaré „feltalálója”

A magyar kabaré története szomorú históriákkal teli, a nagy nevettetők élete sokszor egyáltalán nem volt vidám. De talán az egyik legigazságtalanabb sors a honi kabaré alapítójának, Kondor Ernőnek jutott. Őt már az életében elfelejtették. Pedig pályatársa, Kellér Dezső joggal nevezte őt a műfaj feltalálójának, ugyanis az általa megteremtett irodalmi kabaré a világon egyedülálló volt.
Színház kult50

Mindent újra kell gondolni – Garai Judit a Kult50-ben

Garai Judit kiváló színházi dramaturg. Egyetemi oktató. Műfordító. Aki szüntelenül olvas és ír. Nem is akárhogyan.
Színház ajánló

Kortárs magyar ősbemutató született a Radnóti Színházban

Az egy éve nyitott Radnóti Tesla Labor hatodik bemutatója Schwechtje Mihály Gina című darabja szeptember 26-án, szombaton. A hatból három Radnóti produkció, három pedig a függetleneké.
Színház interjú

A darab, ami egyszerre hat intellektusra, rekeszizmokra és könnycsatornákra

A 2020-2021-es évad első bemutatója Peter Shaffer Amadeusa a József Attila Színházban. Ennek kapcsán beszélgettünk a rendezővel, Koltai M. Gáborral a darabról.
Színház gyász

Elhunyt Verebély Iván

A színész halálhírét a Centrál Színház jelentette be.