Színház

Vidnyánszky szerint a baloldali pártok kampányindítója volt az október 23-i tüntetés

2020.10.27. 15:00
Ajánlom
Az SZFE autonómiájának ügye is napirendre került az Európai Parlament kedd délelőtti ülésén, amelyen az egyetem részéről Upor László, a korábbi megbízott rektor és Milovits Hanna, a hallgatók képviselője, a kormány részéről pedig György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára volt jelen az online térben. Vidnyánszky Attila, a kuratórium elnöke is megfogalmazta az álláspontját, igaz, ő egy technikai probléma miatt csak később tudott bekapcsolódni a beszélgetésbe.

György László a szakmai vita fontosságát hangsúlyozva elmondta, hogy a külföldi mintákat alapul vevő modellváltás éppen hogy jóval több szabadságot enged az egyetemnek, mint a korábbi rendszer, ráadásul a nyolc érintett egyetemből egyedül az SZFE-n volt konfliktus. Az új rendszer továbbá pénzügyi szempontból is előnyös,

a következő időszakban négyszeresére akarják növelni az egyetem költségvetését.

Arról nem esett szó, hogy a modellváltást a többi intézménynél sokkal gyorsabban, előrehozott határidővel hajtották végre, amiről nem, vagy csak részlegesen tájékoztatták az akkori vezetőséget. György László bizottsági kérdésre azonban cáfolta, hogy a kormány akarna dönteni a hallgatók jövőjéről, és hogy a modellváltás ne lenne összhangban a magyar alkotmánnyal.

SZFE: a kuratórium pályázat nélkül nevezhet ki rektorhelyetteseket, akik az intézményt is vezethetik

Kapcsolódó

SZFE: a kuratórium pályázat nélkül nevezhet ki rektorhelyetteseket, akik az intézményt is vezethetik

"Kézi vezérlésre áll át a fenntartó, az SZFE eljárásokat indít" címmel adott ki közleményt a Színház- és Filmművészeti Egyetem miután egyoldalúan és visszamenőleg módosította a szervezeti és működési szabályzatot az új kuratórium, hogy ne kelljen pályázatot kiírni a rektorhelyettesek kinevezéséhez. Ráadásul lehetővé tették, hogy az ezt a pozíciót betöltők az intézményvezetői jogköröket is ellássák.

Upor László szerint éppen azzal sérül az autonómia, hogy egy olyan kuratórium irányítja és felügyeli az intézményt, amit a minisztériumok neveznek ki, az egyetemnek pedig nincs beleszólása a saját sorsába. Az SZFE-nél a szenátus jogköreinek elvételével pontosan ez a helyzet állt elő, ráadásul mivel a kuratórium és a minisztérium nem válaszol a kéréseikre és a tárgyalások során sem hallgatták meg őket, a kommunikáció sem működik a két fél között.

A Minisztérium továbbra sem reagál az SZFE-s hallgatók követeléseire

Kapcsolódó

A Minisztérium továbbra sem reagál az SZFE-s hallgatók követeléseire

Hétfő reggelre megmozdulást szerveztek az SZFE-s hallgatók az Innovációs és Technológiai Minisztérium Szemere utcai épülete elé. A helyszínválasztás nem véletlen: ugyanis a Minisztérium közbeavatkozásával lehetne csak feloldani az egyetemi polgárság és a kuratórium között kialakult helyzetet. A tüntetésen a diákok mellett közel harminc ismert színházi és filmes alkotó kampányolt az autonóm felsőoktatás mellett.

Upor felhívta a figyelmet arra is, hogy az új kancellár szankciókkal – az internet lekapcsolásával és a termek bezárásával – akarja megoldani a problémát, de ők nem adják fel az autonómiáért zajló küzdelmet. A támogatottságukat az október 23-i többezres demonstráció is bizonyítja.

uporeu-143716.jpg

Upor László az Európai Parlament meghallgatásán

Az a demonstráció, amire a szintén megszólaló Vidnyánszky Attila azt mondta, hogy nem volt más, mint a baloldali pártok kampányindítója, és a diákokat politikai célokra akarják felhasználni. Vidnyánszky annak ellenére állította ezt, hogy a megmozdulás szervezői direkt arra kérték a résztvevőket, hogy magánemberként vegyenek részt az eseményen. Ennek megfelelően, ahogy tudósításunkban megírtuk, egyetlen pártzászló sem jelent meg a tömegben.

Minden, ami történik, a baloldali pártok szervezésében és politikai irányításával történik és valósul meg.

Ez egyébként szemben áll Gulyás Gergely azon korábbi megszólalásával, miszerint a demonstrálók értük tüntettek. Ezt hétfőn az egyetemi polgárok maguk cáfolták, hangsúlyozva, hogy a megmozdulások célja minden esetben az autonómia jegyében történik, nincs politikai színezete.

