versenyek

2014 augusztus 25., 14:52
Edu-Art versenyek Szerző: (um)

VII. Népmese és Népballada Előadói Találkozó

A találkozóra hazai és határon túl élő általános- és középiskolás, valamint felnőtt amatőr vers- és prózamondók jelentkezését várják. A találkozóra október 4-én, szombaton kerül sor a Fővárosi Művelődési Házban.
2014 július 10., 15:54
Edu-Art gasztro Szerző: (kki)

Melyik az ország legszebb étterme?

A Turizmus Trend / Vendég & Hotel szaklap idén első alkalommal hirdetett dizájn és kommunikációs versenyt kifejezetten a vendéglátóiparnak. Különleges belső tereket, hangulatos kerthelyiségeket, egyedi étlapokat, kreatív arculatokat és újszerű weboldalakat keresnek. A jelöltekre a szakmai zsűri mellett a nagyközönség is leadhatja szavazatait.
2014 június 26., 13:57
Edu-Art szöul Szerző: (um)

XI. Szöuli Nemzetközi Zenei Verseny

A zenei verseny célja a tehetséges fiatalok támogatása, és a nemzetek közötti kulturális kapcsolatok előmozdítása. Az évenként megrendezésre kerülő verseny minden alkalommal zongora- és hegedűművészek, valamint énekesek számára ad lehetőséget a bemutatkozásra. 2015. március 18-29. között a hegedűé lesz a főszerep.
2014 június 6., 10:38
Edu-Art komolyzene Szerző: (kki)

Klasszikus tehetségeket keres az MTVA

A Virtuózok tehetségkutató versenyre azoknak a fiataloknak a jelentkezését várják, akik kiválóan játszanak a klasszikus zene hangszereinek egyikén, vagy klasszikus énekben nyújtanak kiemelkedő teljesítményt.
2014 június 3., 11:07
Edu-Art versenyek Szerző: (kki)

Játékos történelem

A Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó ismét meghirdeti népszerű országos történelmi műveltségi vetélkedőjét középiskolások számára a fővárosi Németh László Gimnáziummal együttműködésében.
2014 május 23., 15:50
Edu-Art verseny Szerző: (kki)

Drámaíró verseny a Belváros Főutcáján

A Miénk a Belváros Főutcája Fesztivál keretében Egressy Zoltán, Hidas Judit és Vinnai András írók közreműködésével drámaíró versenyre kerül sor.
2014 március 29., 08:00
Edu-Art verseny Szerző: Fidelio

Elindult a Talentométer 4.

2014. április 20-ig lehet nevezni az ország legátfogóbb zenei tehetségkutatójára pop/rock, metál, világzene/népzene, hip-hop/reggae és jazz/kísérleti kategóriában.
2014 március 19., 16:20
Edu-Art csehország Szerző: (va)

Rekordszámú jelentkező a Prágai Tavasz zenei versenyen

A 66. Prágai Tavasz nemzetközi zenei versenyen idén az oboajátékosoké és a fagottistáké a főszerep - közölte Pavel Trojan, a Prágai Tavasz nemzetközi zenei fesztivál szóvivője.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

„Istennek egy törvénye van: a szeretet”

A Hegedűs a háztetőn 1964-ben, a New York-i Broadwayn kezdte világraszóló karrierjét, 1966-ban mutatták be európai színpadon (Anatevka címen), 1971-ben film is készült belőle. Magyarországon 1973-ban, Vámos László emlékezetes rendezésével, Bessenyei Ferenc legendás főszereplésével debütált. Legújabb változatát július 31-én a Margitszigeti Szabadtéri Színházban, Bozsik Yvette rendezésében láthatja a közönség.
Plusz

A felújított Rumbach utcai zsinagóga a Zsidó Kulturális Fesztivál új helyszíne

„Éljük át újra!” - mottóval öt helyszínen, több mint húsz programot kínál a Zsidó Kulturális Fesztivál augusztus 22. és 30. között Budapesten. A fesztivál új helyszíne a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga lesz.
Vizuál

Pazar Vaszary-válogatás a Kieselbach Galéria nyári tárlatán

Vaszary Jánostól nyolc kiváló olajfestmény és több jelentős grafika is látható a Kieselbach Galéria A legnagyobbak - Főművek és fontos képek Munkácsytól Kondorig címmel nyílt reprezentatív nyári tárlatán.
Könyv

„Digitális boomot várok” – beszélgetés Rózsa Dáviddal, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatójával

Az OSZK új főigazgatója tavaly márciusban lépett hivatalba, azóta felgyorsultak a digitalizációs folyamatok a nemzeti könyvtárban. Erről, és az augusztus elején nyíló, Babits Mihály és Török Sophie több mint 6600 dokumentumból álló levelezését feldolgozó adatbázisról is kérdeztük Rózsa Dávidot. 
Klasszikus

Klasszikus zene szólt „a magyar Salzburgban” - Beszámoló Tatáról

Egy hete ért véget Tatán a Klassz a pARTon fesztivál, a Cimbora Alapítvány rendezvényét támogatta és második alkalommal fogadta be a város. A szervezőket nemcsak a kisváros festői Öreg-tavának szépsége vonzotta Tatára, hanem a város múltja is, hiszen itt is, mint minden Esterházy-birtokon a zenének is fontos szerepe volt. A tatai Esterházyak is igen sokat tettek a helyi zenei élet fellendüléséért, a kastély történeti múltja és a kortárs zenei élet így mára összeért.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink