szőke szabolcs

2019 július 4., 14:50
Jazz/World kult50 Szerző: Fidelio

Alkotói szabadságtól lesz a zene aktuális – Berecz István és Szőke Szabolcs a Kult50-ben

A Kult50 legújabb részében Berecz István néptáncos és Szőke Szabolcs zenész beszélgetnek Indiáról, kortárs zenéről, népzenéről.
2015 március 5., 07:02
Jazz/World liza Szerző: Aradi Péter

Kóristából díva

Tóth Evelin elsősorban énekesnőként ismert, de színésznőként is bemutatkozott már. Az utóbbi időben leginkább az Átrium Film-Színházban, a Gergye Krisztián rendezte Merényletben és a TÁP Színház Egon Schiele élete vagy halála című előadásában. Mostani beszélgetésünk a zenéről szól, abból az apropóból, hogy jelenlegi együttesével, a Tóth Evelin Trióval, illetve TrióM-mel 2014 decemberében jelentették meg első lemezüket.
2014 július 28., 09:48
Jazz/World mti Szerző: (sze)

Harcsa Vera az udvarhölgy szerepében

Nagy szeretettel fogadtak be a Művészetek völgye közösségébe mint "újoncot", amiért nagyon hálás vagyok - mondta a jazzénekesnő, aki idén először saját udvarral jelentkezett Kapolcson.
2013 május 2., 07:22
gyerek a38 Szerző: Krupa Zsófia

"Az élmény befogadása belső nyugalmat kíván"

A húszéves Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok MeseMuzsika címmel iskoláskorú gyermekeknek szóló sorozatot indított az A38 Hajó kiállítóterében. Az első sikeres program után az együttes alapítója, Szászné Réger Judit a képzeletet felszabadító mese és zene élményéről, valamint a program létrejöttéről mesélt a Bóbitának. INTERJÚ
2012 május 27., 10:05
Jazz/World juhász gábor Szerző: Zipernovszky Kornél

Nas Ektar (dixieland)

A Szőke Quintet Via Ilka című lemeze az erős magyar világzenei mezőnyben is párját ritkítja - írja ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt.
2012 március 23., 15:35
Jazz/World millenáris Szerző: (vd)

Trombitással újítanak Szőke Szabolcsék

David Boato olasz trombitaművész április 2-án Szőke Szabolcs szokatlan összeállítású triójával, 5-én pedig kvintettjével lép fel.
2011 december 2., 12:38
Színház merlin színház Szerző: Fidelio

Hólyagcirkusz-fesztivál a bezárásra ítélt Merlinben

Bezár a bazár címmel fesztivált rendez a Hólyagcirkusz Társulat a Merlinben vasárnaptól csütörtökig, december 8-ig; a független társulat így búcsúzik bezárásra ítélt befogadó színházától, a budapesti Merlin Színháztól, ahol az elmúlt hat évben dolgozott.
2011 november 21., 12:04
Színház premier Szerző: Fidelio

Premier: Mindenkit szívesen látunk

A Hólyagcirkusz Társulat legújabb előadását a Merlin Színházban mutatja be november 24-én 19:30-kor.

Programkereső

Legnépszerűbb

Jazz/World

Keith Jarrett agyvérzést kapott, soha nem léphet pódiumra többé

A jazzlegenda 2017-ben játszotta utolsó koncertjét, azóta nem állt közönség elé. A New York Timesban megjelent riport szerint két agyvérzés után részlegesen lebénult.
Színház

Nem a szokásos nemzeti ünnep – Tízezres tömeg ment utcára a független Színművészetiért

Háborút nem vívtak, de seregüket felvonultatták a színművészetisek. Hol klasszik tüntetés, hol ’56-ra emlékező előadás volt az ünnepnapra hirdetett megmozdulás, amin több mint tízezren vehettek részt.
Könyv

Szeressük meg a saját történetünket! – interjú Tompa Andreával

„Tompa Andrea (1971) Kolozsvárott született. Budapesten él” – olvasható a lakonikus életrajz a Haza borítóján. Ez azonban tökéletesen összefoglalja a kötet alapproblémáját. Az írónő térben és időben szabadon mozogva vizsgálja a hazatérés lehetőségét, legyen az az új otthon, Magyarország, vagy a régi, Kolozsvár, ahol már az a kérdés, hogy van-e még visszatérés.
Plusz

Szerkesztő-újságírót keres a Fidelio

A Fidelio Magazint és a fidelio.hu-t kiadó Programmagazin Kiadó Kft. a hazai és nemzetközi kulturális életben jártas munkatársat keres szerkesztő-újságíró pozícióba.
Klasszikus

Várdai István szólójátékával indítja az évadot a Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Zeneakadémián nyitja meg az idei évadot a Liszt Ferenc Kamarazenekar október 25-én. Az új művészeti igazgató Várdai István szólistaként is fellép az évadnyitó koncerten. A műsorban J. S. Bach és fia, C. P. E. Bach, valamint Mendelssohn klasszikus darabjai szerepelnek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében