Tánc

A tudomány is bizonyítja: a tánc az egyik legjobb edzésforma

2017.07.30. 13:53
Ajánlom
Újabb igazolást nyert a sokat hangoztatott tény, miszerint a táncosok sportolói igénybevételnek vannak kitéve. Ezúttal a Brighton-i Egyetem kutatói szolgáltak tudományos adatokkal ezzel kapcsolatban.

Nemrég arról írtunk, hogy David Hallberg lett a Nike arca, akinek sérülése és abból való felépülése igazi sportolói teljesítmény volt, így joggal válhatott egy sportmárka nagykövetévé. Isabella Boylston, az American Ballet Theater első magántáncosa pedig crossfit bajnokokat hívott el balettozni, és azonnal bebizonyosodott, hogy egy balettóra felér egy crossfit edzéssel. Ennek ellenére mindig örülünk, ha az előzetes feltételezéseink tudományos igazolást nyernek.

A Brighton-i Egyetem tanulmánya megmutatta, hogy

a tánccal óránként körülbelül 600 kalóriát lehet elégetni, ami kicsivel több, mintha ugyanezt az időt úszással vagy futással töltenénk.

Természetesen nem mindegy, hogy grand allegro ugrásokat végzünk egy óráig, vagy ha csak egy lagziban csárdásozunk egy órán keresztül, de a tanulmány hozzáteszi, hogy még a szelídebb táncos mozgásformák is legalább annyi kalóriát égetnek, mint a kerékpározás.

Ausztrál balett táncosok a parton próbálnak

Ausztrál balett táncosok a parton próbálnak (Fotó/Forrás: Handout / Getty Images Hungary)

Nick Smeeton, a tanulmány egyik szerzője a Time magazinnak elmondta: a tánckoreográfiákba beépített irányváltások, és a gyakori gyorsítás-lassítás során olyan igénybevételnek van kitéve a test, amilyennek a közelébe sem ér mondjuk egy egyszerű futóedzés. A vázizmok és az egészen apró izmok is aktiválódnak és erősödnek, ugyanis a tánc során egészen sokféle módon mozog a test. Természetesen nem szabad elfelejteni, hogy a táncnak nem csupán a kalóriaégetés a pozitív hozadéka, de csökkenti a stresszt, a szorongást, lassítja a kognitív hanyatlást és növeli az önbizalmat is.

Programkereső

Legolvasottabb

Jazz/World

Gryllus Samu hangszerelte át Gryllus Dániel Weöres Sándor prózájára komponált dalsorozatát

Weöres Sándor költői prózájának, az 1945-ben publikált A teljesség felének sorai közmondásként ma is köztünk élnek. Ezeket a gondolatokat ültette át a zene nyelvére Gryllus Dániel csaknem 40 évvel ezelőtt, most pedig fia hangszerelésében lesznek hallhatóak február 5-én, a Magyar Zene Házában.
Könyv

A sors kövei – 140 éve született Virginia Woolf

A modern angol próza és lélektani regény egyik megteremtőjeként is ismert Virginia Woolf a 20. század egyik legnagyobb hatású irodalmi alkotója, aki bár sikeres írói karriert tudhat maga mögött, az életében elszenvedett traumákat sosem tudta feldolgozni.
Színház

Az eltűnt idő nyomába ered Hajduk Károly

Jancsó Júlia fordítása nyomán elevenedik meg Marcel Proust kultikus műve, Az eltűnt idő nyomában Fischer Iván Lakásszínházában, február 5-én.
Plusz

Kulka János tanítja újra beszélni a sztrókon átesett Lang Györgyit

Az énekesnő erről a Klubrádió Ötös című műsorában beszélt Falusi Mariannak, akivel korábban együtt vezették a műsort – számolt be róla a Színház Online.
Klasszikus

59 éves korában elhunyt Patkós Sándor fagottművész

Tragikus hirtelenséggel, életének 59. évében, január 26-án elhunyt Patkós Sándor fagottművész, a Budapesti Fesztiválzenekar alapító tagja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Élőben, a színpadon festenek majd a Feledi Project legújabb táncszínházi bemutatójában

Feledi János Csehov Sirályát állítja színpadra február 7-én a Nemzeti Táncszínházban. Az előadás érdekessége, hogy Bánki Ákos festőművész a teljes előadás alatt a színpadon fog festeni.
Tánc ajánló

Tánc, románc és csipkés ármányok – Élő történelem a Pesti Vigadóban

Az új évben tematikus épülettörténeti sétákkal várja látogatóit a Pesti Vigadó. A januári idegenvezetés „Báli szokások a Pesti Vigadóban” tematika alapján épül fel.
Tánc videó

Queen sztepp cipőben – VIDEÓ

Michael és Matthew Gardiner – vagy ismertebb nevükön a Gardiner fivérek – néhány éve azzal szereztek maguknak hírnevet, hogy popslágereken keresztül népszerűsítették a sztepptáncot. Legújabb videójukban a Queen Another one bites the dust című klasszikusára táncolnak Galway egyik autóútján.
Tánc hír

Aki a legtöbbet tette az innovatív tánckultúráért - Szabó György kapta a 2021. év Eck Imre-díját

Szabó Györgynek, a Trafó Kortárs Művészetek Háza menedzser-igazgatójának ítélte oda az Eck Imre-díjat az Eck Imre Közalapítvány kuratóriuma. A kitüntetést Eck Júlia kuratóriumi elnök és Péterffy Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere adták át.
Tánc hír

Az internetre költözik a SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztivál

Online rendezik meg a SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztivált. Az Orkesztika Alapítvány a fesztivál produkcióit YouTube-csatornáján közvetíti január 19. és 22. között esténként 7 órától, Facebook-oldalukon táncfilmeket vetítenek.