Színház

Vidéki előadások Budapesten

2018.08.15. 15:00
Ajánlom
A Thália Színház szervezésében a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg idén szeptember 3–9. között a népszerű színházi fesztivált, amelyen hét nap alatt nyolc előadás várja majd a közönséget.

Szeptember 3-án a fesztivál nyitóelőadásaként kerül színre a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadásában Csehov Három nővér című remekműve, az orosz Ilja Bocsarnikovsz színrevitelében. 4-én tekinthetik meg a kecskeméti Katona József Színház előadásában a 2017 őszén bemutatott, örökzöld operettet, Leo Stein – Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét, Béres Attila rendezésében.

„Nem viszem haza a szerepeimet”

Kapcsolódó

„Nem viszem haza a szerepeimet”

Volt már Mozart, Bóni, Mágnás Miska, zongorakísérő a világ legrosszabb énekesnője mellett. Nem csak színész, zenét is szerez. Szemenyei János a hazai zenés színházi élet független személyisége. Nem képzelhetjük már el nélküle a műfajt, még szép, hogy az idei KULT50 kiadványunkban is szerepel.

Ezt követi 5-én az Agatha Christie novellájából készült előadás, A vád tanúja. A darabot Simon Kornél rendezte, és a Győri Nemzeti Színház viszi színre. 6-án Székely János: Caligula helytartója című drámáját láthatják a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadásában. A rendező: Sztarenki Pál. 7-én a Miskolci Nemzeti Színház mutatkozik be az „AHOGYTETSZIK” című vígjátékával, amely Shakespeare azonosnak tűnő műve alapján készült. A produkció rendezője Rusznyák Gábor.

2233-151331.jpg

Varga Klári, Szakács Hajnalka és Sárközi-Nagy Ilona a Három nővér c. előadásban (Fotó/Forrás: Máthé András / POSZT)

Szeptember 8-án két előadás is várja az érdeklődőket. Tege Antal rendezésében érkezik Dario Niccodemi: Hajnalban, délben, este című vígjátéka a Békéscsabai Jókai Színház előadásában, majd a Pécsi Nemzeti Színház társulata adja elő Christopher Hampton: Veszedelmes viszonyok című színművét, Horgas Ádám rendezésében. A fesztivált 9-én a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház A név: Carmenje című produkciója zárja, amit Sediánszky Nóra jegyez íróként és rendezőként.

Fejléckép: Csárdáskirálynő - kecskeméti Katona József Színház (forrás: POSZT)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Olyan volt a teste, mint egy sámándob – 75 éve hunyt el Bartók Béla

Halála után három emberöltővel felidézzük Bartók utolsó éveit, és beleolvasunk Yehudi Menuhin nekrológjába. A zeneszerző iskolákat teremtett, hatalmas örökséget hagyott, amely egyszerre öröm és teher.
Jazz/World

Elhunyt Juliette Gréco, akinek Boris Vian, Albert Camus és Jean-Paul Sartre írt dalszöveget

Kilencvenhárom éves korában szerdán meghalt Juliette Gréco, a francia sanzon nagyasszonya, Léo Ferré, Jacques Prévert és Serge Gainsbourg dalainak előadója - közölte családja az AFP francia hírügynökséggel.
Zenés színház

A New York-i Metropolitan Operaház lemondta az egész szezont

Közel 140 éves történelmében először lemondta egész szezonját a New York-i Metropolitan Operaház (Met), amely csak jövő szeptemberben nyitja meg ismét kapuit a közönség előtt.
Vizuál

Fedezd fel Frida Kahlo életének helyszíneit!

Lehet-e még újat mondani arról a nőről, aki az életét és az érzéseit ilyen mélységben tárta a nyilvánosság elé, aki saját személyét is a művészete részévé változtatta? Az ikonikus képzőművészek életét bemutató filmek sorában ezúttal a mexikói festőművésznő nyomában járunk.
Színház

Hát én nem vagyok magyar? – Kondor Ernő, a pesti kabaré „feltalálója”

A magyar kabaré története szomorú históriákkal teli, a nagy nevettetők élete sokszor egyáltalán nem volt vidám. De talán az egyik legigazságtalanabb sors a honi kabaré alapítójának, Kondor Ernőnek jutott. Őt már az életében elfelejtették. Pedig pályatársa, Kellér Dezső joggal nevezte őt a műfaj feltalálójának, ugyanis az általa megteremtett irodalmi kabaré a világon egyedülálló volt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház magazin

Hát én nem vagyok magyar? – Kondor Ernő, a pesti kabaré „feltalálója”

A magyar kabaré története szomorú históriákkal teli, a nagy nevettetők élete sokszor egyáltalán nem volt vidám. De talán az egyik legigazságtalanabb sors a honi kabaré alapítójának, Kondor Ernőnek jutott. Őt már az életében elfelejtették. Pedig pályatársa, Kellér Dezső joggal nevezte őt a műfaj feltalálójának, ugyanis az általa megteremtett irodalmi kabaré a világon egyedülálló volt.
Színház kult50

Mindent újra kell gondolni – Garai Judit a Kult50-ben

Garai Judit kiváló színházi dramaturg. Egyetemi oktató. Műfordító. Aki szüntelenül olvas és ír. Nem is akárhogyan.
Színház ajánló

Kortárs magyar ősbemutató született a Radnóti Színházban

Az egy éve nyitott Radnóti Tesla Labor hatodik bemutatója Schwechtje Mihály Gina című darabja szeptember 26-án, szombaton. A hatból három Radnóti produkció, három pedig a függetleneké.
Színház interjú

A darab, ami egyszerre hat intellektusra, rekeszizmokra és könnycsatornákra

A 2020-2021-es évad első bemutatója Peter Shaffer Amadeusa a József Attila Színházban. Ennek kapcsán beszélgettünk a rendezővel, Koltai M. Gáborral a darabról.
Színház gyász

Elhunyt Verebély Iván

A színész halálhírét a Centrál Színház jelentette be.