Színház

Világsztárok hallatják hangjukat az SZFE mellett

2020.09.17. 16:50
Ajánlom
Nyílt levélben fejezte ki támogatását az SZFE mellett negyvennégy világszerte elismert művész, köztük olyan hírességek, mint Cate Blanchett, Helen Mirren, Peter Brook és Salman Rushdie – írta meg a 444 a Financial Times-ra hivatkozva.

„Az SZFE valódi vezetése mellett állunk. Követeljük, hogy a magyar kormány állítsa vissza az SZFE autonómiáját, mely létszükséglete a művészi kreativitásnak, a tudományos kutatásnak és oktatásnak" – fejezik ki álláspontjukat a művészek.

A nyílt levél rövid áttekintést is ad az eseményekről. A 155 éves intézmény magánosításáról anélkül, hogy annak szenátusával bármit is egyeztettek volna, illetve Vidnyánszky Attila kinevezéséről. Akiről így írnak:

már hosszú ideje támadja az egyetemet és annak közösségét.

Majd beszámolnak azt követő egyetemfoglalásról és az egész országon végigsöprő szolidaritásról. Arról is szót ejtenek, hogy nem ez az egyetlen olyan felsőoktatási intézmény, ahol a magyar kormány a változásokat hasonló módon vezényelte le.

Követelik a kuratórium lemondását és az egyetemi autonómiát a színművészetisek

Kapcsolódó

Követelik a kuratórium lemondását és az egyetemi autonómiát a színművészetisek

Pontokba szedett követeléseiket olvasták fel fél négykor az egyetemisták a Színház- és Filmművészeti Egyetem elbarikádozott, Vas utcai épülete előtt, amit még hétfő este foglaltak el.

A 444 cikke szerint így fogalmaznak: „Ez része egy egész pályás kultúrharcnak, aminek a célja, hogy az egész kulturális szférát és minden intézményét megfosszák autonómiájától.” 

(via 444.hu, Financial Times)

Fejléckép: Cate Blanchett (fotó: Ian Gavan / Getty Images Hungary), Helen Mirren (fotó: Thomas Niedermueller / Getty Images Hungary), Peter Brook (fotó: Franco Origlia / Getty Images Hungary)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Kórházba került Rost Andrea

„Szeretettel és együttérzéssel gondolok minden embertársamra, aki a fertőzéssel küzd!” – írta Facebook oldalán Rost Andrea, akit a bejegyzés tanúsága szerint néhány napja a Szent László Kórházban kezelnek koronavírussal.
Vizuál

Beintett a teknős a fotósnak, díjat ért

Átadták az idei Comedy Wildlife Photography díjakat, ami immár hat éve díjazza az év legviccesebb természetfotóit. A rangos megmérettetésre ebben az évben 44 döntős kép közül választották ki a legjobbakat.
Klasszikus

Korán megkapta Kocsis áldását – Berecz Mihály a Kult50-ben

„Születésem óta a zene állandó része életemnek”, írja az 1997-es születésű Berecz Mihály rövid önéletrajzában. Valóban így van. De a zene kezdetben nem a klasszikus műfaj köntösében volt jelen az életében, hanem a népművészet révén.
Klasszikus

Egmont-nyitány tízezer tüntető előtt – interjú Juhász Bence karmesterrel

Október 23-án hatalmas tömeg állt ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett. A Független Zeneakadémisták Szimfonikus Zenekara pedig egy olyan zeneművet vitt utcára, amellyel történelmi időket idézett: Beethoven forradalmi Egmont-nyitányát. Juhász Bence karmester beszélgetésünkben felelevenítette a különleges előadást.
Színház

Újabb házassági leckék középhaladók

Ősbemutatóra készül a Centrál Színház, ugyanis október 30-án mutatják be az évek óta nagy sikerrel futó Házassági leckék középhaladóknak folytatását. Florian Zeller francia író gondolta újra az eredeti előadás alaphelyzetét és még egy estére összehozta a szereplőket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

8 év 8 előadás – összeszedtük a Jurányi legjobbjait

Nyolc évvel ezelőtt, október 29-én nyitotta meg a kapuit a Jurányi Ház, ami azóta a budapesti kortárs művészeti közeg egyik legfontosabb játszóhelyévé vált. A Füge Produkció 2012-es kezdeményezése – ami a független társulatok befogadását tűzte ki fő célul – máig egyedülálló. Olyan csapatok találtak itt otthonra, mint például az Orlai Produkciós Iroda, a Táp Színház, a Tünet Együttes, a Stereo Akt vagy az azóta már megszűnt Szputnyik Hajózási Társaság.
Színház ajánló

Ősbemutató és országos táncszínházi premier a Miskolci Nemzeti Színházban

Október utolsó hetére két premiert is tartogat a miskolci színház. Keszég László rendezésében a Linda Vista című vígjáték ősbemutatójára kerül sor, valamint Anthony Burgess kultikus regénye, a Gépnarancs először elevenedik meg a táncszínpadon Magyarországon a Miskolci Balett jóvoltából.
Színház interjú

„Mi is féltjük a jövőnket, pont ezért állunk ki a jogainkért” – Beszélgetés L. Nagy Attilával

Szentendrén augusztusban, a Függöny című ősbemutatóban láttuk, Racine szerepében. L. Nagy Attila, az SZFE bábosztályának hallgatója az utóbbi időszakban nemcsak színházi színpadokon, de társadalmi színtereken is megmutatkozott. Szeptember 1-jén ő olvasta fel az SZFE diákjainak az intézmény autonómiáját követelő levelét az egyetem előtt.
Színház interjú

Kellékes a kulissza két oldalán – Beszélgetés Szucskó Noémivel

Hol ér véget a díszlet és kezdődik a kellék? Hogyan készültek a Naplemente előtt vacsorájához az ételek vagy az Amadeus süti-költeményei? A József Attila Színház Kelléktárának vezetője, Szucskó Noémi avatott be a kulisszatitkokba.
Színház ajánló

Bicska Maxi Szentendrén

Bertolt Brecht-Kurt Weill Koldusoperája november 7-én a Szentendrei Teátrum műsorán! Bicska Maxi szerepében Brasch Bence, a Vígszínház kiváló színésze.