Tánc

Folytonosság és megújulás a Győri Balettnél – Interjú Velekei Lászlóval

2020.05.22. 09:20
Ajánlom
Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a negyvenéves múltra visszatekintő társulat: Kiss János igazgató huszonkilenc év után távozik a Győri Balett éléről, és átadja a helyét az eddigi művészeti vezetőnek, Velekei Lászlónak. A Harangozó- és Seregi-díjas táncművész-koreográfust kérdezte terveiről a Táncművészet szerzője.

A 40 éves Győri Balett működése az alapításától napjainkig két szakaszra bontható: az 1979-ben kezdődő 12 év Markó Iván nevéhez kötődik, aki vezetőként és koreográfusként irányította az együttest. Ezt a korszakot egy új társulat létrehozása, művészeti megerősítése és Győr kulturális vérkeringésébe való bekapcsolása jellemezte.

1991-től Kiss János igazgatóként stabilizálta az együttes működési feltételeit, biztosította a szakmai fejlődését, külföldi művészekkel egészítette ki a hazai csapatot, kiszélesítette a repertoárt és a nemzetközi táncélet rendszeres szereplőjévé tette a társulatot. A harmadik szakasz Velekei László eddigi művészeti vezető igazgatóvá való várható kinevezésével kezdődhet, egyedüli pályázóként sikeres önkormányzati szakbizottsági meghallgatáson van túl.  

velekei-laszlo-094711.jpg

Velekei László (Fotó/Forrás: Fehér Alexandra / Győri Balett)

Milyen célokat és koncepciót fogalmazott meg a pályázatában, hova akar eljutni és mit akar megőrizni az eddigi eredményekből? Gyökeres fordulat vagy értékmegőrző innováció lesz a következő évek jellemzője?

Voltam táncos, magántáncos, szólista, próbavezető, művészeti asszisztens, alkalmazott koreográfus, koreográfus és művészeti vezető, vagyis a szakmai létra valamennyi lépcsőfokát volt szerencsém bejárni a Győri Balettnél töltött 23 évben. Dolgoztam együtt mindkét igazgatóval, Markó Ivánnal és Kiss Jánossal, valamint sok alapító táncossal. Elmondhatom, a Győri Balett minden szegletét bejártam, ismerem a várost és a közönségét.

Igazgatóként, ha elnyerem a bizalmat, szeretnék méltó lenni a társulat 40 évéhez.

A beadott pályázatom egyik alcíme: Tradíció és innováció. Amennyiben támogatnak a döntéshozók, a folytonosságra és a megújulásra szavaznak. 2015 óta a Győri Balett vezetésében kettévált az igazgatói és művészeti vezetői poszt. A szakmai nyitás garanciája számomra Lukács András személye a művészeti vezetői poszton. De tervezek változást a szervezeti felépítésben, a döntéshozatali mechanizmusokban, a marketingben és a szervezésben is. Ami talán a legfontosabb, rengeteg energiát fektetünk a fiatalok megszólításába, és abba, hogy a közönségünkből közösséget tudjunk építeni.

Lukács Andrást hívta meg maga mellé művészeti vezetőnek. Ő 15 éve a szomszédos Bécsben, a Wiener Staatsoper szólistája és koreográfusa, előtte Frankfurtban és Lyonban dolgozott. Sikeres alkotó, legismertebb darabja idehaza az Örvény, amelyet a Magyar Nemzeti Balett is többször műsorára tűzött, és legutóbb a Bolero is sikert aratott a Győri Balett színpadán. Mit vár el tőle?

Andrással négy éve kezdtünk el együtt álmodozni. Nem tűztünk ki pontos elvárásokat egymással szemben, hanem egyszerűen csak hagytuk, hogy alakuljon az élet. Csodálatos táncművész és koreográfus. Inspirál a világlátása, gondolkodása, embersége. Azt szeretném, hogy ugyanezt tegye az együttessel, a hazai táncélettel és legfőképp a győri publikummal.

Hiszek a magyar táncművészetben, mert rendkívül színes.

Minden szegmens feladata a saját világképét artikulálni a közönségének. A hivatástudatunk, a tánc szeretete, a táncművészek tisztelete végül úgyis összeköt minket egy egésszé.

Markó Iván idején lényegében egy koreográfusra épülő társulat volt a Győri Balett, és ennek megvolt a maga kockázata. Ez már az elmúlt 19 évben nem volt jellemző, ugyanakkor ön és Lukács András is sikeres koreográfus, alkotói szempontból kihasználják azt, hogy egy egész társulat áll a rendelkezésükre?

Természetesen. Hiszen egy alkotó és egy táncos között nagyon intim kapcsolat van. Vezetői szemszögből nézve fontos, hogy benne legyünk és részeseivé váljunk a csapatnak, időnként együtt próbáljunk. Azt érzem, attól váltam hitelessé a táncosok szemében, hogy minden jó és rossz pillanatot együtt éltünk meg és kezeltünk. Nem szeretnék szerénytelen lenni, de András és az én darabjaim is nagy sikerrel debütáltak Győrben. Ennek ellenére, amint lejárnak a 2021-es évre szóló ígérvényeim, alkotóként eltávolodnék az együttestől. Lukács András munkássága adja majd a repertoár gerincét, de természetesen mindketten úgy gondoljuk, hogy hívunk más alkotókat is.

