Tánc

Hazai és nemzetközi néptánc kavalkáddal készül a Nemzeti Táncszínház

2020.06.24. 10:55
Ajánlom
A flamenco, a tangó, a kortárs és a hagyományőrző magyar táncok töltik be a Millenárist július 16. és 23. között a Nemzeti Táncszínház nyáresti, szabadtéri táncestjein, a TáncParkon.

Ebben az évben a TáncPark kínálatának középpontjában a folklór áll. A programsorozatot Pirók Zsófia és a FlamenCorazónArte Táncszínház nyitja meg július 16-án FlamenKoktél című produkciójával, amelynek hozzávalói az ízes énekek, a tüzes dallamok, pezsdítő ritmusok, valamint két édes táncos.

A magyar néptánc elmaradhatatlan része a szabadtéri programsorozatnak.

A Duna Művészegyüttes Magyar Táncképek című előadását a Kárpát-medence autentikus néptáncait bemutató és feldolgozó koreográfiák alkotják.

kalotaszeg-105546.jpg

Duna Művészegyüttes (Fotó/Forrás: Duna Művészegyüttes)

Érzékiség, szerelem, szenvedély

Magyarország népszerű tangótáncosai, Budai László valamint vendégei varázsolják a TáncPark színpadára két alkalommal a bohém milongát, a kavargó valsot és a mágikus tangót, amelyek Buenos Airesen és Montevideón kívül a világ más nagyvárosait is sorra meghódították.

A Feledi János – Feledi Project ismét élőzenés táncelőadásra készül: Bartók Béla Román népi táncok művének jazz adaptációját mutatják be az Oláh Dezső Trióval, Hat Tánc címmel.

A TáncPark zárásaként a Magyar Nemzeti Táncegyüttes méltán híres Élő Tánc-Archívum elnevezésű sorozatának Kalotaszeg című előadását mutatja be. A sorozat forradalmasította a magyar színpadi néptáncművészetet, és példát mutatott arra, hogyan lehet az autentikus néptáncot tökéletesen elsajátítva, a „tiszta forrást” megtartva, magas művészi értékű előadásokat létrehozni.

A programsorozat alatt esőnapot nem tartanak, rossz idő esetén a produkciók a Nemzeti Táncszínház Nagytermébe költöznek.

Fejléckép: Pirók Zsófia (fotó: Geman Eman)

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

75 éve halt meg Csortos Gyula - PORTRÉ

Hetvenöt éve, 1945. augusztus 1-jén halt meg Csortos Gyula, a két világháború közötti korszak egyik legkedveltebb magyar színésze, a Hyppolit, a lakáj című film főszereplője. 
Vizuál

Herceg a vasfüggöny mögül – Róna Viktor kiállítás

A Petőfi Irodalmi Múzeum – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet új időszaki kiállítását Róna Viktor balettművésznek szenteli.
Színház

Egy klasszikus és kortárs színházi társulat élete és hirtelen halála

Molière, Bulgakov, Szophoklész, Shakespeare művei, a szereplők improvizációi alapján készül és a jelen történéseire reflektál a Szentendrei Teátrum ősbemutatója, a Függöny. A rendező, Sardar Tagirovsky, arról is beszélt, hogy ami Molière korában történt, és ami most történik, aközött nincs nagy különbség.
Zenés színház

Először vezényel női karmester a Salzburgi Ünnepi Játékokon

A világ legnagyobb komolyzenei fesztiváljának, az idén százéves Salzburgi Ünnepi Játékok programsorozatának szervezői a koronavírus-járvány árnyékában számos biztonsági intézkedést rendeltek el a fellépők és a nézők egészségének megóvása érdekében.
Zenés színház

„Jó volt felfedezni, hogy van egy könnyedebb, komikusabb vénám is”

Augusztus 8-án debütál a Budavári Palotakoncertek fellépőjeként Bojtos Luca, a Budapesti Operettszínház mindig mosolygós és energikus szubrettje, aki többek között Stázi szerepében is elbűvölte már a közönséget. Ezúttal nemcsak a humorát, tánc- és énektudását csillogtatja majd meg, de a líraibb oldalát is megismerhetjük. A közelgő gálakoncert kapcsán arról is mesélt, milyen tulajdonságaira lelt rá az operettel való találkozásnak köszönhetően.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc gyász

Elhunyt Fodor Antal táncművész, koreográfus

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Fodor Antal táncművész, koreográfus, a Magyar Táncművészeti Egyetem professor emeritusa, a Magyar Állami Operaház egykori balettigazgatója - tudatta az egyetem kedden.
Tánc portré

Pina Bausch, a modern tánc úttörője 80 éves lenne

A német koreográfus a tánc, a színház, az érzelmek, a nyelv és a dal összekapcsolásával forradalmasította a táncszínházat. Hitvallása ez volt: "nem úgy akarok mozogni, mint egy táncos, azt akarom megmutatni, ami mozgat".
Tánc mank

Eleven alkotások - Mozdulat- és képzőművészet egy helyen

Táncművészeti és mozdulatszínházi produkciókkal indít új kezdeményezést a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. Az Eleven alkotások című programsorozat júliustól a MANK kiállításaihoz és összművészeti programjaihoz kapcsolódóan kínál tánc-és képzőművészeti programokat.
Tánc hír

Van humora Mona Lisának? – Cirkuszi tárlatvezetés egy kislány szemével

Különös, a klasszikus cirkusz határait kitágító, egyedi hangulatú előadást mutat be július 18-án a Fővárosi Nagycirkusz.
Tánc hír

Táncba hívunk! - A Duna Művészegyüttes nyári programja

A Duna Művészegyüttes idén nyáron gyerekelőadással is készül.