Színház

Utcabállal várja közönségét szombaton a József Attila Színház

2021.09.24. 13:20
Ajánlom
Szeptember 25-én tartják a színház hagyományos évadkezdő utcabálját, amelyen számos gyerekprogram, előadásrészlet, musicalegyveleg, filmvetítés, beszélgetés és koncert is várja az érdeklődőket.

A József Attila Színház melletti Déryné közben szeptember 25-én, szombaton 13 órától 18 óráig tartó rendezvényen bemutatják a közönségnek a József Attila Színház társulatát. Az utcabált Nemcsák Károly, a színház igazgatója nyitja meg.

A közönség többek között részleteket láthat az októberi bemutatóból, a Szibériai csárdás című darabból Lábodi Ádám, Zöld Csaba, Fila Balázs, Chajnóczki Balázs, Horváth Sebestyén Sándor, Lukács Dániel, Fekete Gábor, Schlanger András és Tóth Tibor fellépésével, Kéménczy Antal zongorakíséretével.

242119429_4527023864008860_4714987252645504841_n-131810.jpg

Szibériai csárdás (Fotó/Forrás: József Attila Színház)

Musicalegyveleg címmel a Macskafogó, a 9-től 5-ig és a Valami bűzlik című musicalekből hangzanak el részletek. Versek színészeinktől címmel Cseh Tamás-dalokat ad elő Fekete Gábor és Lábodi Ádám. Békeidők dalai címmel pedig az Egy szoknya, egy nadrág című zenés vígjáték zeneszámait is előadják a színház művészei.

A kávézóban filmvetítést szerveznek és Horváth Péterrel tartanak beszélgetést. A kiállítóteremben 3 időpontban tekinthető meg a Valami bűzlik című kiállítás csoportosan.

242121518_4527024064008840_6602462265522414839_n-131810.jpg

Egy szoknya, egy nadrág (Fotó/Forrás: József Attila Színház)

A gyerekprogramok között mesekoncert, tánctanítás, kézműves foglalkozás, ugrálóvár, pecsétgyűjtő állomások – célbalövés, tojásdobálás, fotózás álarcban a Macskafogó falnál –, aszfaltrajzolás és Muki bohóc is várja a látogatókat. Felnőttek számára is szerveznek tánctanítást Horváth Ádám és Tonhaizer Tünde táncművésszel. Majd az Alcor zenekar koncertje zárja a programot.

A belépés minden programra ingyenes, de védettségi igazolványhoz kötött.

Fejléckép: Nemcsák Károly (fotó: József Attila Színház)

József Attila Színház

A József Attila Színház 1956 szeptemberében nyílt meg a Váci úton. Az azóta eltelt hatvan évben komoly változásokon ment át mind az épület-, mind a színház társulata, repertoárja. Évadaink összeállításakor arra törekszünk, hogy értékteremtő előadásaink egyszerre szórakoztassanak és elgondolkodtassanak.  Kínálatunkban elsősorban emberi-polgári értékeket felmutató színművek, vígjátékok és zenés darabok szerepelnek. E sokszínűség mellett mindig kiemelt fontossággal bírt beavató színházi programunk, ami a tizenéveseket szólítja meg. A Gaál Erzsébet Stúdióban egy alternatív színházi gondolatot, underground szellemiséget igyekszünk meghonosítani.

Legolvasottabb

Tánc

Tejbe mártott testek

Új weboldallal jelentkezett a Győri Balett, a honlaphoz tartozó rendhagyó társulati fotókat a csapat egyik táncművésze, Jekli Zoltán készítette.
Klasszikus

Újabb három évig Szinetár Miklós az Opera Örökös Tagjainak elnöke

A neves rendezőt, a Tagság jelenlegi elnökét október 12-én, az Eiffel Műhelyházban tartott közgyűlésen választották újra
Színház

Ókori kérdések a mában – antik drámákból merít a Katona József Színház új előadása

Tarnóczi Jakab Varga Zsófia dramaturggal Aiszkhülosz, Euripidész és Szophoklész műveit emelte át a mába – vagy ha pontosak szeretnénk lenni: a jelent húzta rá a most is aktuális ókori történetekre.
Klasszikus

Ismerje meg Bella Máté új művét! – VIDEÓ

Bella Máté Titan című művét Szentpáli Roland mutatta be az Óbudai Társaskörben, 2021. szeptember 30-án, a 34. Minifesztivál – Magyar Kortárs Zenei Körkép koncertsorozatában. Videónkban a két művész mesélt a darabról.
Vizuál

KÉP-regény: Postaládák

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a postaládák mögött megbújó történelemről mesélt.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Csak röpülnék – beszélgetés Bodnár Erikával

Gyerekként József Attila versei adtak neki hitet. Sírni mindig szégyellt, nevetni csak a főiskolán tanult meg. Legendás művészekkel dolgozott együtt és sohasem elégedett meg azzal, ami már bevált. Új utakat keresve próbált meg röpülni, mindig egyre feljebb, s gondolatban talán most is egyik híres szerepében szárnyal. Bodnár Erika – Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész – már két éve nem lépett színpadra. Megtisztelő, hogy az otthonában beszélgethettünk vele.
Színház interjú

„…megmaradhatnak az alapértékek, így a szellemiséget intézményesítjük…” – interjú Dr. Kucsera Tamás Gergellyel

Dr. Kucsera Tamás Gergely filozófus, eszmetörténésszel a Magyar Művészeti Akadémia főtitkárával, az MMA levelező tagjával a filozófiáról, az Akadémia feladatairól, céljairól és a pandémia okozta helyzetről beszélgettünk őszi akadémiai székfoglalója apropójából.
Színház játék

Miután a mama bedobta a bombát… – JÁTÉK!

Játsszon a Fidelióval, és legyen az Orlai Produkció vendége a Válaszfalak című előadás október 20-i, kőszínházi bemutatóján a Belvárosi Színházban. Szabó Máté rendezésének főszerepeiben Hernádi Judit és Kern András látható.
Színház ajánló

Ókori kérdések a mában – antik drámákból merít a Katona József Színház új előadása

Tarnóczi Jakab Varga Zsófia dramaturggal Aiszkhülosz, Euripidész és Szophoklész műveit emelte át a mába – vagy ha pontosak szeretnénk lenni: a jelent húzta rá a most is aktuális ókori történetekre.
Színház ajánló

Idegennek lenni a hazádban – Zsótér Sándor Székesfehérváron rendez

A Pisztácia és mogyorót, amely egy bevándorló kispolgári család hétköznapjait meséli el, október 16-án mutatják be a Vörösmarty Színház Kozák András Stúdiójában.