Kinevezes-214850.jpg

Dézsi Csaba András, Győr polgármestere és Velekei László (Fotó/Forrás: Oláh-Jakócs Péter / Győri Balett)

Kiss János leköszönő igazgató ereje teljében van, miben számít rá a későbbiekben?

Ő mindig is a része lesz a Győri Balettnek. Nemcsak szakmaiságára, hanem a barátságára is szükségem van és lesz. Nem túlzok, ha úgy fogalmazok, ő az egész életét szentelte a Győri Balettnek és a magyar táncművészetnek. A jövőben a Magyar Táncfesztivál igazgatójaként és szakmai tanácsadóként számítok rá.

Úgy tűnik, az idei Magyar Táncfesztivál a legjobb esetben is őszre tolódik, egybeeshet az évadkezdéssel. Milyen őszre számít, hogyan kezdik az új évadot?

A legfontosabb most, hogy mindenki egészséges maradjon. Szeretném így elkezdeni az új szezont, minden mást megoldunk együtt. Magabiztos vagyok, mert nagyon jó az a csapat, amellyel együtt dolgozhatok.

Forrás: Péli Nagy Kata, Táncművészet című szakfolyóirat

Fejléckép: Velekei László (fotó: Mészáros Mátyás)

Velekei László a Győri Balett új igazgatója július 1-től

Kapcsolódó

Velekei László a Győri Balett új igazgatója július 1-től

A társulatot 29 éve vezető Kiss János megbízatása lejárta után nem pályázott újra a pozícióra, de utódjának pedig segített felkészülni.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Fáy Miklós: Férfias erények

Fáy Miklós kritikus ezúttal a Robert Capa Központ új kiállításával, a Zeneakadémia szeptemberi Bartók-hangversenyével, Az öreg halász és a tenger új kiadásával, valamint egy Maria João Pires összkiadással foglalkozik.
Fidelio Tours

Tudod, hol áll Petőfi, Erkel és Anne Frank fája?

Naponta sétálunk el óriási törzsű, sokat megélt fák mellett, ám szinte sosem gondolunk bele, hogy mennyi történetet, mennyi legendát hordozhatnak magukban. Ha a fák mesélni tudnának, talán többet mondanának, mint a legtöbbet megélt nagyszülők. Most összegyűjtöttünk 8 híres fát, amelyeknek érdemes megismerni a történetét.
Zenés színház

„Most vagyok abban az időszakban, amikor már van jogom megformálni ezt a szerepet”

A Bánk bán című opera minden magyar szívében különleges helyet foglal el. Az egyik legjelentősebb operánk ezúttal a Coopera szervezésében, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kel életre, Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező kezei nyomán. Az előadás egyik főszereplőjét, Gertrudot a Magyar Állami Operaház népszerű mezzoszopránja, Mester Viktória alakítja majd, akivel a készülő produkció kapcsán beszélgettünk.
Zenés színház

Mutatjuk az első képeket a Puskás musicalből!

Puskás, a musical címmel nagyszabású zenés színházi produkció készült Szente Vajk rendezésében. A legismertebb magyar életéről szóló darab előzetes bemutatója augusztus 20-án lesz az Erkel Színházban.
Klasszikus

A koronavírus ellen harcol, most koncertet ad a Medikus Zenekar

A koronavírus-járvány kezdete óta először lép színpadra teljes létszámmal a Medikus Zenekar augusztus 18-án a Pesti Vármegyeháza Díszudvarában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Táncgála, mesék és flamenco a XIV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón

Tizenhét magyar táncegyüttes művészeinek gálája, a Recirquel újcirkusz-társulat előadása, mesék táncadaptációja és flamenco-előadás is szerepel a XIV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó műsorán, amelyet szeptember 12. és 15. között rendeznek meg.
Tánc gyász

Elhunyt Fodor Antal táncművész, koreográfus

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Fodor Antal táncművész, koreográfus, a Magyar Táncművészeti Egyetem professor emeritusa, a Magyar Állami Operaház egykori balettigazgatója - tudatta az egyetem kedden.
Tánc portré

Pina Bausch, a modern tánc úttörője 80 éves lenne

A német koreográfus a tánc, a színház, az érzelmek, a nyelv és a dal összekapcsolásával forradalmasította a táncszínházat. Hitvallása ez volt: "nem úgy akarok mozogni, mint egy táncos, azt akarom megmutatni, ami mozgat".
Tánc mank

Eleven alkotások - Mozdulat- és képzőművészet egy helyen

Táncművészeti és mozdulatszínházi produkciókkal indít új kezdeményezést a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. Az Eleven alkotások című programsorozat júliustól a MANK kiállításaihoz és összművészeti programjaihoz kapcsolódóan kínál tánc-és képzőművészeti programokat.
Tánc hír

Van humora Mona Lisának? – Cirkuszi tárlatvezetés egy kislány szemével

Különös, a klasszikus cirkusz határait kitágító, egyedi hangulatú előadást mutat be július 18-án a Fővárosi Nagycirkusz.