Nem a szokásos nemzeti ünnep – Tízezres tömeg ment utcára a független Színművészetiért

Kapcsolódó

Nem a szokásos nemzeti ünnep – Tízezres tömeg ment utcára a független Színművészetiért

Háborút nem vívtak, de seregüket felvonultatták a színművészetisek. Hol klasszik tüntetés, hol ’56-ra emlékező előadás volt az ünnepnapra hirdetett megmozdulás, amin több mint tízezren vehettek részt.

Vidnyánszky Attila nehezményezte – reflektálva a technikai nehézségekre is, ami miatt később tudott csak bekapcsolódni a beszélgetésbe –, hogy fenntartóként nem sikerül kommunikálniuk (vagy csak nagyon nehezen) az egyetem polgáraival, mert az intézmény bezárkózik. Ez egy régóta fennálló, rajtuk túlmutató probléma, ami az infrastruktúra borzasztó állapotát eredményezte.

vidnyanszkyeu-143716.jpg

Vidnyánszky Attila az Európai Parlament meghallgatásán

Milovits Hanna ezt cáfolni igyekezett jelezve, hogy a fenntartó részéről tárgyalási szándék nem volt, az intézkedésekről pedig a polgárság a sajtóból értesült. Továbbra is

nyitottak az egyeztetésekre abban az esetben, ha a minisztérium egyenlő félként tekint rájuk.

Egyelőre azonban a kormánybarát média manipulálható gyerekeknek állítja be őket, de ez nem igaz. Upor Lászlóhoz csatlakozva elhatárolódott a politikai vádaktól, és az autonómia fontosságát hangoztatta.

Az SZFE polgársága: az egyetem új vezetői már gyakorlati eszközökkel veszélyeztetik az oktatást

Kapcsolódó

Az SZFE polgársága: az egyetem új vezetői már gyakorlati eszközökkel veszélyeztetik az oktatást

Szarka Gábor ultimátuma ellenére folytatják a tiltakozást - jelentették be a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai szerda délutáni sajtótájékoztatójukon.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Levelei bizonyíthatják Chopin homoszexualitását

Több férfihoz is szerelem fűzte a nagy lengyel zeneszerzőt, Frédéric Chopint. Mindezt olyan levelek bizonyítják, amelyeket eddig szándékosan rejtettek el, fordítottak vagy magyaráztak félre.
Vizuál

Az online térbe költözött a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria is

Tárlatvezetések, virtuális kiállítások, útvonaltippek, oktatási segédanyagok, valamint a Textúra színházi program előadásai is elérhetők a járványügyi korlátozások miatt bezárt Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria honlapjain.
Színház

Aki eljátszott mindent, amit magyar színművész eljátszhat – 85 éves Törőcsik Mari

1935. november 23-án született Törőcsik Mari Kossuth-nagydíjas, kétszeres Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, aki egy Heves megyei községből, Pélyről indulva vált a hazai színjátszás egyik legnagyobb alakjává.
Színház

Otthonában köszöntötte Törőcsik Marit a Nemzeti társulata

A művészek a járványhelyzetben is teljesítették Törőcsik Mari tavalyi kívánságát, mely szerint nem kér mást, csak hogy idén is eljöjjön hozzá az ő drága Nemzetije.
Jazz/World

Elhunyt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

73 éves korában elhunyt Mihály Tamás, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, az Omega basszusgitárosa – tudatta Facebook oldalán a zenekar.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Pizsamaparti a Játékszínben

A SzínházTV ezúttal a Játékszínből jelentkezik egy eszeveszett bohózattal. A Hatan pizsamában fordulatok, félreértések, átverések, csúsztatások és füllentések sorozata két felvonásban, Gálvölgyi János rendezésében.
Színház videó

Otthonában köszöntötte Törőcsik Marit a Nemzeti társulata

A művészek a járványhelyzetben is teljesítették Törőcsik Mari tavalyi kívánságát, mely szerint nem kér mást, csak hogy idén is eljöjjön hozzá az ő drága Nemzetije.
Színház magazin

Aki eljátszott mindent, amit magyar színművész eljátszhat – 85 éves Törőcsik Mari

1935. november 23-án született Törőcsik Mari Kossuth-nagydíjas, kétszeres Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, aki egy Heves megyei községből, Pélyről indulva vált a hazai színjátszás egyik legnagyobb alakjává.
Színház magazin

110 éve született Both Béla

1910. november 21-én született A tanú című film Bástya elvtársa, az érdemes és kiváló művész Both Béla.
Színház hír

Mi jár a fejedben? – indul a Rózsavölgyi Szalon online műsora

Szombat esténként online beszélgetésekkel jelentkezik a Rózsavölgyi Szalon, Mi jár a fejedben? címmel. Csiby Gergely és Józan László a november 21-i adásban Zimányi Zsófiával, a Rózsavölgyi Szalon alapítójával, művészeti vezetőjével, a Pro Urbe Budapest kitüntetettjével, Pokorny Lia és Ágoston Péter színművésszel és Pájer Alma Virág bábszínésszel beszélgetnek.